Orbán Viktor;kérdések;TikTok;

Orbán Viktor úgy berúgott, hogy már nem is emlékszik rá

A kormányfő azt is elárulta, miért nem válaszol egy fiatal lány üzeneteire Instán.

Orbán Viktor stábja szemmel láthatóan ütemesen igyekszik felfuttatni a kormányfő TikTokját: tegnap már közzétettek egy rövid videóbejegyzést, amelyben a miniszterelnök informálisabb kérdésekre igyekszik választ adni, ma pedig Orbán Viktor jelentkezett egy újabb résszel.

A videó elején egy fiatal lány kéri számon a miniszterelnököt, hogy miért nem válaszol az Insta-üzeneteire, amiket ír neki. Erre Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy azért nem, mert arra várt, hogy a TikTokon válaszolhasson. Ebből azonban sajnos nem derült ki, hogy pontosan mi volt az említett Insta-kérdések tartalma: hogy a lány esetleg személyesebb érzéseit tolmácsolta a kormányfő irányába, netán az Európa-rekorder magyarországi inflációról, esetleg a fideszes baráti körök által sorra nyert állami közbeszerzésekről, vagy a pedagógusok botrányos helyzetéről kérdezte-e a státusztörvény elfogadását követően.

A következő kérdés úgy hangzott, hogy két centet, vagy négy centet iszik-e rövid italból a miniszterelnök, mire úgy válaszolt, hogy két centtel kezdi, majd az idő előrehaladtával jöhetnek a felesek. Ezután azt kérdezte tőle egy fiatal férfi, hogy a kormányfő mit gondol, mikor fog legközelebb világbajnokságon szerepelni a magyar válogatott. Orbán Viktor erre úgy felelt, hogy a következőre szerinte már ki kell jutnunk. Megkérdezték tőle azt is, hogy szereti-e a citromos fagyit.

„A citromos fagyi az királyság, ha van mellé csokifagyi”

- válaszolta a miniszterelnök frissen, fiatalosan.

A videó elején szereplő fiatal lány arra is rákérdez, mikor csiccsentett be a kormányfő utoljára, mire az a válasz érkezett, hogy „az olyan jól sikerült, hogy már magam sem emlékszem rá”. Végezetül Orbán Viktor azt is elárulta, hogy ahogy öregszik, annál tovább tart neki a másnaposság.

A bejegyzéshez egyébként a miniszterelnök azt a kísérőszöveget fűzte, hogy „felelsz vagy mersz!”, a videó azonban csak kérdéseket és válaszokat tartalmaz, így egyelőre nem világos, hogy a kormányfő esetleg jelentkezik-e a későbbiekben egy kapcsolódó új résszel is, amelyben például megbotránkoztató feladványokat mutat be.

A DK-s Varga Ferenc szerint a testület jelen formájában eleve alkalmatlan a magyarországi cigányság érdekképiseletére.