Hangérien ripablik;

- Igazi tumort ide!!!

HANGÉRIEN RIPABLIK

Elmúltam ötven, és még mindig nem tudok eleget a világról, továbbá arról a testről, amelynek védelmező burkából ezt a világot szemlélem. Erre a minap jöttem rá egy baráti társaságban, ahol az került szóba, hogy létezik (állítólag) pszeudo-tumor. Ha egyáltalán így írják. Lehet, hogy pszeudotumornak kell írni. Vagy pszeudo tumornak. Nem mindegy. Azért vagyok ilyen akkurátus, mert kényes egy téma ez. Eleve a tumor. Micsoda szó. És ha pszeudo! El sem tudom képzelni.

Az a lényege, hogy a test (állítólag) olyan jelzéseket küld az agynak, mintha tumor fejlődött volna ki a szervezetben, s ez nem kívánt kellemetlenségekkel jár.

Azt persze nem tudom, hogy az agy miképpen reagálna arra, ha saját maga felől kapna „hamis jelentést”, úgy értem, bele sem merek gondolni, hogy mi van abban az esetben, ha az agy egy állítólagos agytumorról küld jelzéseket saját magának, elvégre eléggé okos az emberi szürkeállomány (már akié), és elképzelhető, hogy egy pszeudo agytumorról szóló jelzéseket röhögve küldene vissza a feladónak, vagyis saját magának.

De mi van akkor, ha az állítólagos pszeudotumor nem az agyban, hanem a test más részén van jelen állítólagosan?

A társaságban azt mondta valaki, hogy ennek többek között az a veszélye, hogy az agy utasítására a szervezet falósejteket kezd el termelni a pszeudotumor ellen, de miután az állítólagos daganatnak se híre, se hamva, a falósejtek pedig éhesek, így hát nekiesnek a szervezet ép sejtjeinek.

Egészen elképedtem ezen a lehetőségen.

Nem azon csodálkoztam, hogy a test bizonyos esetekben önmaga ellenségévé válik és önmaga elpusztítására törekszik, elvégre megtörténhet ugyanez az emberi lélekkel is; az emberi lélek sok-sok tragédia után egy adott pillanatban úgy dönt, hogy nem barátkozik többé saját magával, hanem felszámolóbiztosnak áll, és felszámolja önmagát. Minden öngyilkos afféle felszámolóbiztos tehát, azzal a lényeges különbséggel, hogy a felszámolóbiztosoknak az elvégzett tevékenységért jó esetben jó sok pénz jár. Míg az öngyilkosság nem fizet semmit.

De nem is a pénz itt a lényeg, hanem a tumor. Pontosabban a pszeudo-tumor. Ha egyáltalán így írják, mondom, lehetséges, hogy pszeudotumornak kell írni. Vagy pszeudo tumornak. Nem mindegy. Az említett baráti társaságban ugyanis elhangzott az a pozitívnak ugyan pozitív, de ugyanakkor halálos kimenetelűnek is tekinthető megoldás, miszerint ha az embernek daganata van, akkor legyen inkább igazi, semmint pszeudo.

– Ha már rák, akkor én igazi tumort akarok! Az legalább kezelhető! De mit kezdjen a tudomány egy nem létező daganattal?– csattant föl a kiáltás, mi meg csak néztünk: hát igen, vannak olyan helyzetek, amikor vagy röhög az ember, vagy pedig sír. Néztünk a rákot követelő barátunkra és nem mertünk röhögni.

Mire persze rögtön felhangzott a közbevetés:

– De mi van akkor, ha az embernek egyszerre van igazi daganata és pszeudója?

Erre elnémultunk persze. Mert az egyetlen lehetséges válasz ilyenkor az, hogy akkor majd egyszerre sírunk és nevetünk.

Mármint a temetésen.