keresés;tűzvész;Hawaii;

- Száz felett a Hawaiin pusztító tűzvész halálos áldozatainak a száma

A tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják, ahogy azt is, hogy miért nem működött Maui szigetén a szirénarendszer.

Már 106 halálos áldozata van a Hawaii-on pusztító tűzvésznek – írja a CNN a helyi hatóságok közlése alapján. Keddig csupán a kutatási terület mintegy harmadát vizsgálták át a mentőalakulatok, így a halottak számának növekedésére számítanak.

A tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják, ahogy azt is, hogy miért nem működött Maui szigetén a szirénarendszer.

A hatóságok szerint a Lahainában pusztító lángokat már mintegy 85 százalékban sikerült megfékezni, míg Maui Upcountry régiójában mintegy 60 százalékban szorították vissza a tüzet.

Joe Biden amerikai elnök kedden az MTI összefoglalója szerint bejelentette, hogy a first ladyvel együtt – amint ez lehetővé válik – Hawaiira látogat, hogy felmérjék a tűz okozta károkat. Ugyanakkor hozzátette, nem szeretné, ha jelenléte megzavarná a helyreállítási erőfeszítéseket.

Biden biztosította Josh Green kormányzót, hogy Hawaii mindent megkap a szövetségi kormánytól, amire szüksége van.

A Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin múlt kedden csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozótban és erős szélben rendkívül gyorsan elérték a lakott területet. A történelmi Lahaina város, az egykori Hawaii Királyság fővárosa szinte teljesen elpusztult.

A kormányzó hétvégi bejelentése szerint 2200 épület pusztult el, vagy sérült meg, amelyek csaknem 90 százaléka lakóépület. Arról is beszámolt, hogy a tűzvész mintegy 6 milliárd dollár (mintegy 21 ezer milliárd forint) kárt okozott.

A természeti katasztrófa az elmúlt évszázad legsúlyosabb erdőtüze volt az Egyesült Államokban, Hawaii történetében pedig a feljegyzések óta a második legpusztítóbb természeti csapás, aminél több halálos áldozata csak az 1946-os szökőárnak volt.

Stian Jenssen annak tudatában mondta ezt, hogy az ukrán vezetés nem egyszer világossá tette: a megszálló Oroszországgal kötendő bármilyen béke előfeltétele az invázió előtti határok visszaállítása.