Csontváry állócsillag a magyar festészetnek az ő egén. És Gulácsy is. Meg van egy csillag fölöttünk, amelyik nem áll, hanem forog, ennélfogva delelni is képes. És úgy tüzel, hogy szétfő az ember agya tőle. És a fölöttünk delelő nap heves tüzétől szétfőtt aggyal megy a Csontváry nevű állócsillag tárlatára az ember, aki ez esetben én vagyok. Még szép, hogy megyek.
Csontváryt nagyon szeretem. Főleg a verseit, hogy egy Ringo Starr nevű, másik állócsillagot parafraza… parafreza… parafreaz… Hú, de meleg van, ki se tudom mondani. Parafrazeáljak. Megvan, leírtam, beletelt vagy tizenöt percbe, de leírtam, hogy parafraza… parafreza… Na jó, hagyjuk, kontrollcé-kontrollvé, így egyszerűbb: parafrazeáljak.
Különben is, összefutottam György Péterrel a buszon, és a Csontváry-kiállítást nagyon dicsérte. Az ő szavára adok. S milyen jó, hogy a buszon működött a klíma. Különben György Pétert tán meg sem ismertem volna.
Na mindegy, ott vagyunk a Csontváry-tárlaton, mert ketten vagyunk, jött velem a szerelmem is, aki szereti Csontváryt, de nem a verseit, hahahaha, mert neki van műveltsége, nem úgy, mint nekem és Ringo Starrnak. Úgy tudom, Ringo Starr is proli, mint én. De jó. A tömeg ellenben nem jó.
Már amíg hallok, mert szétfőtt az agyam odakint, míg a Hősök terén átvágtam. Megsült az agyam, és biztosan kisült a szemem is, mert egyszerre csak észreveszem, hogy Csontváry, aki nekem állócsillag a magyar festészetnek az ő mennyboltján, hát szóval nem is tetszik. Milyen rosszak ezek a korai Csontváry-képek a madarakról. Hahahahaha, ilyet én is tudok. Na tessék, elment az eszem a hőségtől. Ennél hülyébb mondatot műértő és műélvező és műszerető ember nem mond: „ilyet én is tudok”. Erre föl odasúgom a nőnek, akinek van ízlése és műveltsége, hogy te, ez a pár madaras kép eléggé béna, nem? Nem értem, hogy mit válaszol, mert a hőségtől már régen kifolyt a fülemen át az agyam, és most ott csúszkálnak rajta a turisták a magyar királyok szobrai előtt. Magyar táj magyar aggyal.
Keresem a Délutáni vihar Trauban című festményt, ahhoz személyes kapcsolat fűz, egyszer majd elmesélem, hogy micsoda, de nem most, mert most nem tudok koncentrálni. De a Délutáni vihar Traubant nem látom sehol. Hát persze, ha ki is állították, akkor se látnám, mert kisült a szemem. Még ennyi béna képet, mint amennyit ez az amatőr festett, nem csoda, hogy a kortársai kiröhögték. Figyelem magamat, és feltűnik, hogy ezt az ökörséget tényleg én gondoltam az előbb. „Még ennyi béna képet, mint amennyit ez az amatőr festett, nem csoda, hogy a kortársai kiröhögték.” Nahát, ezt tényleg én gondoltam. Mondom, elment az eszem. A Délutáni vihar Trauban viszont sehol. Állok a marokkói tanító arcképe előtt, és érzem, hogy a lesütött szempillái alól engem néz, és magában röhög rajtam. Marokkóban is kurva meleg lehet most. Istenem, add vissza az eszemet. Ja, és adj esőt! Hol marad az a rohadt délutáni vihar?!