Hajnal Tamás sportigazgató egy interjúban újra és újra, már-már állandó jelzővé avatva megrögzött kifejezését, „történelminek” nevezte a ferencvárosi futballcsapat előző évadát.
Az ember meg eltűnődött, vajon mire gondolt a költő.
Magam mély meggyőződéssel vallom, hogy békeidőben a labdarúgásnál nagyobb tömegeket semmi nem mozgat meg, a futball globális hatása egyedülálló, legnagyobb eseményei nem csupán a sport-, hanem az egyetemes történelem részei.
Történelmi jelentőségű például az NSZK–Magyarország vb-döntő (3:2) 1954-ből. Vagy hatvan évvel későbbről a Brazília–Németország 1-7 a világbajnokság elődöntőjében.
Aktuális példával: valóban történelminek nevezhető, hogy a háborús bűnös Putyin parancsára megszállt Ukrajna U21-es labdarúgó-válogatottja – veretlenül, a negyeddöntőben a franciák 3-1-es legyőzésével – a legjobb négy között van a korosztályos Európa-bajnokságon (s ma a spanyolokkal meccsel a fináléért).
Az FTC dicsőséges históriájában pedig kétségkívül történelmi a százszázalékos teljesítménnyel kivívott bajnoki cím 1932-ből, a nyolc ferencvárosi labdarúgó hemzsegése a magyar válogatott 1938-as vb-ezüstérmes keretében, a 140 gól berámolásával elért NB I-es aranyérem 1949-ből, továbbá Albert Flórián Aranylabdája 1967-ből vagy az, hogy 1968-ban három ferencvárosi (meg egy Vasas-) játékos szerepelt a FIFA csapatában a Brazília–Világválogatott gálamérkőzésen Rióban.
Még az sem biztos, hogy a Liverpool 1968-as vagy 1974-es kiejtése kiérdemli a történelmi jelzőt, pedig egyik sem volt akármilyen zöld-fehér bravúr, a sérült Albert Flóriánt pótló, hozzá hasonló mozgású, tizennyolc éves Branikovits László pályafutása legemlékezetesebb góljainak egyikét rúgta hatvannyolc elején az Anfield Roadon (1:0).
Nagy kérdés, miként jön ezekhez a Ferencváros 2022/23-as szezonja. Annak vajon melyik része idézi az előbbi kört?
Talán a sorozatban elnyert ötödik magyar bajnoki cím? Ennek glóriáját erősen kikezdi, hogy a Honvéd, az Újpest, a Vasas szörnyű mutációival kellett elbánni, miközben az MTK rémes mai változata az úgynevezett első osztályban sem volt, és minden idők legkisszerűbb mezőnyéhez tartozott a felcsúti, a kisvárdai, a mezőkövesdi, a paksi csapat, a kecskeméti egyenesen ezüstérmes lett.
Ennél valamivel nagyobb kihívást jelentett az FTC-nek, amikor valódi fővárosi vetélytársakkal, extraklasszisok seregével kellett megküzdenie, miközben maga is világszínvonalú futballisták garmadáját vonultatta fel.
Ma hány ferencvárosi futballista van a globális élvonal nívóján? Egy sem. Hány vethető össze a két Császárral, Turayval és Alberttal, továbbá Schlosserral, Sárosi Györggyel, Lázárral, Kocsis Sándorral, Varga Zoltánnal, Nyilasival és még nagyon-nagyon sokan másokkal? Zéró.
Még mindig nem jutottunk közelebb a megfejtéshez, mitől volna történelmi a múlt idény. Talán az európai szerepléstől?
Nézzük. Tobol 0-0, 5-1. Hallottak már a kazah képviselőről? Egyáltalán: tudták-e, hogy kazah? Slovan Bratislava 1-2, 4-1. Ez a Slovan már korántsem Kubala, Popluhar, Jokl, Masny, Schrojf Slovanja. Hátsó régió.
Menjünk tovább: Karabah 1-1, 1-3. Kiesés a BL-selejtezőből az azeri vetélytárssal szemben. Az, aki a rivális egyetlen játékosát kapásból meg tudja nevezni, luxus körutazást tehet a baráti baltás Azerbajdzsánban.
Shamrock Rovers 4-0, 0-1. Az ír csapat egyfordulós együttes, európai szerepléseinek túlnyomó többsége két mérkőzésből állt. Jött, látott, kiesett.
Trabzonspor 3-2, 0-1. A török együttes messzemenően tehetősebb az államilag bőkezűen patronált FTC-nél is, de legyőzését történelminek tartani... Monaco 1-0, 1-1. A kimagaslóan legjobb eredmény ebben a futamban. Ám jön-e a közelébe, mondjuk, a Ferencváros 1965-ös VVK-diadalának vagy 1975-ös KEK-döntőjének? Egyáltalán: zavart-e vizet a nagyvilágban?
Crvena Zvezda 2-1, 1-4. A belgrádi csapat mai kiadása épp annyira hasonlít Aćimović, Sekularac, Dragan Stojković, Savićević vagy Džajić Zvezdájára, amennyire az FTC-é a még nem említett óriások – többek között Toldi, Kohut, Deák, Czibor, Mátrai, Rákosi, Fenyvesi – Ferencvárosára.
Leverkusen 0-2, 0-2. Más súlycsoport. Ez már nem a Viktoria Köln elleni 4:1 vagy az Eintracht Braunschweig fölött aratott 5:2 időszaka.
Az sajnos már elmúlt.
Történelem.
Magam mély meggyőződéssel vallom, hogy békeidőben a labdarúgásnál nagyobb tömegeket semmi nem mozgat meg, a futball globális hatása egyedülálló, legnagyobb eseményei nem csupán a sport-, hanem az egyetemes történelem részei.
Történelmi jelentőségű például az NSZK–Magyarország vb-döntő (3:2) 1954-ből. Vagy hatvan évvel későbbről a Brazília–Németország 1-7 a világbajnokság elődöntőjében.
Aktuális példával: valóban történelminek nevezhető, hogy a háborús bűnös Putyin parancsára megszállt Ukrajna U21-es labdarúgó-válogatottja – veretlenül, a negyeddöntőben a franciák 3-1-es legyőzésével – a legjobb négy között van a korosztályos Európa-bajnokságon (s ma a spanyolokkal meccsel a fináléért).
Az FTC dicsőséges históriájában pedig kétségkívül történelmi a százszázalékos teljesítménnyel kivívott bajnoki cím 1932-ből, a nyolc ferencvárosi labdarúgó hemzsegése a magyar válogatott 1938-as vb-ezüstérmes keretében, a 140 gól berámolásával elért NB I-es aranyérem 1949-ből, továbbá Albert Flórián Aranylabdája 1967-ből vagy az, hogy 1968-ban három ferencvárosi (meg egy Vasas-) játékos szerepelt a FIFA csapatában a Brazília–Világválogatott gálamérkőzésen Rióban.
Még az sem biztos, hogy a Liverpool 1968-as vagy 1974-es kiejtése kiérdemli a történelmi jelzőt, pedig egyik sem volt akármilyen zöld-fehér bravúr, a sérült Albert Flóriánt pótló, hozzá hasonló mozgású, tizennyolc éves Branikovits László pályafutása legemlékezetesebb góljainak egyikét rúgta hatvannyolc elején az Anfield Roadon (1:0).
Nagy kérdés, miként jön ezekhez a Ferencváros 2022/23-as szezonja. Annak vajon melyik része idézi az előbbi kört?
Talán a sorozatban elnyert ötödik magyar bajnoki cím? Ennek glóriáját erősen kikezdi, hogy a Honvéd, az Újpest, a Vasas szörnyű mutációival kellett elbánni, miközben az MTK rémes mai változata az úgynevezett első osztályban sem volt, és minden idők legkisszerűbb mezőnyéhez tartozott a felcsúti, a kisvárdai, a mezőkövesdi, a paksi csapat, a kecskeméti egyenesen ezüstérmes lett.
Ennél valamivel nagyobb kihívást jelentett az FTC-nek, amikor valódi fővárosi vetélytársakkal, extraklasszisok seregével kellett megküzdenie, miközben maga is világszínvonalú futballisták garmadáját vonultatta fel.
Ma hány ferencvárosi futballista van a globális élvonal nívóján? Egy sem. Hány vethető össze a két Császárral, Turayval és Alberttal, továbbá Schlosserral, Sárosi Györggyel, Lázárral, Kocsis Sándorral, Varga Zoltánnal, Nyilasival és még nagyon-nagyon sokan másokkal? Zéró.
Még mindig nem jutottunk közelebb a megfejtéshez, mitől volna történelmi a múlt idény. Talán az európai szerepléstől?
Nézzük. Tobol 0-0, 5-1. Hallottak már a kazah képviselőről? Egyáltalán: tudták-e, hogy kazah? Slovan Bratislava 1-2, 4-1. Ez a Slovan már korántsem Kubala, Popluhar, Jokl, Masny, Schrojf Slovanja. Hátsó régió.
Menjünk tovább: Karabah 1-1, 1-3. Kiesés a BL-selejtezőből az azeri vetélytárssal szemben. Az, aki a rivális egyetlen játékosát kapásból meg tudja nevezni, luxus körutazást tehet a baráti baltás Azerbajdzsánban.
Shamrock Rovers 4-0, 0-1. Az ír csapat egyfordulós együttes, európai szerepléseinek túlnyomó többsége két mérkőzésből állt. Jött, látott, kiesett.
Trabzonspor 3-2, 0-1. A török együttes messzemenően tehetősebb az államilag bőkezűen patronált FTC-nél is, de legyőzését történelminek tartani... Monaco 1-0, 1-1. A kimagaslóan legjobb eredmény ebben a futamban. Ám jön-e a közelébe, mondjuk, a Ferencváros 1965-ös VVK-diadalának vagy 1975-ös KEK-döntőjének? Egyáltalán: zavart-e vizet a nagyvilágban?
Crvena Zvezda 2-1, 1-4. A belgrádi csapat mai kiadása épp annyira hasonlít Aćimović, Sekularac, Dragan Stojković, Savićević vagy Džajić Zvezdájára, amennyire az FTC-é a még nem említett óriások – többek között Toldi, Kohut, Deák, Czibor, Mátrai, Rákosi, Fenyvesi – Ferencvárosára.
Leverkusen 0-2, 0-2. Más súlycsoport. Ez már nem a Viktoria Köln elleni 4:1 vagy az Eintracht Braunschweig fölött aratott 5:2 időszaka.
Az sajnos már elmúlt.
Történelem.
