Esküszöm, nem értem. Mármint azt, mi kifogásuk van az örökké hőbörgőknek a pedagógusok kötelező eskütétele ellen. Amikor a minisztérium világosan megmondta, hogy erre az elkötelezettségük növelése érdekében van szükség.
Mert eddig csak ebből volt kevés. Elkötelezettségből. Bérből, tanárból, tanszabadságból, jó tankönyvekből, korszerű eszközökből volt elég. Éppen csak az elkötelezettség hiányzott. Így aztán a hírhedett státusztörvény végrehajtási rendeletének tervezete erről gondoskodik a legpontosabban: „2024 május 31-et követően pedagógus szakképesítéssel rendelkező pedagógus csak akkor tölthet be pedagógus munkakört, ha felsőoktatási intézményben esküt tesz.”
Más dolgok kissé kevésbé akkurátusan vannak megfogalmazva a rendeletben, azt pl. nem tudni, kinek miért mennyi lesz a bére a sávhatárokon belül. Meg azt sem, mikor. A szöveg szerint akkor, ha lesz rá fedezet. Ha csak úgy nem. Az ú.n. hatásvizsgálatban a félreértések elkerülése érdekében be is vallják, hogy költségvetési hatása nincs a rendeletnek. Vagyis az egész csak duma. Az őszinteség jegyében azt is leírják, hogy amit terveznek, az a versenyképességet sem befolyásolja. Ez máris tiszta öröm, akár ronthatná is, ahogy az egész eddigi oktatáspolitikájuk. Bár amint elnézem a friss hivatalos adatokat arról, hogy a 8. osztályból kikerülők 40 százaléka gyakorlatilag funkcionális analfabéta, túl sokat már nincs mit rontani a helyzeten. Ha csak e téren is nem törekszünk a bűvös kétharmadra.
Csak azt az egyet nem értem, hogy miért pont május 31-től kötelező az eskü. Ha az egész tanévben meg kell alkudnunk az esketlen-elkötelezetlen tanárokkal, talán azt a meghosszabbított júniusi két hetet is kihúznánk valahogy. De ha nem, hát nem.
Az eskü szövegét egyelőre homály fedi. Még dolgoznak rajta. Van egy fogadásom, hogy az „Alaptörvény”, a „nemzet”, a „kereszténység” szavak szerepelnek majd benne. Komolyan vett jelentés nélkül, ahogy szokták. Ezért velejéig romlott és cinikus az egyik pedagógusnak az a bejegyzése, hogy szerinte a lényeg az: „Esküdj meg, hogy éhbérért tanítasz.”
Személy szerint szeretném, ha az esküt kötelező vérszerződés is kísérné, de belátom, mások vérével nem illik a csalánt verni. Csak azért gondolom, mert egyébként az össznépi tapasztalat nem taksálja túl nagyra az eskük értékét. Itt van pl. a képviselői eskü, amelynél mindenki, a később vak szavazógéppé váló kormánypártiak is lelkesen fújják: „tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom”. Szerintem közben alkalmazzák a gyerekkorunkban tanult trükköt: az ember a háta mögött keresztbe teszi a két kisujját, és mindjárt nem érvényes az egész.
Az eskük elértéktelenedését mutatja az is, hogy korábban az ellenzék hosszú vitákat folytatott arról, szabad-e az általuk megváltoztatni óhajtott Alaptörvényre fölesküdni. Volt egy-két vértelen próbálkozás a szöveg kiegészítésére, alternatív eskü tételére, de ma már a viták is elhaltak. Elmondják, és kész, attól még senkinek nem lett gyereke. Nem lesz a pedagógusoknak sem, csak éppen nem is segít semmin. Ezért érzik újabb bosszantó provokációnak.
De vezéreink úgy ítélik meg, hogy az eskü majd tetszeni fog a népnek. Lesz nemzeti színű drapéria, néhány egyetemen ünnepi beszédet mond majd Orbán vagy a miniszterei, az elöljárók hajlonganak. Én ugyan ezirányban komolyabb tömegnyomást nem érzékelek, a tüntetéseken sem láttam olyan feliratot, hogy „Nincs eskü, nincs jövő”, vagy hogy „Eskessétek meg a tanárainkat”, de sosem lehet tudni. „Miért zúg a tömeg?/ Kívánja eskümet?”-tippelte már V. László is. Ugyan az ő esetében kiderült, hogy egy fenét kívánja. Mármint az esküjét, amelyről Hunyadi László kivégzésénél kiderült, mennyit is ér. Sokkal inkább azt, hogy tűnjön el a hatalomból. Illetve ezt sem mondták, hiszen „A nép, uram király,/ csendes, mint a halál”, ahogy azóta is lenni szokott. Ha eskü, hát eskü. Ha különben minden baj marad az oktatásban, hát marad. Fő, hogy a gyerek elvan felügyelet mellett a meleg iskolában. Illetve a 18 fokosban, de az is valami.
Az pedig hitvány rágalom, hogy a pedagógushiány csökkentésére semmi nem történik. Például több képesítésnél lerövidítik a képzési időt. Meg felveszik az egyetemre, főiskolára már a kettesre érettségizőket is. Vagy hogy eztán gyógypedagógusként dolgozhat bárki, aki óvónői vagy tanári képesítést szerzett. Majd eggyel előbbre jár a logopédia vagy fejlesztő pedagógia leckéiben, mint a növendékei. Érettségivel is lehet óvónőnek menni, lesz hozzá szakközép, minek is az a főiskola. Az óvónő pedig a négy helyett két év alatt, felgyorsított képzéssel lehet tanító. Az iskola- és óvodapszichológusnak sem kell többé speciális képzettség, elég az általános pszichológia, amivel mondjuk eddig csak párterápiákban szerzett gyakorlatot. Tényleg, úgyis alig van problémás gyerek, vagy ha mégis, hát azt elintézi az iskolarendőr.
Minek az a sok fakszni. Mészáros Lőrinc meg a többiek sem tanulták halálra magukat, az csak árt az egészségnek. Március 15-én így is el tudjuk majd szavalni: „Esküszünk,/ Esküszünk, hogy rabok tovább/ Nem leszünk.”
Istenem, legfeljebb ennek sem értjük majd a szövegét.