Oroszország;nyugdíjas;bérgyilkos;

- 81 éves asszony küldött bérgyilkost egy rendőrre

A rendőrök csakhamar lekapcsolták, de előtte még alaposan át is verték.

Letartóztattak egy alvilági kapcsolatokkal rendelkező 81 éves asszonyt az oroszországi Krasznodar városában, miután egymillió rubelt ajánlott fel egy helyi rendőr meggyilkolásáért - írja a kuban.kp.ru nyomán az rtl.hu.

Ludmilla Rjabik a beszámolók szerint korábban elítélt ismerősei között nézett szét, és konkrét tervvel is előállt számukra a nyomozó megölését illetően: térképet készített a rendőr háza környékéről, és tanácsot is adott, hogy pontosan hol kellene végrehajtani a bűncselekményt. A felkeresett személyek azonban úgy döntöttek, hogy inkább jelentik a tervet a rendőrségnek.

Miután a vérszomjas nyugdíjas bizonyítékot kért a gyilkosság elkövetésére, a rendőrök úgy döntöttek, hogy átverik egy kicsit: egy maszkmester segítségével eljátszották a férfi halálát és fotókat küldtek neki, amelyen az látszik, hogy át van vágva a torka. Azonban az idős nő még ekkor sem győződött meg teljesen, ezért elment a rendőrségre, hogy a rendőr felől érdeklődjön, ahol lesújtva közölték vele, hogy gyilkosság áldozatává vállt. Másnap az idős nő átadta az álgyilkosoknak a vérdíj egy részét, abban pillanatban viszont kattant is rajta a bilincs, azóta előzetes letartóztatásban hűsöl.

Később kiderült, hogy a 81 éves asszony nem az első alkalommal törte gyilkosságon a fejét. Korábban egy mentőorvost megfenyegetett egy lefűrészelt csövű sörétes puskával - ezt meg is találták a lakhelyén a hozzá tartozó lőszerrel együtt, és le is foglalták a hatóságok.

A fiatal korábban egy rendezvényen szórakozott.