Az első félévet recesszióban zárta a magyar gazdaság. Mikorra érhet ez véget?
Idén a GKI továbbra is azzal számol, hogy a gazdaság fél százalékkal zsugorodik, ám a KSH számait látva nem lehet kizárni, hogy a visszaesés még ennél is erőteljesebb lesz. Akár az építőipari, akár a kiskereskedelmi adatokat nézzük, jelentős zuhanást látunk, de ez az iparra is igaz. Az hogy idén recesszió lesz, az biztos.
Nagy bajt jelent, ha a jelenlegi magas inflációs környezetben, akár csak átmenetileg is, de csökken a gazdaság teljesítménye?
Ha sikerpropagandát folytató kormányról beszélünk, akkor igen, mert ezt nehéz sikerként eladni. Bár ahogy elnézem a környező országok várható növekedését, nem leszünk ezzel egyedül, de legyünk őszinték: sosem jelent jót, ha kevesebb a gazdaságban előállított érték, mint az előző évben volt. A mostani recesszió részben annak köszönhető, hogy
a kormány elmúlt években erőltetett növekedési politikájának nincs fedezete, elfogytak azok a költségvetési források, amelyekkel korábban fűtötték a gazdasági növekedést.
Nemcsak költségvetési, hanem az uniós források is hiányoznak. Ezek a pénzek megérkeznek valamikor?
Ahogy én hallgattam Navracsics Tibor beszámolóit az uniós pénzekről folyó tárgyalásokról, majd az arra adott brüsszeli reakciókat, megvallom, zavarban vagyok, mert nem tudjuk mi az igazság. Én inkább az EU-nak hiszek ebben a kérdésben, és eszerint nem történt semmi érdemi előrelépés március óta. Ha ez igaz, akkor ebből nem lesz idén pénz, ezért a kormány rákényszerül, hogy a már meghirdetett uniós pályázatokat előfinanszírozza. Ezzel az a gond, hogy leszűkült a költségvetés mozgástere, és kérdéses, hogy mekkora uniós támogatást tud előfinanszírozni kormány a jelenlegi magas kamatkörnyezeteben. Ahogy megszűnik az uniós pénzek áramlása, azonnal recesszióba kerül a magyar gazdaság. Emlékezzünk rá, ezt történt 2016-ban is, és ennek vagyunk most is a tanúi.
Olyan biztos benne, hogy megkapjuk ezt a pénzt? Nem fenyeget forrásvesztés?
Az új szabályok szerint, ha a tagállamok nem költik el az időarányosan rendelkezésükre álló uniós támogatásokat, akkor a hátralévő forrásokat elvonhatja az Európai Bizottság és újraoszthatják azon kedvezményezett tagállamok között, amelyek időarányosan jól haladnak a támogatások felhasználásával. Vagyis részleges forrásvesztés fenyegeti Magyarországot.
További gond, hogy a kormány az elmúlt egy évben legalább 3000 milliárd forint értékben fagyasztott be beruházásokat az uniós forráshiány miatt. Ez a megrendelés pedig hiányozni fog jövőre is a magyar gazdaságból.
Ezért gondoljuk azt a GKI-ban – de hasonlóan látják más kutatók is –, hogy nem lesz itt négy százalékos gazdasági növekedés jövőre, hanem 2,5 százalékkal nőhet a GDP. Ez a mérték nem kirívóan gyenge, de a gazdasági felzárkózáshoz kevés.
Infláció terén mit vár a GKI? Azt látjuk, hogy idén gyors csökkenés várható, de mi lesz jövőre?
Az idén 18, 2024-re nyolc százalék körüli inflációval számolunk, részint az az áthúzódó hatások miatt, másrészt az új terhek miatt. Ilyen a jövedéki adó emelés, vagy a kiterjesztett gyártói felelősség díja például a csomagolóanyagokra, amely például az élelmiszeriparban jelentős tétel. Ezeknek a díjaknak az inflációs hatását nem könnyű felmérni, de egyes vélemények szerint ez önmagában akár három százalékponttal növelheti meg az árindexet.
Az elmúlt hetekben döntött a kormány az állami kiadások felülvizsgálatáról. Ez jelentheti azt, hogy 13 év után végre nekikezdenek a költségvetés reformjához?
Nem, ilyenre ne számítson senki! Ez egy az unió felé vállalat kötelezettség. Az uniós helyreállítási pénzek folyósításának egyik előfeltétele – jogállamisági kritériumok mellett -, hogy az állam áttekintse a költségvetési kiadások hasznosulását. Az EU azt szeretné elérni, hogy ne menjenek felesleges célokra uniós támogatások, ezért van szükség erre a felülvizsgálatra. Nem azt akarja az EU, hogy feltétlenül csökkenjenek a kiadások, hanem azt, hogy a forrásokat hatékonyan használják fel.
Rendben van, ez is uniós kötelezettség. De nem lehetne ezt jól csinálni?
Lehetne persze! De nézzük meg kik kerültek be ezekbe a bizottságokba: az illetékes miniszterek által kijelölt államtitkárok. Vagyis saját maguk eldönthetik, hogy jól dolgoztak-e? Ennek nem lesz sok értelme. Ha független elemzők átvilágítanák az államháztartás működését, akkor okosabbak lennénk. De a gazdaságpolitika kapkodásából is látszik, hogy véget ért az a korszak, amikor nulla százalékos hitelkamatok és a beáramló uniós források segítségével bármit meg lehet csinálni, és akkor még abban a hitbe is ringathatta magát a kormány, hogy milyen jó gazdaságpolitikát csinált. Ennek vége: nincs nulla kamat, egy ideig nem is lesz, el kellene kezdeni gazdálkodni. Ilyenkor jön elő az a probléma, hogy az Orbán-kormány nem szokott hozzá, hogy gazdálkodni kell, mert eddig nem kellett, hisz enélkül is ömlött be a pénz az országba.
A kormányhatározatban a célkitűzések között szerepel egyes közjóléti kiadások csökkentése is. Ez jó irány?
Teljesen komolytalan az egészségügyi, szociális vagy az oktatási kiadások csökkentéséről beszélni, akkor, amikor tanár- meg egészségügyi szakdolgozók bérét akarja a kormány növelni. Azokon a területeken kellene jelentősen felülvizsgálni a kiadásokat, amelyek az állam gazdasági tevékenységéhez kötődnek: az állami beruházások célszerűségét lenne érdemes felülvizsgálni. Minek építünk annyi vasutat, autópályát, mi ezen beruházások indokoltsága? Ma nincsenek valódi, független elemzések a beruházások támogatása, azaz az állami támogatások kiosztása mögött. Minek adnak 40-80 milliárd közpénzt olyan cégeknek, ahol bevételek 85-90 százalékához import kapcsolódik vagyis az árbevétel 15 százalékánál nem magasabb a hazai hozzáadott érték?
Miért is?
Csakis a GDP látszólagos növelését szolgálja ez a politika. A kormány rájött arra, hogy az ország felzárkózását a GDP-növekedésben mérik. Ha idehoznak egy nagy gyárat, az papíron jelentős GDP-növekedést fog produkálni. De számoljunk! A debreceni akkumulátor gyárban a 3000 milliárdos beruházással évi 800-900 milliárd forint lesz a plusz GDP-hozzájárulás – ezt ki lehet majd mutatni. De ebből a magyar munkaerő költsége – a tervezett 9000-es létszám felével számolva – évi 20 milliárd forint lesz mindösszesen. Ez nem oldja meg a magyar gazdaság felzárkózását, mert ennek a gazdasági növekedésnek az emberek nem érzik hasznát. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezekhez a gyárakhoz hiányzik a hazai munkaerő, ezért kényszerül rá a kormány vendégmunkások behozatalára. De
nem vendégmunkásokra van szükség, hanem olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amely a meglévő munkahelyek hozzáadott értékét képes növelni, hogy magasabb béreket tudjanak kifizetni a hazai vállalkozások.
Azt kellene a kormánynak segíteni, hogy a magyar cégek minél termelékenyebbek legyenek, magyar munkaerőre támaszkodva.
A vendégmunkások behozatala minden bizonnyal lefele tolja a béreket. Ebből hogy lesz bérfelzárkózás?
2010 óta 880 ezer új munkahely keletkezet, ebből a diplomás munkahelyek 560 ezret adtak. Azért nőtt a jövedelem, mert megtörtént egy szerkezeti váltás: nyugdíjba mentek a relatíve alacsony értéket termelő emberek, cserébe bejött a munkaerőpiacra 560 ezer diplomás, illetve további 150-160 ezer gimnáziumi érettségivel rendelkező munkavállaló. Vagyis a foglalkoztatás bővülésének 80 százalékát a érettségizettek és diplomások adták, nem szakmunkások. Az ő munkába állásuknak köszönhetően nőttek a fizetések a magyar gazdaságban. A kétkezi dolgozók bére teljesen máshol van. A kormány által idetelepíteni kívánt feldolgozóipari cégeknek betanított munkásokra van szükségük, még csak nem is szakmunkásokra. Olyan munkavállalókra aki képesek futószalag mellett három műszakban hétvégén is dolgozni. Ez csak addig éri meg ezen betelepülő cégeknek, amíg alacsonyan maradnak a bérek. A kormány a mostani iparpolitikájával az alacsony hozzáadott értéket termelő, alacsony munkabérű munkahelyek hozz létre. Ebből nem lesz felzárkózás.
Magyarán ez egy zsákutcás gazdaságpolitika?
Egyértelműen. A közepes jövedelmű országok csapdájából – ahol a magyar gazdaság is van –, nem az újabb és újabb feldolgozóipari beruházások vezetik ki az országot. Azok az országok amelyek ki tudtak jönni a közepes jövedelem csapdájából, ott az oktatásba, az egészségügybe fektettek be. Ha magasabb az oktatási színvonal, biztosított az élethoszon át tartó tanulás, ott a tudás révén nő a termelékenység, ami hozzájárulhatna a bérek emeléséhez. Épp ezért nem szabadna spórolni a pedagógusok béremelésével, hanem teketória nélkül oda kellene nekik azt adni. Ugyanide lehet hozni az orvosi béremeléseket. Az utolsó emelés megtörtént januárban, de mi lesz ezután? Ha nem növelik az orvosbéreket a jövőben a diplomás bérek átlagával, akkor az orvosok elvándorolnak. Nincsenek hatásvizsgálatok:
nem méri fel a kormány, hány orvosra, tanárra lesz szükség 2040-ben, 2050-ben. Ugyanazt meg kellene csinálni a szociális szféra területén, és akkor el lehet azon gondolkozni, hogy erre fordítsuk-e az adóbevételeket, vagy a a veszteséges Vodafone megvásárlásra, illetve aLiszt Ferenc Repülőtér államosítására.
Az állam feladatait kellene újragondolni. A gazdaságba való beavatkozást jelentősen csökkenteni kellene, az így felszabaduló forrásokat az oktatás, az egészségügy, szociális szféra és a rendvédelem erősítésére fordítani.
Ez már majdnem úgy hangzik mint egy rendszerváltás…
Igen a fejekben kellene rendszert váltani, és különösen nagy szükség lenne erre a kormányban. Be kellene látni, hogy a jelenlegi aktivista gazdaságpolitika nem járul hozzá a felzárkózáshoz.
Molnár László
Közgazdász, szociológus , a GKI Gazdaságkutató Zrt vezérigazgatója. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szerzett doktori címet. 1992 óta végez kutatói munkát, főbb kutatási területei a környezetvédelem, munkaügy, regionális kutatások. Több szakkönyv társszerzője, több tucat tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője.