Bizonyára sokakat zavarhat, hogy miközben a ukrajnai frontokon minden eddiginél hevesebb ütközetek zajlanak, két héttel az elbukott zendülés után még mindig állandó szereplője a híreknek Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport nagyhangú milliárdos vezetője. Az elvetélt puccs hullámai látszólag elültek. De csak látszólag, ugyanis a bevonulás a Don menti Rosztovba, a Déli Hadseregcsoport Parancsnokságának elfoglalása, majd a fegyveresek menetelése a főváros irányába, meglepő dolgokról lebbentette fel a fátylat. Azoknak a napoknak az eseményei jelentős hatással lehetnek a katonai és a nemzetközi, diplomáciai folyamatokra egyaránt.
A Wagner-csoport, ahogyan Prigozsin is, Putyin elnök tudatos hatalmi játszmáinak, egészen pontosan a hibrid hadviselésnek a terméke. A Wagnert egyértelműen az orosz titkosszolgálatok közreműködésével kezdték el építeni azzal a céllal, hogy Afrikában, Szíriában, esetleg Dél-Amerikában, és egyéb konfliktusos helyszíneken Oroszország üzleti és politikai érdekeit képviselje fegyveres eszközökkel. Ezt a tevékenységét elég hatékonyan fejtette ki. Afrika több országában szerzett meg jelentős természeti kincsek fölötti ellenőrzést. Arany- és gyémántbányák, ritkafém lelőhelyek bevételei fölött rendelkezik.
Sokáig nem lehetett tudni pontosan, ki irányítja és finanszírozza e szervezet tevékenységét. Prigozsin éveken át tagadta, hogy köze lenne a Wagnerhez, de Putyin is rezzenéstelen arccal határolódott el. Később elmúlt a szégyenlősség, először Prigozsin vallotta be a magánhadsereg vezetését, most legutóbb, a zendülés zűrzavarában Putyin mondta ki, hogy egy év alatt mennyivel finanszírozta az orosz költségvetés a Wagnert. Vagyis mindketten hazudtak, ebben is rutinosan.
A Wagner megjelenése az ukrajnai háború frontjain egyértelmű jele volt annak, hogy nagy bajok vannak a birodalom hadseregében. E zsoldoscsoport működése, létezésének minden eleme, így a másfél napos zendülés ismertté vált részletei mind leleplezőek Oroszországra nézve.
Abban az értékelések többsége egyetért, hogy Prigozsin a kenyéradó gazdáinak és a tábornoki kar jelentős részének biztatása nélkül nem vágott volna bele a lázadásba és indította volna el 4-5 ezres menetoszlopát Moszkvának.
Hogy kik ösztönözték a Wagner-vezért cselekvésre? Nagy bizonyossággal azok, akik miatt Prigozsin legalább fél éve faltörő kosként ment neki Sojgu honvédelmi miniszternek és Geraszimov vezérkari főnöknek. Erős támogatóiban bízva Prigozsin lélegzetelállító magabiztossággal cselekedett. Lelőttek hat helikoptert, egy parancsnoki központként működő Antonov személyszállító repülőgépet és közben nyilatkozataival sorra leplezte le az orosz háborús propaganda legfőbb tételeit! Így például egyértelműen kijelentette, hogy a 2014 utáni nyolc évben nem az ukránok ágyúzták Donyecket, hanem ők, vagyis az oroszok, és az ukránok csak visszalőttek. Vagyis Oroszország egy éveken keresztül kitartóan építgetett hazugsággal indokolta a donyecki orosz-ajkúak védelmében tett lépéseit, és magának a háborúnak a megindítását is. A másik nagyon kényes információ, amit megosztott Prigozsin, az orosz hadsereg veszteségeire vonatkozott. A Déli Hadseregcsoport Parancsnokságán a Wagner kényes dokumentumok birtokába jutott. Ezek egyike tartalmazta az összesítést, amit Prigozsin szemrebbenés nélkül nyilvánosságra hozott. E szerint az orosz hadsereg veszteségei hetek-hónapok óta elérték a napi ezer főt. Ezek alapján igazak lehetnek az ukránok által közölt statisztikák, melyek szerint az orosz hadsereg halottainak száma meghaladta a kétszázezer főt.
A Wagner-vezér bejelentette, leállítja a Moszkva felé vonuló csapatait, hogy elkerülje a vérontást – Percről percrePrigozsin zendülésének a tabudöntögető leleplezéseken túl rendkívüli jelentősége van abban, hogy reagálásra és ezzel önleleplezésre kényszerítette a háború szereplőit és minden érintettet. Nemcsak az oroszokat, az ottani politikai vezetést, az egyenruhásokat, , hanem az ukránokat támogató szövetséget, annak meghatározó állami vezetőit, valamint az önmaguk fontosságát felnagyítani igyekvő jelentékteleneket is. Legtöbbet természetesen a leplezni kívánt orosz belső viszonyokról árult el az a 36 óra.
Mivel az események valós hátteréről senkinek nem volt tudomása, Moszkvában a politikai és gazdasági elit szintjén kitört a pánik. A fővárosi utca képe teljesen nyugodt hétvégi hangulatot árasztott, nem úgy a repülőterek környéke. A nagy nyüzsgésből kiderült, hogy a felső tízezer tagjai menekülőre fogták. A privát repülőgépek, superjetek kirajzottak a szélrózsa minden irányába. Utasaik úgy érezték, jobb elmenni bárhova, csak el Moszkvából. A higgadtabbak Szentpétervárig jutottak, mások inkább előrehozták meleg égövi, távolabbi nyaralásukat. A politikai arisztokrácia rendelkezésére álló kormányzati utasszállítók is mind levegőbe emelkedtek. Vagyis mindenki, aki csak tehette, jobbnak érezte, ha máshol vészeli át a Wagner fegyveresek bevonulását. Igen, jól olvassák, a bevonulását, mivel, akkor Prigozsin csapata akadálytalanul közeledett. Nem lehetett tudni, hogy a katonai vezetők és a Moszkva környéki alakulatok közül kik csatlakoznak a zendülőkhöz, vagy maradnak passzív kivárásban a laktanyáikban. A jelek sokasága arra utal, hogy nem sokan terveztek szembeszállni Prigozsinnal. Így azon már nem is csodálkozunk, hogy Putyin elnöki flottájának két gépe is az elsők között hagyta el Moszkvát.
Döbbenetes volt a lakosság azon részének viselkedése, amely közvetlenül szembesült a zendüléssel. Az egész világ láthatta, ahogy Rosztovban a járókelők, a civil lakosság leginkább a katasztrófa-turistákra jellemző kíváncsisággal szemlélte a történéseket. Nem volt pfujolás, ingerült bekiabálás, nem vonultak tiltakozó tömegek az utcákra. A nézelődő pár száz, legfeljebb ezer rosztovi a természetes riadalmon túl inkább szimpátiával figyelte a fejleményeket. Amikor pedig Prigozsinék bejelentették, hogy távoznak, és elindulnak Moszkva felé, megtapsolták a zsoldosokat.
Pfujolás és fütyülés a Wagner távozása után előmerészkedő katonákat és rendőröket fogadta. Ezek után szinte komikusan hangzott, amikor Putyin és igazodva hozzá a teljes propagandagépezet azt akarta láttatni, hogy „Oroszország polgárai egységet tanúsítva léptek fel a rendbontókkal szemben.”
Pontosan tudható, hogy semmi ilyen nem volt, ezért is vannak bajban a szakemberek, akik a mai napig próbálják megfejteni a lakosság reakciójának társadalmi hátterét.
Ugyancsak szakemberek sokasága igyekszik megfejteni azt, hogy milyen szerepet játszott Putyin elnök abban a folyamatban, ami a zendüléshez vezetett, majd hogyan reagált a történésekre a legfeszültebb órákban, és azóta miként próbálja rendezni a sorait. Egybehangzóan egységes a független elemzők véleménye arról, hogy Prigozsin zendülése nem kicsit fájhatott az elnöknek, egyben súlyos csapást mért Putyin presztízsére. Az elnök nem tudott erőt és határozottságot mutatni, mindkét beszéde inkább a bizonytalanságot, a keménység maszkja mögötti gyengeséget sugározta. Döntései kapkodást jeleztek, különösen az, hogy a fehérorosz Lukasenkát ruházta fel a Prigozsint megszelídíteni képes békéltetői szereppel.
Lukasenka majdnem tökéletesen el is játszotta a forgatókönyv szerint rátestált drámai karaktert. Volt abban trágár szófordulatokkal kísért beszélgetés Prigozsinnal, a testvéri Oroszország megmentése, majd a Wagner nagyvonalú befogadása. A Kreml boszorkánykonyhájának ismerői próbálták megőrizni a komolyságukat, és két még ellenőrzésre szoruló részlet kiszivárogtatásával megelőzni Lukasenka jelölését a Nobel-békedíjra. Valahogy kiszivárgott, hogy Lukasenka elnöki gépe a zendülés első óráiban elrepült Törökországba. Ebből még nem feltétlenül következik, hogy a minszki békéltető is a fedélzeten volt, ezért nem is biztos, hogy moszkvai utasításra kellett visszatérnie. A másik Moszkvában terjedő pletyka szerint ismertté vált, hogy valójában miért is álltak meg a Wagner fegyveresei Moszkvától 200 kilométerre, majd anélkül, hogy érzékeltek volna bármilyen rájuk nézve fenyegetést jelentő fegyveres erőt, visszafordultak. Állítólag Prigozsinnal közölték, hogy a családtagjai látják kárát annak, ha nem rendeli vissza az embereit.
Bárkik is voltak, akik ezt közölhették, jelezhették a Wagner vezetőjének azt is, hogy megbízói, támogatói kiléptek mögüle, a hadsereg vezetésének megbuktatása így már nem aktuális.
A Wagnert jelenleg teljesen felszámolják Oroszországban. Megszüntetik a médiaholdingját, a trollgyárat, kiirtanak mindent, ami a „muzsikusokhoz” kapcsolódik. Hogy Prigozsin megússza-e élve, vagy sem, az hamarosan kiderül.
