Ha egyetlen jelképet kellene választani, milyen volt Magyarország 2023-ban, akkor az egy teljesen átlagos, dizájnját tekintve középszerű, elhelyezkedése szempontjából sem számottevő ferencvárosi köztéri pad lenne. Ami július idusán pár napig ülőalkalmatossági funkcióját se tudta ellátni, mert naponta festették oda és vissza, önkormányzati engedéllyel szivárványosra a „buzilobbi”, majd illegálban zöld-fehérre az „árja zöldek”. Akiknek amúgy Ferencváros polgármestere megüzente, ők is kaphatnak padfestésre engedélyt, ha kérnek, csak hát abban nincs hirigelés.
Van baj az elfogadással, ha egy sokszínű padot addig sem tudnak elviselni, amíg megszárad rajta a festék. Van ebben a kormányunknak 13 évnyi állhatatos munkája is. Nem abban, hogy az ultrák, a nácik, vagy a közös halmazaik éjjel, csuklyában-maszkban festékszóróval garázdálkodnak, ők sose tettek másképp. Csakhogy eddig ezt egy átlagos, joviális, fotelfilozófus honpolgár inkább helytelenítette, már azért, mert az értékrendjébe nem fért bele a köztulajdon rongálása, sem a náculás. Most azonban országszerte füstöltek a billentyűzetek, kézzel és szájjal festők ágáltak harciasan a szivárványos pad ellen. „Én elfogadom őket, de fessenek az ön lakóhelyén!”, kérte ki magának egy kommentelő a „melegpropagandát” – és biztosra vehetjük, lenne még olyan mondat a tarsolyában, hogy „nincs bajom a cigányokkal/zsidókkal/pirézekkel, de”. Többen azzal érveltek, ha már a könyveket is homofóliázzák, milyen alapon tolják az arcunkba a nyílt utcán a színes padjukat. Pride-jukat.
A padot szerdára visszafestették barnára, mondhatni jól kifejezve ezzel azt, amiben vagyunk. A festőháború csütörtökre virradóra átmenetileg „megoldódott”: a padot egy lécre lebontották, és ami nincs, azt nem is lehet már átfesteni, pad-matt, folytatással.
Újra szivárványszínűre festették a Tompa utcai padot, egy ideig őriztetni is fogják