Luxusutazásokra és jachtozásra szórták a pénzt Mészáros Lőrinc vasútépítő cégénél

Miközben a V-Híd alapvetően Magyarországon dolgozott ebben az időben.

Meghalt egy végzős diák az agrárszakképzési centrum keszthelyi programján

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium közölte, minden szükséges segítséget megad az érintett intézménynek és az iskola közösségének. A tárca hozzátette, a történtek körülményeinek tisztázása a hatóságok feladata.

„Nem lesz több Orbán Viktor” – Szigorúbb feltételeket szabna az új tagállamok számára az EU

Egy 15 éves próbaidőszak várna az újonnan csatlakozó országokra.

Magyar Péter: A Mészáros-Szíjj tandem elfogadja a kormány döntését, kész megszüntetni a 23 ezer milliárdos autópálya-koncessziót

Gyorsan változnak a dolgok – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Meghalt Pintér Dezső, a TV2 első elnöke

A Krónika egykori műsorvezetője 77 éves korában hunyt el.

A Dunában úsznának, Portugáliában szörföznének, a Balatonon vitorláznának a 2036-os budapesti olimpián

Bécsben golfversenyt, Szlovákiába pedig lovas eseményeket rendeznének. De Tatabányára, Székesfehérvárra, Szegedre, Debrecenbe és Miskolcra is szerveznének sporteseményeket a tavaszi tervek szerint.

Vizsgálja a NAIH, jogszerű-e az okosórás házi őrizeti rendszer adatkezelése

Egy bejelentés szerint ugyanis fennáll a veszély, hogy illetéktelen kezekbe kerülhetnek szenzitív adatok.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke 2022-ben.

Hat év alatt több mint egymilliárd forint közpénzt kapott Osztie Zoltán akadémiája

Kilenctételes, vacsora utáni borkóstolóra is jutott a támogatásból.

Kiírták a pályázatot, november 2-án választhat új elnököt az Alkotmánybíróság

A pályázatról az Ab teljes ülése titkos szavazással dönt.

Magyar Péter: Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Bulgáriát

Kedden hajnalban dróntámadás ért két kereskedelmi hajót a Fekete-tenger bolgár felségvizein.

A parlamenti választást megelőző fél évben 23 milliót kapott Rubint Réka cége Rogán Antal tárcájától

A Miniszterelnökség vizsgálja a támogatások odaítélésének, felhasználásának és elszámolásának körülményeit.

Magyar Péter kezdeményezte, hogy a Tisza-frakció hétfőn tárgyaljon a lelőtt oroszlánnal és kafferbivallyal pózoló Kaprinyák Tibor ügyéről

Tegyük egyértelművé, hogy mi az, ami elfogadható a közösségünkben és mi az, ami nem – szögezte le a kormányfő.

A Magyar Nemzetben megjelent írásait számolta el NKA-támogatásnak Bayer Zsolt

Annak ellenére, hogy az eredeti pályázatban erről nem esett szó, és az időpontok sem stimmelnek.

Hankó Balázs két hónap alatt kétszer annyi pénz kiosztásáról döntött, mint előtte egy éven át

Egyes döntésekkel a támogatási időszak végét sem várta meg.

Őrsi Gergely: Aki engem a polgármesterségem idején megkeresett korrupciós ajánlattal, azt már akkor kiraktam az utcára, ha utalgatni kezdett erre

Budapest II. kerületének a polgármestere szerint egyetlen vallomás áll az ő szavaival szemben.

Lemondott Horváth Péter, az Orbán-kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke

Utódja megválasztásáig feladatait Rázsi Botond Miklós alelnök látja el.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke

Taotámogatás: több mint 21 milliárd forintot követel vissza a Tisza-kormány a sportszervezetektől

241 esetben folyamatban van a végrehajtási eljárás, ugyanakkor 121 esetben nem sikerült visszaszerezni az állami támogatást.

Illusztráció

Arra kérik Tarr Zoltánt, hogy induljon etikai vizsgálat Ókovács Szilveszter ellen

Úgy vélik, a főigazgató viselkedése megszegi az Operaház jelenlegi etikai kódexét.

Magyar Péter utasítást adott a diplomatáinak, a Tisza-kormány már a héten feloldhatja az ukrán EU-csatlakozás vétóját

Technikai jellegű, de szimbolikus jelentőségű lépésről lenne szó.

Szijjártó Péter négy év alatt 16-szor repült Oroszországba, ugyanannyiszor, mint az uniós tanácskozások egy részének otthont adó Luxemburgba

És többször, mint ahányszor Németországban járt, mely hazánk első számú gazdasági partnere. A volt külügyminiszter legköltségesebb útja összesen 262 millió forintba került.

Havasi Bertalan nem lát ellentmondást, szerinte Orbán Viktor szavai a Hankó-ügyben tökéletesen egybevágnak a Fidesz közleményével

A miniszterelnököt követően a Fidesz sajtófőnöke is megszólalt az ügyben.

Az MCC alapítója mélyen felháborodott, magyar és európai bíróságokon keres elégtételt

Tombor András szerint fél éve csak pusztítás zajlik.

Tombor András még 2019 -ben az MCC akkori diplomaosztó ünnepségén

Reagált a Medián arra, hogy Magyar Péter nem közölte a Tisza által rendelt kutatás készítőjét

A kutatóintézet leszögezte: ha egy politikai párt úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza az eredményeket, akkor ugyanazok a szakmai-etikai elvárások lépnek életbe, mint bármely más közvélemény-kutatásnál.

Korábbi felvétel

Magyar Péter szerint Orbán Viktor bedöntötte Hankó Balázs gyenge védekezését

„Védjen meg téged Orbán Viktor” – jegyezte meg a miniszterelnök a közösségi oldalán.

A mostani ősz leghidegebb hajnalára ébredtünk, Nyírtasson –3 fok volt

Szombaton többfelé a 20 fokot is meghaladta a napi hőingás.

Magyar Péter: Újra 65 százalék felett áll a Tisza

A miniszterelnök közölte, a párt által megrendelt reprezentatív felmérés szerint a múlt hét óta 6 százalékponttal nőtt a különbség a Tisza és a Fidesz között.

Orbán Viktor egészen másképp látja az NKA-ügyet, mint Hankó Balázs

A volt miniszterelnök az SZDSZ kulturális bosszúját sejti a háttérben.

Szegeden tűnt fel Novák Katalin, a volt köztársasági elnök bemutatott egy okos edzőgépet

Mint kiderült, a mesterséges intelligenciával támogatott eszköz több mint ötszáz különböző gyakorlatot kínál.

Le kell bontania engedély nélkül épített tihanyi úszómedencéjét Tiborcz István korábbi üzlettársának

Erre 180 napja van.

Hat településen tartanak időközi választást, egy helyen fideszes jelölt is indul

Gersekaráton, Porcsalmán, Vaján, Kunbaracson, Nagykátán és Budaörsön is voksolnak.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang