Használt rongyokon, félredobott csapágyakon gázolunk a tiszaburai hátsó kertig, ahol a kakas épp lerebben a műanyagzsák tetejéről. A zsákban összenyomott alumínium sörös és üdítős dobozok, ha megemelnénk, alig néhány tíz deka lenne az egész. Százötven-kétszáz forintot kapna érte a hevesi fémfelvásárló telepen Fehér Sándorné Éva, aki azonban most nem tudja sem az összegyűjtött italosdobozokat, sem az egyéb fémhulladékot odavinni.
A telep tulajdonosa ugyanis, több társához hasonlóan úgy döntött: tiltakozásképpen július első heteire bezárja a vállalkozását, mert miután az állam a Mol Zrt. cégének a Mohunak harmincöt évre koncesszióba adta a hulladékgazdálkodás feladatkörét, óriási zavar támadt a piacon. Az ellentmondásos szabályok miatt a céggel le nem szerződött fémkereskedők nem tudják, milyen feltételekkel vehetnek át a lakosságtól fémhulladékot. Ami pedig tudható, az sokak számára rossz hír: több hulladékfajtát, például alumínium italosdobozokat, hűtőszekrényből származó vegyesfémet, rézhűtőt, elektronikai hulladékot, akkumulátort már nem vehetnek át. A dobozokért kilónként 440 forintot is adtak, a hűtő rézalkatrészeiért 880 forintot fizettek korábban kilogrammonként. S ha ez nem lenne elég: a piac átszabása miatt a még átvehető hulladékok többségének jelentősen csökkent az átvételi ára.
– Jöttek ide a kis purdégyerekek, hozták a négy-öt, összegyűjtött sörös flakont, én meg adtam nekik érte cukorkát, vagy néhány forintot, aztán ha nálam meglett egy pár zsákkal, bevittem Hevesre a többi fémhulladékkal együtt. Nem olyan egyszerű ám pénzt keresni ebből, nekünk is csak egy kis mellékes volt a nyugdíjhoz, jártuk az utcákat, szedtük fel a pénzre váltható szemetet, a kukákból is kigyűjtöttük az eldobottakat, keserves munka, hogy összegyűljön néhány ezer forint – meséli Fehér Sándorné Éva, aki korábban a környékbeli téeszben, majd dohányföldeken dolgozott, de most kisnyugdíjasként él a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, zömmel romák lakta Tiszaburán.
A település polgármesterétől, a Fiatal Romák Országos Szövetsége színeiben megválasztott Farkas Lászlótól megtudtuk: július 1-je előtt hatalmas volt a nyüzsgés a faluban, mindenki bepánikolt, hogy nyakán marad az összegyűjtött fémhulladék, úgyhogy igyekeztek leadni, ami még az udvarokon volt, mielőtt életbe lépett volna a koncessziós szerződés.
Az egyik, kocsmával ötvözött helyi élelmiszerbolt előtt találkozunk Fekete Róberttel, aki afféle munkaszervező brigádvezetője az itteni romáknak. Éppen kukoricacímerezéshez gyűjt embereket, azt mondja, akár napi 10-15 ezer forintot is meg lehet ott keresni a kemény munkával, de reggel négykor már kezdeni kell, és egész nap ott állnak a melegben.
– Azoknál a családoknál, ahol az egyik ember „lomizott” vagyis eljárt a környékbe, vagy akár mint én, még Budapestre is, és összeszedte a bontásokból származó fémeket, részben ezzel fedezték a megélhetésüket, az asszonyoknak nem kellett dolgozni. Most ez a lehetőség megszűnt, úgyhogy mindenkinek munkába kell állni valahol, férjnek, asszonynak, gyereknek. Ám errefelé csak mezőgazdasági idénymunka akad, mint amilyen most például a címerezés, de ha vége a nyárnak, nem tudom mi lesz azokkal, akik eddig csak a fémhulladékokból éltek – mondja.
Elmegyünk a szomszédos megyében lévő Hevesre, ahol a bezárt telep előtt tizenkét pontba szedve egy nagy táblán ott a „fémszakma” 12 pontos követelése, köztük az: a döntéshozók gondolják át felelősséggel a lomtalanításból élő széles társadalmi réteg helyzetét, s az is, hogy a lakosság szabadon rendelkezhessen a fémhulladék tulajdon jogával. Jelenleg ugyanis azok a kereskedők, akik nem kötöttek megállapodást a Mol cégével, kénytelenek elküldeni azokat, akik használt mosógéppel, autó alkatrésszel jelentkeznének náluk. Szlávik Mónika, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke, aki Miskolcon maga is üzemeltet ilyen telepet, lapunknak azt mondta: a hozzájuk tartozó 72 kis és közepes vállalkozás több mint fele egyelőre zárva tart, és azért is szervezték a pénteki budapesti demonstrációt, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a koncessziós törvényben lévő igazságtalanságokra és ellentmondásokra. Hozzátette: a törvény még alig lépett hatályba, de a falvak, kisvárosok határában már egyre-másra jelennek meg az át nem vett, kidobott mosógépek, hűtőgépek, és ha nem változik a szabályzás, hamarosan az út szélén eldobott fémhulladékok országa leszünk.
Vissza a svarckorszakba
– Felét ha össze tudom szedni annak, amit korábban kaptam – így összegez nagyot káromkodva Jenő a kispesti fémátvevő telep portáján, amikor arról kérdezzük, mennyit veszít az új szabályozással. Bevételeit nem részletezi, de azt elmeséli, hogy a kőbányai barnaövezet elhagyatott telepeit járja vasat, fémet keresve. Társával egy „műszakban” 8-10 kilónál többet nem tudnak gyűjteni, mivel azt utána oda is kell cipelni a telephez, buszra pedig nem engedik fel őket a poros-rozsdás rakománnyal.
Panaszkodnak a nagyobb tételben vasazók is. A fémgyűjtésre másodállásként tekintő Horváthék azt mondják: Budapesten dolgoznak bontásokon, építkezéseken, és a törmelék vasat, fémhulladékot szedik össze, amit aztán beadnak egy telepen, mielőtt hazaindulnának Szolnokra. De szerintük az új szabályok miatt lassan már így sem éri meg vasazni. Úgy vélik, amikor már a benzin árát meg a munkadíjukat sem fedezi, nem lesz érdeme vesződni. Csak akkor meg mi lesz a vassal? Ott rohad meg valahol a földben?
A Horváth család egyik tagja azt mondja, gondolt rá, hogy félreteszi a kertben a vasat jobb időkre, csinálta már máskor is ezt, amikor nagyot esett a felvásárlási ár, ám most mégis letett a felhalmozásról. „Átvevősök” mondták neki, hogy ne is reménykedjen jobb árban, sőt, lehet, hogy lassan telep sem lesz elég, ahol át tudják venni.
– Az elkövetkező egy évben a mostani 700-800 fémkereskedőből jó, ha 500 megmarad – erősít rá a Horváthéktól hallott bezárási hullám veszélyére egy dél-pesti átvevőhely vezetője, aki már húsz éve van a szakmában.
Szerinte a Mol hulladékos cégével, a Mohuval nem mindenki akar szerződni, a piac 60-70 százaléka, elsősorban a nagyobb vállalkozások megpróbálnak önállóan talpon maradni. A törvény ugyanis lehetőséget kínál arra, hogy ipari fémhulladékot felvásároljanak. Ugyanakkor az erősen kétséges, hogy kinek fog sikerülni. Akik viszont a Mohuval leszerződtek, a telepvezető szerint arra készülhetnek: 40-50 százalékkal kisebb lesz a bevételük, mert a helyzetbe hozott Mol nyomott áron veszi át a fémhulladékot tőlük.
A megkérdezett telepvezetők közül többen is úgy vélték: a rendkívül nyomott magyar átvételi árak mellett szinte borítékolható, hogy újra jön a svarcolás, a magyar fémhulladékot megint külföldön fogják értékesíteni – talán kemény bűnözői körök „segítségével” –, ismét felvirágozhat a fémcsempészés.
Fekete zászlókkal vonultak a MÉH-telepesek
Méhtelepek közel ötszáz dolgozója, tulajdonosa tüntetett a felelős hulladékgazdálkodást temetve, fekete zászlók alatt a MOL székházánál és az Energiaügyi Minisztériumnál péntek délután. A demonstrációt szervező Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének (MEFESZ) elnöke, Szlávik Mónika elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a lakossági fémhulladék átvétele, felvásárlása, kikerüljön a hulladékgazdálkodási koncesszióból. Erről petíciót is fogalmaztak, amelyet – miután átvonultak egyik intézménytől a másikig – átadtak a MOL és az Energiaügyi Minisztérium képviselőjének is.
A megmozdulásra az ország minden részéből érkeztek kis-és középvállalkozók, meg alkalmazottak, voltak, akik nagy hulladékszállító teherautóval futottak be a tüntetésere. Noha a petíció átadása után Szlávik Mónika azt mondta, bíznak a csodában, vagyis abban, hogy a kisemberek, kisvállalkozók érdekeit figyelembe véve újragondolják a szabályozást, a dühüknek síppal-dobbal is hangot adó tüntetők többsége kevésbé volt optimista.
– Ezt a dolgot iszonyúan elkefélték idefent! – jelentette ki indulatosan egy viharsarokból érkezett méh-telepes, aki szerint „a pestieknek lövése sem volt arról”, hogy mit okoz ez a törvény. – A faluban a családok felének-harmadának a plusz pénze eddig a fémezésből volt. Az új rendszerben viszont nem lesz kinek átadni a fémet, mivel annyira lenyomja a MOHU a fém felvásárlási árát.
Egy szegedi melós bólintva jelezte, egyetért a hallottakkal.
– Nincs hová hátrálni – jelentette ki eltökélten, majd dühében a jókötésű tüntetőkre mutatott. – Ezek itt kemény melósgyerekek. Egészen biztos vagyok abban, hogy a kormány megérti, velünk nem szórakozhat úgy, ahogy másokkal. - Batka Zoltán
Mától a Mol felel a szemétért