Oroszország;Moszkva;dróntámadás;

A péntek reggeli becsapódás nyomai.

- Újabb dróntámadás érte Moszkvát

Rövid időn belül ez már a sokadik ilyen jellegű incidens, amely az orosz fővárosban történik. 

Ukrán drón csapódott be péntek reggel egy épületbe a moszkvai üzleti negyedben - közölték orosz tisztségviselők a BBC szerint. 

Szergej Szobjanyin polgármester elmondta, hogy a légvédelem lelőtte a drónt, amelynek törmelékei az Expo Centerre hullottak. Több olyan, nem ellenőrzött felvétel is megjelent a közösségi médiában, amelyen az látható, hogy sűrű, szürke füst száll az orosz főváros felett.

Az incidens helyi idő szerint hajnali négy óra körül történt - tudatta a védelmi tárca. Azt közölték, hogy a város légvédelmi rendszerének aktiválása után a drón „megváltoztatta repülési útvonalát”, majd egy olyan területen zuhant le, ahol nem találhatók lakóházak. Sérültekről, áldozatokról nem érkeztek jelentések, a polgármester pedig megjegyezte, az épületekben sem keletkeztek komolyabb károk. Az orosz állami hírügynökség azt tudatta, hogy egy külső fal részben beomlott. A történtek miatt egy rövid időre korlátozni kellett a Vnukovo repülőtér forgalmát is, de ezt nem sokkal később feloldották.

Noha Moszkvát nem érintette korábban a háború, ám az utóbbi időkben egyre gyakrabban fordul elő, hogy drónok csapódnak be a város épületeibe. Kijev pedig szokás szerint hallgat, s csupán célozgat. Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy a háború visszatér Oroszország területére, amely szerinte „elkerülhetetlen és teljességgel igazságos folyamat”. 

Az ukrán harctereken foglyul ejtett orosz katonák egy része nem akar többé visszamenni hazájába, vagy legalábbis késleltetné a fogolycserében való részvételét, amíg le nem jár a szerződése – állapította meg a The Economist.