Olvasom a magyar diplomácia - sportdiplomácia - újabb giga sikerét, miszerint a Nemzetközi Úszószövetség Magyarországra költözik. Miért is? Szijjártó miniszter úr sorolta: első helyen az adókedvezmények, pontosabban az adómentesség.
Emlékezzünk kicsit. Hol volt, hol nem volt, volt egy rendszerváltásnak nevezett tulajdon optimalizáció, tőkekoncentráció, kialakult egy új munkaadói réteg, akik birtokában ma több van, mint azt elképzelnénk. Irányítják az országot. Akik szemtől szemben teszik, azt parlamentnek hívják, akik pedig hátulról mozgatnak, azok megnevezésére elég gazdag a magyar nyelv.
Hihetnők, hogy az elmúlt bő három évtizedben néhány kivételtől eltekintve (akiknek nem is jutott hosszú politikai pályafutás) csupa meglehetősen árnyékolt képességű választott honfitársunk irányította az országot. De nem ! Mindenkinek megvolt a magához való esze. Volt, aki az urizálást ostorozta, de helikopterrel ment jól érezni magát; a másik vejének egy közvilágítási projektje állampolgáronként 2500 forintba került, ugyanis a 25 milliárdot mégis inkább visszafizették az Uniónak; volt, aki utat vett magának; de akadt olyan is, aki beismerte, hogy „elkúrtuk…”.
Lett is haddelhadd, no meg lövetés. Ergo: jobb, nem ismerünk be semmit, így legalább nyugalom van. Közben kormányokon átívelően sorra jöttek a mindenféle multik, csak mert itt adókedvezmény, olcsó munkaerő és hatalmas állami támogatás illata és valósága lengi be a vidéket. Aztán jönnek mindenféle technikai, gyártói, összeszerelői beruházások, soha nem látott méretekben betonozva a termőföldet (pedig csak be kellene tartani azt a törvényt, amit tetszettek hozni), olcsó munkaerő, adókedvezmény, mértéktelen állami támogatások stb. Csak jöjjenek, adjanak munkát. Ja, ez az, ami nekünk nem igazán megy. Nem sorolom tovább.
Amit még mindenképpen várok, az a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hazai letelepedése. Stadionok vannak, a magyar focit sikerült illően kistafírozni, meg is lett az eredménye: egyik nemzeti büszkeségünk, mint azt a tévében hallani lehetett, negatív sikert (sic!) ért el.
Magyarul kikapott, nem is kicsit egy olyan csapattól, akik szívvel lélekkel játszottak, nem pénzért, főleg nem ennyiért. Tehát végre elérte a magyar labdarúgás azt a szintet, ami miatt a nemzetközi szervezetnek ide kellene költözni. Vannak stadionok, van egy két valóban világklasszis játékos, akiket visznek is, legalább fejlődhetnek, és ismerve a miniszterelnököt, a FIFA olyan adómentességet, adókedvezményt kapna, hogy olyat még nem látott a világ.
Mindezek és a napi tények, intézkedések fényében eszembe jut, hogy az A Hét című, az akkori egyetlen tévé politikai magazinjában volt egy riport Finnországról. Egy kórházban a fiatal, éppen huszonéves takarítónők angolul válaszoltak a riporter kérdéseire: Angliában tanulták a nyelvet, és nem szégyelltek kórházban takarítani. Mint mondták, tisztességes munkáért tisztességes bért is kapnak. Hogy ebből itthon mekkora botrány lett, arra csak a mi hetven pluszos korosztályunk emlékezhet.
Szóval néhány gondolat. Az első, hogy Magyarország még most is talán a világ egyik leggazdagabb országa. Az államalapítás óta mi mindent élt át hazánk, és még mindig van mit optimalizálni, és még mindig jut adómentességre, adókedvezményekre! A másik, hogy van miből ilyen gazdagnak lenni: adónyomorúság és adóparadicsom, közben a tanárok és az orvosok lázadása, a nyugdíjasok elégedetlensége. Aztán ott van nagyjaink gyermekeinek külföldi taníttatása - aki meg itthon marad, jó lesz támogatott segéd- vagy betanított munkásnak. No meg a Bánk bánból Tiborc panasza, vagy A nép nevében, esetleg a Föltámadott a tenger, aztán a végtelen állampolgári türelem. Végülis fizetjük.
Ha abból, amit az elmúlt harminc évben elurizáltunk (a mi, az adófizetők pénzéből, esetleg hitelekből, mert más nincs), csak egy rész jutott volna nekünk, nagy valószínűséggel az uniós szegénységi statisztikában nem lennénk dobogósak. De Magyarországon a sport, a mindenáron való éremszerzés a legfontosabb. Igaz, itt a szegénységi versenyben vagyunk ezüstérmesek.
A ló ugyan akkor is előre megy, ha fordítva ülünk rajta, csak nehezen irányítható, és a többször ledob. Szerencsésebb, ha a ló és lovasa feje, tekintete egy irányba néz és lehetőleg ugyanazt látja.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
