Minden jel arra mutatott, hogy Bruno Kahlnak hét év után meg kell válnia posztjától. Végül maradhat, de a német politikai pártok nagy része abban egyetért, hogy valaminek változnia kell a hírszerzésnél.
Azt a német hírszerzés is tudta, hogy Prigozsin és Putyin elnök viszonya igen feszültté vált, bár ez nyílt titok volt, a nyilatkozatokból is következtetni lehetett erre, amint több lap is rámutatott.
A BND egyébként kapott ugyan infókat arról, hogy valami készül Oroszországban, ezt azonban nem jelentette a kabinetnek. Azért nem, mert megerősítést vártak más titkosszolgálatoktól.
A hírszerzés óvatossága indokoltnak is tűnt, hiszen napról napra kapnak olyan információkat, amelyeknek valójában közük sincs a valósághoz. Ha tehát mindent, amit megtudnak, azonnal továbbítanának a kancellári hivatalnak, akkor felmerülne a szakszolgálat alkalmasságának kérdése, és joggal érhetné a vád, hogy képtelen súlyozni az értesülések között.
Mint azonban utóbb kiderült, ez esetben éppen egy kulcsfontosságú információt tartottak vissza, így a berlini kormányt derült égből villámcsapásként érte a Wagner-csoport menetelése Moszkva felé. Annyira meglepték a történtek Olaf Scholz kabinetjét, hogy a német külügyminisztérium még a zendülés előtti nap is úgy értékelte: Putyin hatalmi pozíciói rendkívül erősek. Csak aznap este figyelmeztetett a BND a várható viharra, amiről röviddel csakhamar az egész világ értesülhetett.
A lázadás hamar véget ért, de a német kancellári hivatalban csak sokasodtak a kérdések: mi történt a BND-nél? Ralf Stegner szociáldemokrata politikus epésen jegyezte meg: „Egyre gyakrabban lepnek meg minket bizonyos események.” A hárompárti koalíció legkisebb pártja, a liberális FDP politikusa, Ulrich Lette sem leplezte csalódottságát. Mint fogalmazott, a német hírszerzés láthatóan igen kevés információval rendelkezik az oroszországi történésekkel kapcsolatban.
Berlint az is bosszantotta, hogy az amerikai titkosszolgálat sokkal több értesülés birtokában volt, és már előre tudta, Prigozsin milyen terveket forgat a fejében. A kancellár egy televíziós műsorban kijelentette: a német hírszerzés „természetesen” nem tudta előre, mi fog történni Oroszországban. Ezt a kijelentését sokan erős bírálatként értelmezték, amit később a kancellári hivatal cáfolt.
Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung a cikkében megjegyzi, Németországban hagyományai vannak annak, hogy a szövetségi kormány távolságot tart a hírszerzéstől. A kapcsolatuk meglehetősen bonyolult.
Ha ugyanis egy akció balul sül el, felmerül a kérdés, kié a felelősség: a kormányé vagy a BND-é? Amikor két éve az afganisztáni tálibok a vártnál jóval hamarabb vonultak be a fővárosba, Kabulba, az akkori külügyminiszter, Heiko Maas megjegyezte, „láthatóan a BND rosszul mérte fel a helyzetet”. Ugyanakkor Gerhard Schindler, a hírszerzés korábbi vezetője azt vetette a szövetségi kormány szemére, hogy nem hallgatott rájuk, nem vette figyelembe a hírszerzés figyelmeztetéseit. Pedig, állítása szerint, részletes beszámolókat adtak az afganisztáni történésekről.
Hogy nem szabad leírni a német hírszerzést, azt több német médium jelentése is megerősíti. Eszerint a németek lehallgatták Jevgenyij Prigozsint, amikor Alekszandr Lukasenko belarusz elnökkel tárgyalt a Wagner-csoport Moszkva felé tartó menetelésének megállításáról. Az NDR és a WDR német közszolgálati műsorszolgáltatók közös vizsgálata azt állítja, hogy a BND többet tudott ezekről a tárgyalásokról, mint amennyit az első jelentésekben közöltek, beleértve Lukasenko közvetítő szerepét. Ezek az új jelentések a BND szerepét is új megvilágításba helyezhetik. A két német médium szintén megerősítette azt az információt, amely szerint a BND már egy héttel Prigozsin lázadása előtt kapott jelentéseket a Wagner-csoport vezetőjének terveiről, csak ellenőrizni akarta a hírt.