Abból a szempontból – és semmi másból – érdekes volt az NB I hétvégi nyitánya, hogy két vendéggyőzelem alkalmával éppen két csapatnyi külföldi labdarúgó ünnepelhetett. A kisvárdai és a felcsúti együttes 22 légióst vonultatott fel – testvéries, 11-11-es eloszlásban –, és nyomban megkérem tisztelt olvasóimat, jelezzék bátran, ha bármelyikükről is hallottak eddig.
Íme, Kisvárda idegen büszkeségei: Petković (montenegrói), Kovačić (horvát), Alić, Cipetić, Jovičić, Mešanović (mind bosnyák), Lucas Marcolini (brazil), Navrátil (cseh), Makowski (lengyel), Spasić (szerb), Ilievski (észak-macedón).
Azon most ne meditáljunk, milyen brazil artista az, aki Kisvárdán köt ki. A lényeg az az abszurdum, hogy az állami pénzlavinát árasztók szerint ezek az ismeretlen gazdasági bevándorlók billentik helyre a mélyen a feröeri szint alá süllyedt magyar klubfutballt.
E sajátos labdarúgó-felvilág jellemzője az is, hogy a kisvárdai blamázst Zalaegerszegen elszenvedő ZTE edzője azt tudta mondani a 0-2 után: „Az első tíz percben jók voltunk.” A helyiek nagyjából ennyiben – vagy ennyiben sem – reménykedtek, a beszámolók szerint 2314-en váltottak jegyet a találkozóra. A szerény eredmény a távollévőket igazolta, egyúttal arról árulkodik: a ZA-KO csődbe menetele után is van zalai ruhagyár.
A felcsúti folyamat még tanulságosabb. A Vál-völgyi hungarikumban – papíron – labdarúgó-tanintézet működik, ahol ifjakat, méghozzá magyar fiatalokat kellene futballistává nevelni, e helyett a következők sorakoztak a dicsőséges diósgyőri 1-0 során úgynevezett akadémistákként: Maceiras (svájci), Golla (lengyel), Stronati (cseh), Ormonde-Ottewill (angol), Plšek (cseh), Corbu (román), Slagveer (holland), Puljić (horvát), Levi (svéd), Colley (gambiai), Favorov (ukrán).
E játékosok névjegykártyája ugyanannyit mond, mint a kisvárdaiaké, azaz a csapattársakon, az edzőn és az intézőn kívül senki nem tudja, kicsodák. Csak annyi biztos: még ők is jobbak, mint az intézet magyar növendékei, akiket képezni eléggé „maceirás”, különben nem kellene a létező legszerencsétlenebb párosítás, a nagy pénz, kis foci jegyében idehozni a határon túli sokadalmat.
Hozzá kell tenni, hogy amikor a Blikk című bulvárlap azt írta: „Ez a kőkemény valóság, a lett fociiskola lefutballozta a Puskás Akadémiát”, azaz a Rigas Futbola Skola 3-0-s, majd 2-0-s oktatást tartott a Makovecz-katedrális szerzeteinek 2021 nyarán, az otthoni találkozóját a szomszédos Jürmalában, 120 néző előtt játszó vetélytárs is nyolc külföldit vetett be. Magunk közt szólva, ez is értelmezhetetlenül bizarr, a nyolc mégsem tizenegy, ráadásul Lettországban nem folyik több éves kíméletlen felbujtás a migránsok ellen.
Hogy a jegyzetlenek közül mégis többen jönnek ide, mint oda vagy máshova, az azért van, mert több mint egy évtizede nálunk lehet a legtöbbet keresni a semmiért.
Még akkor is, ha a felcsúti rekorder, a Zorja Luganszktól igazolt és az ukrán lapok egyike szerint évi csaknem 240 millió forintos fizetésért Fejér megyében „pengető” iráni Zahedi e nyártól már másutt – s alighanem nehezebben – keresi a kenyerét. Az átutalások alapján hallatlanul értékes csatár a múlt év tavaszán érkezett, 36 bajnoki mérkőzésen 12 gólt ért el és 4 gólpasszt adott; lehet mondani, minden gólja legalább húszmillió forintba került – mert nemcsak a fizetése jelentett költséget – ebben az erősen fékezett habzású, „klaksvíki” sorozatbajnokkal fémjelzett mezőnyben.
E drága Zahediről Hornyák Zsolt felcsúti edző így beszélt tavaly augusztusban, az Üllői úton elszenvedett 1-0-s vereség után: „Negatívan lógott ki a csapatból. Taktikailag mindenki teljesítette a kéréseimet, csak ő megint nem tudta, hogy hol van, egy másik bolygón vagy itt, a Fradi elleni mérkőzésen.”
Hornyák tréner váratlanul a hivatalában maradt, pedig szavai felerősítették az érzést: azok, akik ilyen figurák sokaságát szerződtetik és vagyonokat szurkolnak le nekik – akárcsak hozzájuk hasonló nívójú vagy náluk is gyöngébb honfitársainknak –, vajon melyik planétán élnek?
