- Bősz Anett: Nem fogunk összeomlani, úgy látom, hogy az ellenzék meg tudja őrizni Budapestet

Egy éve felelős a kultúráért a fővárosban. Úgy tűnik, mintha süllyedő hajót kellene navigálnia. Erre számított?

Szentül hiszem, hogy ez a hajó nem süllyed, bár tényleg rendkívül nehéz helyzetben van. Olyan az egész, minta egy jéghegyekkel teli útvonalon kellene hajózni és oda kellene figyelni minden méterre. 2019 óta, amikortól a jelenlegi városvezetés átvette a kormányrudat, szinte egyetlen egy hónap sem volt, amikor azt mondhattuk, hogy eljött a békeidő. Gondoljunk a járványra, az energiaválságra. Utóbbinál számos vidéki önkormányzat a közösségi közlekedés leállítását, a kulturális intézmények bezárását választotta, bezártak például könyvtárakat, mi több intézmény összefogásával, a költségvetési keret megteremtésével nem hogy bezártuk, hanem tágabbra nyitottuk a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár, a Budapesti Művelődési Központ és a Budapesti Történeti Múzeum kapuit. Így akiknek például gondot jelentett otthon a fűtés, behúzódhattak néhány órára a könyvtárba. Érezhették, hogy nincsenek egyedül, ráadásul akkor, amikor az inflációs nyomás is egyre inkább terhelte a családok pénztárcáját. Januárban nagyon sok új beiratkozó volt a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. Szerintem sokan nem fogadtak volna nagy tétre, hogy a fővárosi intézmények ily módon képesek átvészelni az energiaválságot és hogy, ha csökkentett üzemmódban is, de tudnak működni és nem kell bezárniuk.

Ugyanakkor éppen a fővárosi fenntartású színházak vezetői lapunknak mondták el, hogy egyáltalán nincsenek jó helyzetben, csökkenteni kell például a bemutatóik számát.

Valóban kevesebb a bemutató, de a színvonal változatlanul magáért beszél. Az utóbbi időkben az egyik legnagyobb színházi élményem az Isten című előadás az Örkény Színházban, amely különösebb jelmez és díszlet nélkül az ókor óta feszegetett morális kérdéseket osztotta meg a nézőkkel, interaktív módon, az eutanázia kérdéseit firtatta és elmesélte azt, hogy a társadalmi hidegháborús környezetben miről nem beszélgetünk. Lehet egy színházban, vagy múzeumban úgy húzni a nadrágszíjon, hogy azt külső szemlélő ne vegye észre, persze ez ránk vezetőkre, illetve az intézmények irányítóira súlyos terhet ró.

Ha már a tabukat, vagy a vitát érintettük, az utóbbi hónapokban a médiában meghatározó téma a főváros és az állam közötti anyagi természetű harc és ennek a legkülönbözőbb eszközei. Hogyan hat ez az intézményeik költségvetésére, helyzetére?

Az intézmények nem a fővárossal állnak vitában, hanem az állammal, abban az értelemben, hogy jól érzékelhető a szűkülő tér. 2022-ben az állam a kulturális területre a teljes költségvetés tíz és fél százalékát fordította, idén ez az arány 9.6 százalék. A Fővárosi Önkormányzat viszont bővítette azt a keretet, amellyel a kulturális intézményeit ellátja. Tavaly 11,5 milliárd volt ez a keret. Idén viszont 14, 2 milliárd a tervezett összeg. Mindezt úgy, hogy az államtól az engergiaválság kezelésére az intézményeink és az önkormányzat egy fillért sem kapott!

Ha a színházakat vagy más intézményeket kérdezzük, arról számolnak be, hogy nem jobb, hanem lényegesen nehezebb a helyzetük.

Hangsúlyoznám, hogy a likviditás alapú finanszírozásra való áttérés nem azt jelenti, hogy kevesebb lesz az idei támogatás, hanem az év végére, igaz eltérő ütemezésben, de megkapják a teljes tervezett összeget. Tavaly nyáron 150 millió forintos színházi mentőövprogramot indítottunk, amelyet a független színházak javára fordítottunk, mivel azt láttuk, hogy különben ez a szféra fejre áll, ezért a kőszínházak vezetőinek egyetértésével, a tavalyi költségvetési támogatás utolsó három hetére eső részét csak idén januárban fizettük ki. Ez akkor komoly segítséget jelentett a függetleneknek. Tudom, hogy a szorult helyzet mindenki számára nyomasztó, de amikor januárban bepótoltuk a támogatási lemaradást, utána szerveztem egy köszönöm bulit a színházigazgatóknak, ahol ki lehetett beszélni az aktuális kihívásokat, és ebben én magam és főpolgármester-helyettestársam, Kiss Ambrus is partnerek vagyunk. Itt minden nap azt kell átéljük, hogy melyik ujjunkat harapjuk le, mégis igyekszünk megtalálni minden intézményünk számára az ebben a helyzetben is működő ideális modellt.

Ugyanakkor éppen lapunk kérdésére közölte a Katona József Színház igazgatósága, hogy kénytelenek jegyárat emelni és jelezték, hogy más színházaknál is ez várható.

Eddig azért a jegyárak igen alacsonyak voltak, részben a támogatás miatt. Abban nincs vita a színházak vezetői és közöttünk, hogy azoknak a társadalmi csoportoknak, amelyek rossz helyzetben vannak, lehetőséget kell adni a jegyárak differenciált képzésével, kedvezményekkel, hogy hozzájussanak az előadásokhoz. Másrészt a színházakban dolgozók bérét is igazítani kell az inflációhoz.

Ebben hogyan tudnak segíteni?

Azzal, hogy partnerek vagyunk az intézményvezetők számára a legjobb megoldások megtalálására, átcsoportosításokra, módosításokra. Az Állatkert például többletbevételre tett szert és ezt fel tudja használni évtizedes elmaradt beruházások vagy tönkrement épületek felújításának pótlására.

Gondolom, sok intézmény ezt nem mondhatja el magáról, hogy a tervezettnél több a bevétele.

Valóban, ezt az állatkert egyrészt a sokat támadott új jegyárképzésével érte el. Emiatt nem tartok attól, ha egy ilyen inflációs környezetben a fővárosi fenntartású színházak is meglépik ezt.

Visszatérve még a színházakra, az látható, mintha egyre nagyobb finanszírozási szakadék lenne az önök és az állam által átvett budapesti kőszínházak között, nem beszélve arról, hogy az önök által fenntartott teátrumok alig jutnak állami pályázatokon pénzhez.

A vegyes fenntartású színházak sincsenek kifejezetten jó helyzetben és miközben valóban léteznek azok a problémák, amelyekre utal, mi mégis az idén például előbb tudtunk finanszírozási keretet nyújtani a színházainknak, mint az állam az általa finanszírozott teátrumoknak. Figyelünk azokra is, akiket az állam cserben hagy, például tavaly a Centrál Színház meglévő szerződés mellett nem kapta meg nyáron a támogatását, így a Budapest 150 keretében partnerségre léptünk, és 2-szer 10 millió forinttal tudtuk támogatni a színház munkáját, ők pedig színesítették az emlékév kulturális kínálatát.

A Centrál Színház magánszínház, mégis kér segítséget az államtól és a fővárostól is. Ez is mutatja a struktúra esetlegességét.

A Centrált is sújtja, hogy megszűnt a kulturális tao, tehát a kialakult helyzet egyfajta rendszerhibából is fakad, amit a kormány okozott. A visszaélések kezelése helyett magát az egyébként működő modellt szüntette meg. A függetlenek és a magánkézben tartott színházak jó része ezért került bajba. Megoldást hozhatna az is, ha a színházjegyek áfáját öt százalékra lehetne csökkenteni, így az állam nem tenné egyik zsebéből a másikba a pénzt, mialatt hagyná lélegezni a kultúrát. A kormány és a főváros is rosszul áll anyagilag, de van két nagy különbség. A fővárost a kormány szánt szándékkal, politikai megfontolásból vérezteti ki, mialatt a kormánynak rossz gazdaságstratégiai tervezésből és az EU-val való összetűzéseiből adódóan nincs pénze. A főváros ezen felül őszinte a polgárainak, bevalljuk, hogy szorult a helyzet, mialatt a kormány őszinteség helyett, különböző „elméletekbe” csomagolja a pénzhiányát. Csák János miniszter védve a mundér becsületét, azt mondja, hogy a kulturális intézményeknek önállóbb lábra kellene állniuk, a magánmecenatúra segítségével. Ez nem korrekt eljárás.

Ha már őszinteség, nem érthető, hogy mi történt a Budapest Jazz Klubbal. Bezárták, majd úgy tűnik, mégis megmenekült.

A Budapest Jazz Klub a kormányzati támogatások elmaradása miatt került bajba. A Klubot működtető alapítvány, mint azt önök is megírták jelentős bérleti díj tartozást halmozott fel. A Budapest Film mint az ingatlan bérbeadója, sokadszor sikertelenül kereste a Jazz Klub vezetőit ez ügyben. Az alapítvány vezetőinek felajánlottunk különböző projektekre pályázati lehetőségeket, de nem érkeztek be ezek a pályázatok. Amikor elkezdenek működni a viharjelzők a főváros büdzséjében, akkor már nem tudjuk azt mondani a hozzánk segítségül fordulóknak, hogy az egyik értékesebb, mint a másik. Az első két negyedévre kizárólag a fővárosi intézmények stabil működésére volt a kultúrára szánt költségvetési sorokon pénz. Külső szereplő számára – a pályázatokat leszámítva – nem. A mostani gyorssegély csak arra használható, hogy a bérleti díjelmaradást rendezzék, hosszabb távon a klubnak tett kormányzati ígérvényeknek is be kell teljesülniük. Sok múlik a kormányon, mi sokszor csak söprögetni próbálunk.

Egy éve tartottak egy sajtótájékoztatót a Merlin újranyitásáról, ám azóta sem történt látszólag az ügyben semmi.

Zajlanak a munkálatok, sajnos csúszással, és ez nem független a forráshiánytól, de várhatóan még az idén befejeződik a Merlin felújítása. Ez lelkileg is rendkívül fontos számunkra, hogy a Városháza Park egyik nagyon fontos elemét újra átadjuk a közönségnek. Nem könnyű, de még mindig táncolnánk az esőben.

A Budapest 150 programsorozatot érintik a megszorítások?

Sajnos igen, az eredeti tervekhez képest 400 millióval kevesebb lett a sorozat költségvetése. De lesz például szeptemberben Lánchíd-fesztivál, és amiben személyesen voltam motivált, a Népek és nemzetiségek Fesztiválja is megvalósul majd – igaz, csökkentett tartalommal mindkettő. Ez egy olyan játék, amelyben a kormány a kifárasztásra törekszik. A szűkülő térben nyilván a szereplők nehezebben teljesítenek, a kormány meg azt célozza, hogy össze is omoljunk. Nem fogunk. Budapest éppen azt mutatja, hogy ezeket a helyzeteket is túl lehet élni, stabilan működik az intézményrendszer, és még a városegyesítés 150. évfordulóját is megünnepeljük.

Az egyik legfrissebb botrány a könyvek lefóliázása, sőt már ez ügyben bírságot is kiszabtak. Hogy lája ezt a folyamatot?

Rémesnek látom, és nagyon felháborodtam, amikor a birságról szóló hírt megláttam. A fóliák mögé zárt tartalom, a falak mögé zárt emberek és a jogfosztottságba taszított társadalmi csoportok világát teremtette meg a Fidesz. Amit tudni kell, hogy ha akár a homoszexualitásról vagy bármilyen értelemben vett másságról nem tudunk nyíltan beszélni, az nem csak az LMBTQIA-közösség tagjainak méltóságát rombolja nap mint nap. Mert ha egy családban vagy egy iskolában a felvilágosítás nem szól arról, hogy így működő, így született embertásaink is vannak, akkor lesznek kamaszok, akik felismerik majd, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, de lelkileg belebetegednek, mert nem tudják, hogy ez egy létező jelenség, nincsenek egyedül, a társadalmunk százalékokban mért hányada velük jár egy cipőben, és igenis, attól, hogy ők nem a többségi társadalom csoportját gyarapítják, még büszkén kihúzhatják magukat. Ha a melegközösséghez való viszonyulás nem változik, újra és újra szülő-gyerek kapcsolatok mennek majd rá a bejelentésre, hogy egy fiatal felismerte saját melegségét, és megosztotta ezt a legközelebbi hozzátartozójával. Ez az Orbán-kormány bűne, és nem hinném, hogy így lenne definiálható egy „családbarát kormány”.

Kevesebb, mint egy év van az önkormányzati választásokig. Mint a Demokratikus Koalíció politikusa mit gondol, mire képes az ellenzék? Úgy, hogy közben támadások kereszttüzében áll, például Karácsony Gergely ellen legutóbb a kampánypénzek miatt indítanának vizsgálatot.

Úgy látom, hogy az ellenzék meg tudja őrizni Budapestet, a főpolgármesteri széket, valamint a fővárosi közgyűlés testületi többséget. A polgármestereinkkel elégedettek a polgárok, úgy látom, hogy a mieink újrázni tudnak, nem csak a DK polgármesterei. Azt látom, a DK-nak jó esélye van az elmúlt ciklusban elért domináns pozíciójával tovább erősödni a koalíción belül, de alapvetően a közös sikerben vagyunk érdekeltek, úgy, ahogyan 2019-ben is. A ’24-es budapesti győzelem sok mindent jelenthet. Hitet és reményt adhat ’26-ra, nem csak a fővárosiaknak, de a sok tekintetben társadalmilag hasonló agglomerációs településeknek, akik új választókerületek kialakítása miatt, nagyobb súllyal esnek majd latba a parlamenti választáson. Erősnek kell maradnunk, és nem csak az önkormányzati, de két évvel később az országgyűlési választáson is többséget kell szereznünk. Véget kell vetnünk az önkénynek és a kiszámíthatatlanságnak a hazákban.