Győr;visszatérés;Borkai Zsolt;Dézsi Csaba András;

Borkai Zsolt közönség előtt is bejelentette, hogy visszatér

Mérsékelt ováció fogadta.

Borkai Zsolt volt a győri Augusztus 20. Fesztivál meglepetésvendége, ahol többszáz fős közönség előtt felkonferálta Péter-Szabó Szilviát és a 2022-ben 13 év szünet után visszatért NOX együttest, s bejelentette, hogy ő is visszatér - a politikába. Ezzel most először közönség előtt is bejelentette, hogy újraindul Győr polgármesteri székéért - írja a Telex.

A Győr-Gyárvárosban tartott ünnepi rendezvény szervezője Hajtó Péter helyi - mostanáig fideszes - önkormányzati képviselő volt, akinek azt követően romlott meg a viszonya a várost jelenleg vezető Dézsi Csaba András polgármesterrel, hogy idén februárban díszpolgári címre javasolta a jachtos szexbotrányába belebukott elődjét. Hajtó azóta a Fidesz győri frakcióját is elhagyta, és a Telex szerint mostanában leginkább mint Borkai Zsolt lelkes kommentelője lehet találkozni vele a nyilvánosságban.

Hajtó Péter felvezetése után taps fogadta az expolgármestert. Visszavonulását a Telex szerint lerendezte azzal, hogy „talán mindenki tudja, volt egy kis szünet az életemben”, visszatérését pedig azzal indokolta, hogy

„azt gondolom, e szünet után, talán azért, mert látom és érzem azt a szeretetet, amit önök adnak az én irányomba, döntöttem úgy, hogy el fogok indulni a választásokon. És bízom abban, hogy támogatni fognak.”

A közönség egy része meglepetten, mások faarccal nézték, hogy mi is történik, ugyanakkor némi ujjongás is fogadta a nagy bejelentést. Fújolás nem hallatszott.

Borkai Zsolt egyébként újabban - fideszes, illetve Fidesz-közeli közszereplőkhöz képest - meglepő nyíltsággal nyilatkozik a kormánykritikus sajtónak, nemrégiben lapunknak is interjút adott. Ebben élesen bírálta utódját, Dézsi Csaba Andrást, elmondása szerint teljesen máshogyan csinálta volna az elmúlt négy évet, mint a jelenlegi városvezetés. Szerinte az ő időszakában Győr még bezzegváros volt, most pedig már nem az.

Ami a szexbotrányát illeti, Borkai Zsolt egyszerűen azzal adott magyarázatot a Népszavának, hogy „halandók vagyunk”, ő pedig személy szerint azt sem érezné kínosnak, ha pedagógusnapon kellene beszédet tartania a nyilvánosság előtt. Kellemetlen is csak az lenne a számára, ha a családjával nem tudta volna válás nélkül megbeszélni és lezárni az ügyet. „Amikor a család fontosságáról beszélünk, azokkal az emberekkel, akik minden probléma elől a válásba menekülnek, minden rendben van? Az kiállhat, aki Isten színe előtt kimondta a boldogító igent, aztán elválik?” - tette fel a kérdést.

A teljes, lapunknak adott interjút ezen a linken éri el.