Kora ifjúságom egyik nagy élménye volt az a Voltaire-kötet, amit az egyik Üllői úti klinikán kaptam kölcsön pár napra egy csinos, fekete hajú orvosnőtől. Ekkor olvastam először a remek Candide-ot Gyergyai Albert fordításában. Ez a tanmese 1759-ben jelent meg franciául (névtelenül, de mindenki felismerte a stílusból a szerzőjét), még ugyanabban az évben, hat héttel a francia kiadás után Londonban angolul, de magyarul csak 34 évvel később, a rövid ideig tartó, szabadabb, poszt-jozefinista időkben. Nem vitás, hogy ebben a késésben fontos szerepet játszott a tény, hogy a katolikus egyház már megjelenése után három évvel indexre tette, vagyis betiltotta ezt a művet és a genfi protestáns teológusok sem voltak tőle elragadtatva.
Újraolvasva megint értem, miért lelkesedtem annak idején Voltaire-ért.
A naiv, mindent optimistán értelmező főhőst országról-országra rángatja, csöbörből vödörbe mártja a balsors, illetve a Kunigunda kisasszony iránt érzett olthatatlan szerelme. Mindez maró gúnnyal elbeszélve, nem kímélve a kor egyetlen társadalmi és politikai intézményét sem. Candide változatos kalandjainak tanulsága, hogy az ember rengeteg szenvedést kibír és hogy hiába próbáljuk elkerülni azokat az intézményeket és politikai rendszereket, amelyek korlátozzák szabadságunkat, illetve semmibe veszik emberi jogainkat. Ilyen intézmény a „bolgár” (porosz?) hadsereg, csakúgy mint a spanyol inkvizíció. A Candide nevetségessé teszi azt a leibnizi tételt, amit Pangloss mester, a főhős nevelője vall, hogy „világunk a lehetséges világok legjobbika”; igaz, a mese végén Candide, aki eldorádói kirándulása révén sok pénzhez jutott, ki tudja szolgasorból váltani nem csak Kunigundát, hanem a pápa lányát is, aki csak „öregasszonyként” szerepel a történetben, de végül tanulságként azt a mondatot kapjuk, amit azóta is sokan idéznek: „Műveljük hát kertjeinket”. (Hungarikum is van a Candide-ban, amennyiben Kunigunda, amikor Candide megtalálja, éppen a Törökországba száműzött „Rákóczi hercegnél” takarít és mosogat.)
Mitől lett annyira népszerű ez a kétségtelenül mulatságos, fordulatos, akasztófahumorral előadott történet? Azt hiszem, nagyrészt attól az élni akarástól, elpusztíthatatlanságtól, amivel tele van Voltaire szövege.
Ebből a szempontból Voltaire-t nyugodtan nevezhetjük a XVIII. század Walt Disney-jének.
Mint a rajzfilmekben, ahol sem Tom, sem Jerry nem halhat meg, a Candide-ban is a főhős, csakúgy mint Kunigunda és nevelője Pangloss, iszonyú kalandokon megy át, és látszólag mindenki meghal, de aztán feltámad – illetve nem halnak meg teljesen, hanem valamiképpen túlélnek. A XX. század és 2022-ig ez az évszázad is a túlélés időszaka volt: az emberiség túlélte a német nácizmust, a japán imperializmust és a nukleáris fegyverekkel rendelkező szovjet kommunista uralmat – és csak most szembesülünk a klímaválság révén a teljes pusztulással, amelynek előjelei a villámárvizek, a megállíthatatlan erdőtüzek és az ismétlődő hőhullám-koncentrációk, a következményeikben egyelőre kiismerhetetlen természeti csapások, amelyek Arizonától Kínáig terjednek.
Amelyekből persze Magyarország sem maradhat ki, még akkor sem, ha minden országúton keresztet állítanak, illetve a környezetszennyezéssel egyidejűleg számos helyi munkaalkalmat ígérnek „a magyar embereknek”. A mai kormányzat hajlandó vállalni, hogy rövid távú előnyökért akkumulátor-gyárakkal és vegyszer-készítmény raktárakkal mérgezze az országot. Ez csak végső felvonása a magyar környezetvédelem eddigi leépítésének, tönkretételének. Hiába hiszi a mai álnemzeti kormányzat Pangloss-szal, hogy a jelenlegi hibrid-diktatúra „minden lehetséges Magyarországok legjobbika”, erre naponta rácáfol a valóság: az ország kiugró eladósodása, szörnyű egészségügyi és mentális állapota. Hiába várják a Fidesz-hívők a populista feltámadás csodáját, a klímaválság globális probléma, amin kizárólag a helyi érdekeken túlnyúló, sürgős nemzetközi összefogás segíthet. Putyin kíméletlen háborúja, Donald Trump hazug és meghazudtolt retorikája, valamint a recsegő-ropogó magyar NER-rendszer környezetpusztító beruházásai sajnos, csak siettetik az európai civilizáció várható végnapjainak eljövetelét.
