- Littner Zsolt: Dr. K. Zs. lelke

Dr. K. Zs. budapesti ügyvéd, a munkajog specialistája egy napsütéses januári munkanapon kitüsszentette a lelkét. Szokatlan az ilyesmi, dr. K. Zs. sem volt erre felkészülve, csak ült a zöld posztóval borított íróasztalánál és az élete értelmén töprengett, midőn ez a bizonyos dolog megtörtént. Rögtön érezte, hogy valami távozott belőle, zsebkendő után kezdett kotorászni, mikor a posztó közepén megpillantotta a színtelen, zselés, átlátszó kis kupacot. A patikában vény nélkül kapható hidrogélre emlékeztette, mellyel gyerekkorában az édesanyja a szúnyogcsípéseit kenegette. A zselés állagú psziché kicsit remegett, majd kukacformára hengeredett, és fürgén az íróasztal széle felé kezdett araszolni. Mire dr. K. Zs utánakaphatott volna, a lelke már leugrott, és bemászott a biedermeier könyvespolc alá.
Dr. K. Zs. a nedves csíkot nézte, amit a hernyómozgású zselé hagyott maga után. Aztán felállt, és új szemmel nézett körül az irodájában. Tisztának és nyugodtnak érezte magát, hűvös logikával gondolta végig a teendőket. Kettő perc múlva fél tizenegy, hamarosan megérkeznek az ügyfelek. Addig már nincs értelme nekiállni, de utána a partvisnyéllel ki fogja piszkálni a lelkét a szekrény alól. Az ügyfél pontos volt, a megbeszélés jól sikerült. Dr. K. Zs.-nek korábban voltak ugyan kételyei a megbízóját illetően, de a személyes találkozón maga is arra a nyilvánvaló következtetésre jutott, hogy a pénzügyi igazgatóhelyettes semmiképpen nem fogdosta a női munkatársait liftben, bármilyen esetleges személyes érintkezés csak a felvonó túlzsúfoltságának volt köszönhető. Szívélyesen kezet rázott az ügyfelével, az ajtóig kísérte, érdeklődött a családja hogylétéről, majd visszament a szobájába, és letörölte az arcáról a mosolyt.
Dr. K. Zs. lehasalt a padlóra, és a telefonjával bevilágított a szekrény alá, de odabenn csak porcicákat és egy filctoll repedt kupakját látta. Nem aggódott a lelke miatt, csak éhséget érzett. Határozott léptekkel sétált át a Várfal étterembe menüt enni. Semleges hangulatban, kellemetlen érzések nélkül telt a délután, és dr. K. Zs. arra gondolt, hogy nem érdemes tovább kutatni a lelke után. Később azonban mégiscsak beütötte a keresőbe a „lélek” szót, mert alapos ember lévén nem akart döntést hozni anélkül, hogy pontosan tudná, miről is van szó. A lelki üdv és a lelki béke nem fogta meg különösképpen, de elmerengett azon, amit a lélekvándorlásról olvasott. Némi józan megfontolás után arra jutott, hogy nem szeretné, ha a lelke az ő jóváhagyása nélkül költözne át egy galápagosi bíborbékába. Ismét lehasalt hát és bevilágított, de a biedermeier könyvespolc alatti közeg a délelőtti állapotához képest csak egy döglött poloskával gyarapodott.
Dr. K. Zs. moziba ment aznap este. Unta a filmet, és furcsálkodva figyelte a szipogó feleségét. Hazafelé meg kellett állapítania, hogy nem idegesíti a neje. A közeli olasz vendéglőben hibátlan volt a szardellás pizza, de valahogy mégsem volt az igazi az este. Meghallgatta a híreket, azonban elmaradt a szokásos dührohama. Nem szörnyülködött a baleseteken, és nem szidta a politikusokat. A felesége gyanakodva méregette. Másnap reggel az irodában kiadott pár elintézendő feladatot. Észre sem vette az ügyvédjelöltje szájhúzogatását. A titkárnője bizalmatlanul figyelte. Dr. K. Zs. a délelőtt közepén kimerültséget érzett, és fázni kezdett. Leheveredett a szobájában, és betakarózott a zakójával. Azt álmodta, hogy valami mocorog a fülében. Reszketve ébredt, zihálva kapkodta a levegőt. Egyszerre kezdték nyomasztani az irodai teendői, a politika és az esti vendégség. Behunyt szemmel figyelte az ideges légzését és a nyugtalan szívverését. Elégedetten észlelte, ahogy az otthonos szorongások lassanként átmelegítik a testét.