Egyes szakértők szerint Európának az utóbbi egy évben tapasztalható erős jobbratolódása természetes folyamat, mert a válságok idején az emberek inkább a jobboldal felé húznak. Más vélekedések szerint a jelenség az itthon már alig ismert parlamenti váltógazdaság eredménye: míg a járvány időszakában a szociális kérdésekre terelődött a figyelem, ezért ez az éra a szociáldemokráciának kedvezett, a balközép pártokat most leváltják a különféle európai voksolásokon.
Egyre kevésbé számít tabunak Európában, hogy a populista pártok kormányzati tényezővé válnak. Ám egyre nehezebb értelmezni a populizmus fogalmát, mert a szélsőjobboldalhoz sorolt pártok között mind nagyobb szakadék tátong. Nevezhetjük-e populistának Giorgia Meloni pártját, az Olasz Testvéreket? Bár az FdI neokonzervatív törvényeket fogadtat el Itáliában, a kormányfő az Ukrajnának nyújtott támogatás miatt szívesen látott vendégnek számít Brüsszeltől Washingtonig. De hasonló kérdés merül fel a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés kapcsán is. A párt, mióta jelentősebb parlamenti tényezővé vált Franciaországban, igyekszik Európa-konform politikát folytatni.
Egy lapon lehet-e említeni ezen pártokat például a holland Fórum a Demokráciáért tömörüléssel, amely nyíltan az EU-ból való kilépést hirdeti, vagy a Görög Megoldással, amely nemcsak euroszkeptikus, hanem oroszbarát és Amerika-ellenes álláspontot is képvisel és Kiriakosz Velopulosz pártelnök nem is leplezi az Orbán Viktor politikája iránt érzett csodálatát? Egyáltalán hová sorolhatjuk a Fideszt? Nyilvánvaló, hogy a magyar kormánypárt már a szélsőjobb jobbszárnyán elhelyezkedő pártok társaságában érzi jól magát.
Az egyes szélsőjobboldali pártok hol ügyeseben politizálnak, hol kevésbé. A pozitív példa Meloni tömörülése, a negatív a Finnek Pártja, amely elérte ugyan, hogy a kormánykoalíció része legyen, de botrányok sorába keveredett, így Helsinkiben az emberek kezdenek rájönni arra, nem szabad maradéktalanul hinni a populista ígéreteknek.
A legaggasztóbb jelenség az Alternatíva Németországért felemelkedése, egy olyan párté, amely nem tagja a német kormánynak és nem is lesz az, hiszen a demokratikus tömörülések körében egyetértés van abban: tűzfalat kell alkalmazni az AfD-vel szemben. A szélsőséges párt erősödése azonban a CDU-t is dilemma elé állította. Míg azonban Európa más országaiban a jobbközép már elfogadható partnernek tartja a populistákat, Németországban erről szó sem lehet. Amikor Friedrich Merz, a kereszténydemokraták elnöke nem zárta ki a CDU együttműködését regionális szinten az AfD-vel, épp saját párttársai támadták a legélesebben.
A nagy kérdés: az EU tartósan jobbszél felé fordul-e? Nem valószínű. Ám a bal- és a jobbközép pártoknak olyan politikát kell folytatniuk, amellyel rádöbbentik az embereket arra: az Európa-ellenesség csak álságos szemfényvesztés. A jobbközép csak olajat öntene a tűzre azzal, ha a megoldást a szélsőségesekkel való együttműködésben látná. Egy ilyen politika még akkor is kárt okoz, ha az együttműködés a mérsékeltebbeknek mondott populistákkal történik.