kitekinteni egy barlangból
a fájdalom oszlopai óránként dőlnek le
a térkép széléről
darabokban érkezik a köd
fejem láthatatlan satuban
két víztömeg között
hunyorgok
délceg vagyok
aki hunyorog
délceg és kreatív
fel merem kelteni a versbeszélőt
óránként téved majd
és akkor mindig meghal valaki
társas
nem kell ide filozófia
az elmúlás mozdulatlanság
a felejtés megkorbácsolt vízfelszín
régészek fröcskölnek ide-oda
este egy pókháló csücskében koccintanak
maradniuk kell még
nem fértek fel
a tőzegben úszó bárkára
csontjaimból rájönnek
hogy nem lennék vakcinatagadó
darabjaim halkan
tikk-takk
egy zsákban
egy szótlan illető hátán
éjszakai kövekre írt szubjektum
minden költemény durva felismerés
az éjjeliszekrényen pihenő aranykéz
nyíló ágyék bűze
kegytárgy ami a testre hasonlít
de beszélni nem tud csak kifogástalanul
hallgatni száműzni visszahívni rabszolgának
és elképzelni a szülőhelyeket
ahogy feszíti sátraik szövetét
a megszólalás üveges káosza
nyílik a szám
lábkörmömön fog koppan
nem gurul sehová csak nélkülem
fáj tovább
egy közeli hely
