Az esztétikai színvonalat az olvasók értékelik, és a szerző magát „fóliázza”, ha érdemtelen-érdektelen. Ismer-e olyan szépirodalmat, amit fóliával rejtegetne az olvasó elől?
– Nem. A könyv, amibe nem lehet belelapozni, olyan, mint a festmény egy sötét pincében.
– Feltételezhető-e, hogy a kormányt jó szándék vezérli, csak elképesztően rosszul, avagy vélhetőbb az, hogy a propaganda vezeti a könyvkiadást korlátozó-büntető „homofóliát”?
– Gondolom, a könyvet daráló szélsőjobboldali képviselőt is a jó szándék vezérelte a maga világnézete szerint. Az ő ötletét továbbvivő kormánypártnak mindig rugalmas a világnézete, és mindig van mögötte valami hatalmi mérnökösködés. Nem tudom eldönteni, mi a rosszabb: ha valaki vakhitből vesz ki könyveket mások kezéből vagy ha puszta cinizmusból.
– Mit jelent önnek a könyv?
– Része az életemnek. Nemcsak azért, mert könyveket írok, illetve olvasok, azokról beszélek, hanem mert az életformámhoz tartozik. Nemigen tudok visszaemlékezni olyan napra, amikor ne lett volna kezemben könyv. Magamtól tanultam meg olvasni az iskola előtti nyáron, a tankönyveimből, mert annyira izgatott a dolog. Anyukám aggódott is miatta, félt, hogy az iskolában majd unatkozni fogok, és rosszalkodom az órákon – amiben igaza is lett. A mesék mellett Mark Twain Koldus és királyfija volt az első szépirodalmi mű, amit egyedül végigolvastam.
– Hogyan lesz szentesi gimnáziumba járó, Pécsett bölcsészként végzett irodalomtörténészből, majd kommunikációs szakemberből író, azután könyvkiadó?
– Ezek a tevékenységek szervesen következtek egymásból, egyik munkám hozta magával a másikat. A pécsi egyetemen kezdtem irodalomtörténészként, utána váltottam a kommunikációs szférára. Mindeközben nem szűntem meg írni és olvasni, mindig olyan munkát végeztem, ahol nagyon sokat kellett írnom, legfeljebb nem az én nevem állt a szöveg végén. Ehhez képest nem volt merőben más, amikor a Facebookon a barátaimnak elkezdtem írni, hogyan szerettek ők. Kis idő elteltével észleltem, hogy már a barátaim barátai is olvassák soraimat, aztán pedig egy nagyobb, jobbára ismeretlen emberekből álló tábor, a visszajelzések alapján irodalomszerető olvasó élvezi a közreadott történeteimet. Bár nem annak szántam, lett egy olvasás-népszerűsítő funkciója a bejegyzéseknek, pedig én egyszerűen csak el akartam mesélni ezeket a sztorikat. Kiderült, hogy rengeteg ember számára érdekes témát találtam.
Amikor megjelentek a könyveim, felmerült, mi lenne, ha a történetekből színpadi produkció születne, amelyek egy részében közreműködőként is részt vennék. Mivel a pécsi egyetemi színpadon is felléptem, nem okozott gondot, hogy kiálljak emberek elé, ha beszélni, mesélni kell. Ma már nagyon sok író csinál prózai, illetve zenés produkciókat a műveiből a közönséggel való kapcsolattartás céljából. Egy író-olvasó találkozó már-már összművészeti rendezvénnyé válik, ami komplex élményt nyújt az írót olvasó nézőnek. A személyes találkozási lehetőségek azért is hasznosak, mert beszűkültek a kulturális sajtó lehetőségei. A könyvkiadás körüli kommunikációs mező megváltozása hívta életre ezeket a megoldásokat, amik nagyszerűen beteljesítik rendeltetésüket. Felértékelődtek a közvetlen találkozások, minden kiadó és író keresi az eszközöket a közönséggel való közvetlen kapcsolattartásra.
Megszólalt a Líra, minden jogi eszközzel harcolni fog az Orbán-kormány homofób törvénye miatt kapott büntetés ellen– Milyen egyéb eszközei vannak a kiadóknak, íróknak ma, amikor a könyvkiadás területén is roppant nagy a hangzavar?
– A könyvek népszerűsítése mindig is nehéz feladat volt az irodalom művelői számára. Móricz naplóbejegyzései tanúskodnak arról, hogy a harmincas évek végén, az első ünnepi könyvhetek egyikén azt találta ki a kiadója, hogy az író üljön ki a placcra az írógépével, ahol a közönség nézheti őt írás közben. Ezenkívül Móricz, a mai írókból avanzsált közszereplők előfutáraként, járta az országot, minden héten elment valahová felolvasni – ahogyan az írók-költők ma is teszik. A maiaknak van még egy aduász a kezükben: a jól kihasználható közösségi média.
– Létezik klasszikus kiadói marketing?
– Hogyne! Nagyon változatos eszközei vannak a kiadóknak, ami nagyban függ az író személyiségétől. A könyv marketingje ott kezdődik, hogy hogyan néz ki a borítója, milyen a könyvesbolti, eladáshelyi reklám, milyen közösségi kommunikációt és rendezvényeket kerít a kiadó az író köré. Az én tapasztalataim szerint a jó könyvnek mindenképpen használnak ezek a marketingeszközök, amelyik könyv viszont nem annyira jó, azon a kiadói marketing sem tud segíteni. A klasszikus reklámfogásokon kívül ma érteni kell a közösségi médiához, azon belül az új platformokhoz, az Instagramhoz, de főleg a Tik-Tokhoz, ami az egész világon az egyik leggyorsabban fejlődő médium. Az eszköztárunkhoz tartozik a Magvető Café mint találkozási pont, van két podcastünk is, a Lírástudók és az általam vezetett Buksó, de említhetném a Zamárdiban megtartandó ZamJamet, és több nyári fesztiválon (Kapolcs, Ördögkatlan) is részt veszünk, hogy íróink találkozhassanak az olvasóikkal.
– Kimegy valaha a divatból a könyv?
– Ebben a tekintetben nagyon optimista vagyok, mert nézzük meg, mi történt a telefonnal! Ha húsz évvel ezelőtt megmutatták volna nekünk ezt a tárgyat, nem tudtuk volna, hogy mi ez. Olyan gyorsan fejlődik a technika – és ez vonatkozik a zene- vagy filmlejátszó eszközökre is –, hogy pár év alatt nemcsak a formája változott meg teljesen, hanem az alaphoz rendelt társfunkcióik is. Ehhez képest a nyomtatott könyv ötszázötven éve pont olyan, mint amilyennek Gutenberg kitalálta. Nem változott, legfeljebb a mérete csökkent az eredetihez képest, nagyon hasonló módon állítják elő, és ma is papírból van, tehát maga a tárgy ugyanaz maradt. Nagyon tartós technológiát találtak ki, ezért nem gondolom, hogy ezt bármi veszélyeztetné. A könyvpiacnak világszerte a Covid utolsó éve volt a legjobb értékesítési mutatója, amióta csak a könyvek eladását mérni lehet. A veszélyt inkább abban látom, ha továbbra is ugyanolyan meredeken nő a nem olvasók száma. A sajtó, a napi hírek már átköltöztek a digitális világba, mert azoknál a gyorsaság és az elérhetőség az igazán fontos kritérium, nem annyira a hordozó, ez a könyveknél nem történt meg. A könyv egyben becsben tartott tárgyunk is, amit dedikáltatunk a kedvenc írónkkal, ajándékba is vásároljuk, mindezek alapján nem számítok arra, hogy az előttünk álló évtizedekben, ad absurdum akár évszázadokban kimenne a divatból.
– Az állami bevásárlás viszont annál inkább divat lett. A Libri MCC-s felvásárlásával változik a Líra könyvpiaci helyzete?
– Erre választ adni nagyjából fél, de inkább egy év múlva lehet. A könyvpiac két részből áll: kiadásból és kereskedelemből. A könyvesbolti kereskedelem hatvanmilliárd forint forgalmat bonyolít le évenként. Ennek több mint a fele a Libri boltjaiból és webshopjaiból származik. Valamivel kevesebb mint a piac egynegyede a Líra üzleteiben, online felületein bonyolódik. A fennmaradó részen az összes többi kereskedő osztozik. A könyvpiac viszont ennél a matekozásnál sokkal összetettebb és színesebb! Ugyanezt a hatvanmilliárdot feloszthatjuk aszerint is, hogy milyen kiadók adják ki a könyveket. Ha a Libri és a Líra kiadóit összeadjuk, akkor viszont együtt a kettő is csak 13 százalék. A többi 87 százalék az összes többi kiadó, amelyekből vannak egymilliárdnál nagyobb forgalmat bonyolító szereplők, mint a Pagony, a Móra, a Kossuth csoport, de még az Akadémiai Kiadó is. Ennek ellenére vagy éppen ezért nincs domináns szereplője a magyar könyvkiadói piacnak, a Libri sem az. Felröppentek hírek arról is, hogy szerzők kiadót váltanak, de azt sem látom, hogy ez nagyobb volumenben zajlana. A szerző nem egy áru, neki szabad akarata és döntése van. Sokan most kivárnak, hiszen azokhoz a kiadói szakemberekhez, szerkesztőkhöz lojálisak, akikkel az előző könyveiket készítették. Ha ők elégedettek egymással, miért is változtatnának a sikeres munkakapcsolaton? Nekem, versenytársként az jelenti a biztosítékot, hogy azok az általam ismert és becsült szakemberek stabilan ott vannak, ezért nem látom, hogy olyan jelentősen változna ez a tisztán versenyfüggő szféra.
– De azért mégsem egy szakmai befektető jelent meg a piacon.
– Nem, és emiatt természetesen bennem is vannak aggodalmak, hiszen egy korlátlan pénzmennyiséggel rendelkező, az állam egyik leágazásának tekinthető szervezetéről van szó. Antropológiai optimizmussal megspékelt üzleti logikával abban bízom, hogy senkinek nem érdeke egy jól jövedelmező céget ideológiai okokból megbolygatni. Ráadásul a könyvpiac nem olyan, mint a kulturális szféra egyéb területei, ahol láttuk, hogy a politika milyen rombolásra képes. Említhetem a magyar filmgyártást, de a színházi szféra sem igen képzelhető el domináns állami szerepvállalás nélkül, ezt látjuk most a független színházak esetében is. A könyvet viszont az olvasó fizeti meg a pénztárnál, a mi piacunk erre az alapvetően kereslet-kínálati, közgazdasági alaptételre épül. Kifejezetten sikeres fél évet zárunk, ezért nehéz elképzelni azt, hogy pártpolitikailag fontos, ámde az olvasókat kevéssé érdeklő könyvekre cseréljék le azokat a példányokat, amiket sikeresen el lehetne adni. Ennél aggasztóbbnak találom a két éve beiktatott és a piaci szereplőkkel azóta sem tisztázott, „gyermekvédelmi” (homofólia-) törvényt és annak betartatását célzó ellenőrzések megkezdését.
– Sikerült már megfejteni a kiadókra vonatkozó követelményeket?
– A jogszabály olyan tágan fogalmaz, hogy a fél szépirodalomra vonatkozik. Hiszen a homoszexualitást még a Biblia is „megjeleníti”, nem is beszélve az „öncélú szexualitásról”. Bár a könyvszakma két éve több kérdést is feltett erről, nem kaptunk választ. Értelmetlen vitákban kell részt vennünk, miközben igazi veszélyt az jelent, hogy egyre mélyebb a szakadék az olvasók és nem olvasók között. Aki nem olvas, az egyáltalán nem olvas, aki olvas, az egyre többet akar, amitől fejlődik az elméje, a mentális egészsége, de a könyvpiac is, ami minden szereplőnek jót jelent a jövőre nézve. Olvasás nélkül olyan alapvető emberi készségek sorvadnak el, mint az empátia, a kreativitás, a kritikus gondolkodás képessége, amik mind-mind társadalmi katasztrófához vezethetnek.
– Fel tud idézni kortárs külföldi példákat – a keleti kommunista diktatúrákon túl – a nyugati világban, ahol a könyvkiadóknak hasonló döntéseknek kell megfelelniük? Hiszen még a Mein Kampf is kapható kritikai kiadásban.
– Sajnos egy világtrendről van szó. A 20. század közepe óta soha nem voltak ennyire erősek a könyvek betiltását, bezúzását vagy cenzúrázását követelő politikai mozgalmak. Újra Savonarolák veszik le könyvesboltok és könyvtárak polcairól a világnézetüknek nem megfelelő könyveket. Naponta olvassuk a híreket, hogy az erkölcsi felsőbbség vagy politikai korrektség nevében éppen melyik klasszikus szerzőt kéne megrendszabályozni. A szórakoztató irodalom legjobbjai, Agatha Christie, Karl May, Woodhouse és Tolkien mellett Mark Twain, Orwell, Steinbeck vagy Harper Lee is az eltörlendők listájára került. A hazai konzervatív sajtóban az amerikai woke mozgalom kulturális kártevéseiről lehet olvasni, a baloldaliban pedig többnyire a konzervatív altright mozgalom túlkapásairól. Pedig a kettő egyszerre történik, egymást túllicitálva próbálják a maguk jelenkori igazságát érvényesíteni a múlt kulturális örökségén. Amerikában ma sosem látott könyvtári háború dúl. A demokrata vezetésű államokban a szerintük feketéket vagy a szexuális kisebbségeket sértő műveket vetetnek le a polcokról, republikánus államokban pedig a homoszexualitást vagy simán csak „öncélú szexualitást” ábrázolókat. Az őrület már a legnagyobb klasszikusokat is elérte. A woke progresszívek szerint Shakespeare drámái „problémás nemi és faji dinamikát” mutatnak, az Othello pedig sérti a fekete kisebbség tagjait. Az altright értékvédőknek ugyanakkor Shakespeare férfiakhoz írt szerelmes verseivel van baja, szerintük ezeket legalább az iskolai könyvtárakból el kéne távolítani. Nálunk a kormány az előbbi miatt aggódik, és az utóbbi szerint jár el. Van ennek persze gyűjtőneve is: kultúraellenesség.