rendvédelem;biztosítás;

Megkerülné a belügyet a belvárosi ellenzék

Egyetlen pillanatig sem maradhatnak élet-, és baleset-biztosítás nélkül azok, akik, ha kell, saját életüket is kockáztatják azért, hogy a bajbajutott V. kerületieknek segítsenek. Ezért javasoljuk: az önkormányzat kössön csoportos élet és baleset-biztosítást a BRFK illetékes kerületi rendőrkapitányság, és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság belvárosi törzsének állományába tartozók számára.

A két testületben közel háromszázan lehetnek az állomány tagjai, tehát ennyi rendvédelmi dolgozóról szükséges gondoskodni - írták a legutóbbi önkormányzati ülésre tett előterjesztésükben a Tiéd a belváros ellenzéki frakció tagjai. Kovács Alex Gábor frakcióvezető lapunknak elmondta: nem a Fideszről lenne szó, ha többségben lévő képviselőik „csont nélkül” elfogadták volna ezt az előterjesztést, de előrelépésnek számít, hogy elutasítani nem mervén egy másik előterjesztést tettek az ügyben, s eszerint haladéktalanul megkezdik az egyeztetést a biztosítás megkötéséről a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel.

Ezzel a belvárosi lehet az első olyan önkormányzat, ahol – mivel az állam nem teljesíti ez irányú feladatait – saját keretükből fedezik, esetükben az idei évi költségvetés általános tartaléka terhére a tűzoltók és a rendőrök élet és baleset biztosítását – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Az ellenzéki előterjesztésben hangsúlyozták azt is: országszerte mintegy 77 000 rendvédelmi dolgozó maradt élet és balesetbiztosítás nélkül azt követően, hogy április 11-én lejárt a számukra kötött csoportos biztosítás. Két hónap után, a közvélemény felháborodását látva a Belügyminisztérium ígéretet tett arra, hogy április 12-étől visszamenőleg maga áll helyt a káreseményekért, ennek pontos részletei azonban egyelőre nem tisztázottak.