Több mint tíz évvel ezelőtt, 2012. január 14-én, az akkori Magyar Nemzet vezércikkírója “aljas gazembernek” nevezett, majd kiátkozott nemcsak engem, de egész családomat is. Egy meghamisított interjúm után – az akkori Válasz ugyanis pont az ellenkezőjét közölte, mint amit írásban átküldtem a szerkesztőnek - másoktól is kikaptam. Ha jól emlékszem, egy alkalommal Kövér László például öreg, szenilis nyugdíjasnak titulált. Valóban elég öreg voltam már akkor is, bár nyugdíjas még nem, szenilis pláne nem. Ám ha ilyesmivel foglalkozik az Országgyűlés elnöke, mondtam magamnak, ez az ő problémája, nem az enyém.
Az a bizonyos publicisztika más volt. Körmendy Zsuzsanna írta nagy elánnal. Más volt, mint a támadások zöme: durvább és alattomosabb, ugyanakkor meglepően választékos stílusban íródott. Már akkor felmerült bennem a kérdés: lehet, hogy ez a hölgy egy kulturált, intelligens teremtés? Lehet, hogy csak pénzért ír ilyesmit, nem meggyőződésből; vagy olyan személyiség, akinek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a figyelemre, a közéleti tapsra? Még most is azt gyanítom, hogy nem azt írta, amit gondolt. Felnőtt, tanult ember nem ír így, nem átkozódik. Alighanem még önmagának is hazudott.
Körmendy akkori hitelességéről egy vicc jut eszembe. Egy amerikai püspök Budapestre utazik. Barátai óva intik: vigyázz, a pártsajtó ott kíméletlen, jobb, ha kérdésre csak kérdéssel válaszolsz. Sajtóértekezletén az első kérdés: “Püspök úr, mi a véleménye a pesti kuplerájokról?” Az óvatos püspök válasza: “Miért, vannak itt kuplerájok?” Másnap megjelenik a szalagcím: “Az amerikai püspök első kérdése Budapesten: Vannak itt a kuplerájok?”.
A pártsajtó ma is így ír, így szerkeszt. Viszont mivel nem követtem a pályafutását, csak most vettem észre, hogy Körmendy mára kilépett a sorból. Egy recenzió jelezte a július 19-i Népszavában, hogy tartalmas könyvet irt Freddy Mercuryról, az angol énekesről és zeneszerzőről. Mivel a szép recenziót Retkes Attila írta, aki nemcsak elismert zenekritikus, de a liberális SZDSZ utolsó elnöke is volt, feltételezem, hogy a valaha átkozódó vezércikkíróból többé-kevésbé szalonképes író lett. Ki tudja, talán már érti, hogy kritizálni nemcsak szabad, de hasznos is, jó is, és szitkozódásnak, alaptalan vagdalkozásnak nincs helye a polgári körökben.
Tudom, pesti barátaim szemében naiv amerikai optimista lettem, mégis leírom: megkésve ugyan, de üdvözlöm Körmendy Zsuzsanna pálfordulását. Elnézést kérhetett volna áldozataitól, többek között tőlem is, de még a mai, szinte reménytelen helyzetben is reménykedem, hogy tartósan szalonképes író marad - és mások is, sőt politikusok is követik a példáját. Németh Zsolt, Navracsics Tibor, egykori barátaim, ismerőseim, mikor léptek ki végre a sorból?