A mai magyar oktatásnak csak az egyik égető kérdése a pedagógushiány. Legalább ennyire fontos az is, hogy a rendszer meg tud-e felelni a rohamosan változó gazdasági és kulturális kihívásoknak.
Hogyan leszünk képesek a jövő oktatását megtervezni, ha azt sem tudjuk, milyen lesz a jövő gazdasasága és társadalma? Az oktatás fejlesztése és működtetése nem csekély erőforrásokat igényel az országok költségvetéséből. Aki a gazdaságát hosszútávon fejleszteni akarja, annak reálértékben sokkal többet kell az oktatásra fordítania, mint amennyivel a GDP-je emelkedik. Azt tapasztaljuk azonban, hogy a világ elszáguldott a statikus, múltba révedő magyar oktatás mellett, már olyan országok is megelőznek minket, amelyekről 15-20 évvel ezelőtt ezt még álmunkban sem gondoltuk volna (Észtország, Portugália).
Vizsgáljuk meg tehát, hogy miért is kell változtatni az oktatás tartalmi elemein, miért kell csökkenteni a tanulók terhelését. Annak ismeretében, hogy az oktatási rendszert alapvetően öt tényező határozza meg: a gyermekek, a család, a társadalom, a gazdaság és a politika érdekei.
A gyermekek számukra használható, a mindennapi életben való boldoguláshoz elegendő tudást várnak el az iskolarendszertől.
A szülők legfontosabb kívánalma, hogy olyan tudást adjon az iskolarendszer, amelynek birtokában biztos jövőre számíthat a gyermek. Ugyanakkor a társadalom egy rétege (nem csak a mélyszegénységben élők) örömmel venné, ha a mindennapokból is minél több terhet át tudna venni az oktatási rendszer, valamint segítené a gyermekek szocializációjának folyamatát.
A társadalom számára az lenne a legfontosabb, ha az oktatás jelentős mértékben hozzá tudna járulni az egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
Ha az oktatáspolitika erre a tényezőre rövid időn belül nem tud hatásos választ adni, akkor a társadalom kohéziós ereje meg fog roppanni, és ez rendkívül komoly társadalmi problémákat okozhat. Itt viszont fontos azt is hangsúlyozni, hogy az oktatás önmagában képtelen a probléma megoldására: sokkal tágabb körű összefogás (a szociális szféra, a munka világa és az egészségügy együttműködése) révén lehet csak megoldást találni, a politikai akaratról nem is beszélve. Azt is ki kell jelenteni, hogy a társadalom szerkezetét nem tudja befolyásolni az oktatás, csak az egyének felemelkedése előtt nyithatja meg az utat. A középosztály bővüléséhez, az esélyegyenlőtlenségek leküzdéséhez csak szükséges, de nem elégséges feltétel a mindenki számára biztosított minőségi oktatás.
A politika az oktatástól gyakran saját rendszere legitimitásának és saját társadalmi bázisának megerősítését várja el. Ez a gondolkodásmód különösen a diktatúrákra, a félperifériás országok politikai elitjére jellemző.
A gazdasági élet szereplői pedig azt szeretnék, hogy a foglalkoztathatósághoz szükséges ismeretek átadását oldja meg az oktatási rendszer. Itt azzal az alapvető problémával szembesülünk, hogy a gazdaság szereplőinek rövidtávú érdekei sokkal fontosabbnak minősülnek (és ők erősebb érdekérvényesítők is), mint az állam hosszútávú érdekei. A mai Magyarországon is olcsó munkaerőre van szüksége a hazai tőkének, és nem jól képzett, mobilis munkavállalókra. Az összeszerelő üzemekben dolgozóknak nem kell komoly szaktudással rendelkezniük, elég, ha könnyen betaníthatók. A XXI. század gazdaságának ezzel szemben a komoly szakértelmet igénylő munkafolyamatokat átlátó szakemberekre lenne szüksége, akik a digitális világban is otthonosan mozognak. Az ilyen típusú munkaerőt a hazai gazdaság nem tudja vagy nem akarja megfizetni, és kevés olyan vállalkozó van, aki valóban foglalkoztatna ilyen dolgozókat. Pedig a hazai gazdaságot az ilyen minőséget igénylő szektor tudná igazán fejlődő pályára állítani, nem az akkumulátorgyárak.
Az alfa generációba tartozó első gyermekek most lépnek be a felső tagozatba. Már kellő tapasztalattal rendelkezünk arról, hogy milyen a viselkedésük, a tanulási szokásaik, hogyan lehet őket lekötni - ehhez kellene most a tartalmi szabályozást és a pedagógiai módszereket igazítani.
1. Az életvitelük hihetetlenül felgyorsult. (Ami öt percben nem tudható meg, nem érthető meg, az már unalmas.)
2. A képi világ számukra sokkal meghatározóbb, mint az írott anyag.
3. A szabályok betartását nem feltétlenül tartják fontosnak, számukra a megszokottól eltérő utak keresése a lényeg. Emiatt rendkívül innovatívak, de nem a XX. századi felfogás szerint.
4. A szabadság a lételemük. A korlátozásokat nem tűrik, legfeljebb elviselik.
5. Nekik nem a tartalmi tudás, hanem az alkalmazás tudása a legfontosabb.
6. Forgatókönyvekben gondolkodnak, nem trendekben.
7. Mindent egyénekre akarnak szabni.
8. Mindent meg akarnak vizsgálni (hihetetlen tudásvágy van bennük, de ami nem érdekes, azt azonnal el is felejtik). A lehető legegyszerűbb megoldást keresik, a túl bonyolult helyzeteket otthagyják. Emiatt az a látszat keletkezik, hogy nincs kitartásuk.
9. Magányosnak tűnnek, de az online világban hihetetlen sűrű kapcsolatrendszerük van (az X generáció tagjaihoz képest nyolc-tízszeres). Kényszert éreznek az online kapcsolatteremtésre.
10. Sokkal több időt töltenek az online világban, mint az offline valóságban.
11. Sokáig fognak a szülői házhoz ragaszkodni (mamahotel). A gyermekvállalás ideje még jobban kitolódik.
12. Multitasking viselkedés jellemzi őket (párhuzamosan egyszer több dologgal foglalkoznak).
13. A zöld szemlélet egyre nagyobb teret nyer a gondolkodásukban (ez nem tudatos viselkedés, hanem a netvilág egyik hozadéka).
14. A többségük olyan tudással fog rendelkezni és olyan munkát fog végezni, amely munkahelyek, munkaformák napjainkban még nem is léteznek.
15. Sokkal nagyobb technikai és digitális tudással fognak rendelkezni, mint az őket megelőző generációk.
16. Ételfogyasztásuk, öltözködésük, viselkedési kultúrájuk teljesen univerzális lett, éljenek bárhol az internet által elérhető világban.
17. Mentálisan rendkívül sérülékenyek, a kudarcot nagyon nehezen viselik el.
Ha most valaki megnézi a magyar nemzeti alaptanterv elvárásait és a pedagógusképzés módszertani vezérelveit, akkor azzal szembesül, hogy ezek teljesen ellentétesek az alfa generáció nevelési és oktatási igényeivel. A politikai elit ezt nem ismeri fel, vagy nem akar róla tudomást venni, viszont abba a hitbe ringatja a társadalmat, hogy a stabilitást akarja megteremteni a még több iskolaőrrel, a renddel, a fegyelemmel, és hogy a XIX. századi, porosz módszertannal fent is tudja tartani a stabilnak hitt rendszert.
Változó környezetben csak a változás teremthet stabilitást, sőt a változás a stabilitás egyik legfontosabb eszközévé válik. A kormány viszont azt hiszi, hogy a stabilitás és a változás egymást kizáró fogalmak. Pedig a változás a fejlődést szolgálja, ami megteremti a belső stabilitást. Ha használhatatlan tudást nyújtunk, és értelmetlen követelmények elé állítjuk a diákjainkat, akkor azzal épp a stabilitásnak ártunk a legtöbbet. Olyan iskolát kell teremteni, ahol nem az iskolaőrök miatt lesz rend, hanem ahol a lehető legkevesebb frusztráció és kudarc éri a gyerekeket, és az életkori és pszichológiai sajátosságaiknak megfelelő, használható tudást kapnak.
Halász Gábor oktatáskutató 2001-ben állapította meg, hogy mely öt tényező határozza meg az oktatás változását. Most szó szerint idézek tőle, mert mind az öt területen óriási a baj. Ami azt mutatja, hogy reménytelen a magyar oktatás reformja - sajnos.
„Az első az oktatással kapcsolatos társadalmi várakozások és attitűdök alakulása, azaz például olyan dolgok, hogy az emberek mennyire gondolják azt, hogy érdemes tanulni, és általában hogyan alakul az oktatási szektor társadalmi-politikai támogatottsága.
A második az oktatás különböző céljainak és funkcióinak a kapcsolata, azaz például az, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak az olyan céloknak, mint amilyen az esélyegyenlőség biztosítása vagy a minőség és az eredményesség garantálása.
A harmadik tényező az oktatáson belüli szervezeti és szerkezeti viszonyok alakulása, azaz például az, hogy miképpen alakulnak a tanulás megszervezésének és szabályozásának a formái, mennyire terjednek el az olyan rugalmas tanulási formák, mint amilyen a projektmódszer vagy a team-munka, és milyen szerepet kapnak a tanulásban a modern kommunikációs és információs eszközök.
Negyedik tényezőként a hatalom és a felelősség megosztásának az alakulását említették, így például azt, hogy miképpen alakulnak a nemzetek feletti, az országos, helyi és intézményi szintek közötti erőviszonyok, illetve hogyan változik a különböző kulturális, nyelvi és egyéb közösségek oktatási szerepe.
Végül ötödik tényezőként a tanári szakma helyzetének az alakulása jelent meg, vagyis olyan kérdések sora, mint hogy a tanári szakma nyitottabbá vagy zártabbá válik-e, hogyan alakul a tanárok innovációs készsége és a szakmán belüli kommunikáció, növekszik-e vagy éppen csökken a tanári munka elismertsége.”
Több mint 20 évet elfecséreltünk, és végtelenül eltávolodtunk a XXI. század kihívásaira választ adó iskolától. Végre fel kellene ébrednie mindenkinek, különösen a nemzetben gondolkodó elitnek, mert ha így haladunk, a világtól elforduló, köldökét néző nemzet leszünk, amely csak siránkozik saját nyomorúságos sorsa miatt.
Nekünk nem Brüsszellel kell megvívnunk a harcot, hanem saját magunkkal, hogy a megfelelő minőségű oktatással végre le tudjuk tenni a tudásalapú társadalom alapjait. Azért kell harcolnunk, hogy a tudásunk alapján legyünk ismét büszke nemzet.
A Pedagógusok Szakszervezete akkori két alelnökeként Gosztonyi Gáborral - magánszemélyként - 2023. március 14-én öt oktatást érintő kérdésben kezdeményeztünk népszavazást, de mindegyiket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság. Ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a a Kúriához, amely június 28-án - megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság döntését – hitelesítette két kérdésemet. Az egyik az óraszámcsökkentésről, a másik a helyi tantestület önállóságának növeléséről szól. A döntés ellen azonban valaki alkotmányjogi panaszt nyújtott be, ezt az Alkotmánybíróságnak 30 napon belül kellett volna elbírálnia. A testület azonban, látható sietséggel már tegnap közzétette verdiktjét: erről a két kérdésről sem lehet népszavazást kezdeményezni.
Ha sikerült volna a jog útvesztőin keresztülverekedni magunkat az oktatást érintő népszavazás ügyében, akkor minden felelősen gondolkodó magyar állampolgár világossá tehette volna: akarja-e, hogy az óraszám csökkentést a rendszerbe beépítve, egy közmegegyezésen alapuló, modern, a XXI. század kihívásaira választ adó tantervet tegyen le az asztalra a kormány. Amellyel elégedett lehet a társadalom.