Bizton állítom, hogy negyven millió forintos kérdés volna a Legyen Ön is milliomos elnevezésű kvízműsorban, ha még volna ilyen, hogy a játékos sorolja fel, hol rendezték meg a négy legutóbbi szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Sport és ezen belül az atlétikát kedvező ember vagyok, aki egy-egy nagy sporteseményen napokig, hetekig a tévé előtt képes ülni, ám a kérdésre csak a Google segítségével tudtam felelni. Tavaly Eugene (Egyesült Államok), 2019 Doha (Katar), 2017 London, 2015 Peking. A Covid miatt borult az elmúlt években az 1983-ban útjára indított világbajnokság időbeli ütemezése, ám ahogyan mondani szokás, 2023-mal és Budapesttel, helyre állt a világrendje. Ha valami eget rengető felfordulás nem történik a világban, akkor 2025-ben Tokió lesz a házigazda.
Nem véletlenül bonyolódtam bele a részletekben. A kormány egyebek mellett azzal érvelt az atlétikai világbajnokság fővárosi megrendezése mellett, hogy annak Budapestre és országra gyakorolt marketing hatása – némileg túlzóan fogalmazva – felmérhetetlen. De mit kezdjünk ezzel a megállapítással, amikor azzal szembesülünk, hogy két vagy négy év távlatában még a sportrajongók döntő többségének is megoldhatatlan feladatot jelentene a világ harmadik legrangosabb és legnézettebb sporteseménye helyszíneinek felidézése. Költői kérdés: ki fog, nem is annyira néhány év, csupán néhány hónap múltán Budapestre és az itteni atlétikai világbajnokságra emlékezni?
Az ország- és városmarketing csupán fügefalevélként szolgál a kormány számára, hogy elrejtse azt az irgalmatlan nagyságú összeget, amelyet az új atlétikai stadion felépítésére szántak. Budapest nem utolsósorban azért nyerte el a rendezés jogát még 2018-ban, mert új létesítmény megépítésére tett ígéretet. Az akkori elképzelések szerint ez 100 milliárd forintba került volna, ám a végére – ahogyan ez idehaza az ilyen jellegű beruházásoknál megszokott – 250 milliárdra kúszott fel a kivitelezés költsége.
Ezerszámra lehetne sorolni mindazokat a területeket, amelyekre nem, vagy nem elegendő pénz jut. Gyerekétkeztetés, tömegközlekedés finanszírozása, kórházi műszerek beszerzése, szociális kiadások, pedagógusbérek. Nem sorolom. Ezekre nincs pénz, ám valamire, amivel egy hétig tündökölni lehet a világ előtt, arra van. A turbófokozatban működik itthon a „cirkuszt a népnek” politikája. Ha létezik cifra nyomorúság, ez biztosan az.
De akad itt még valami más is. A Népszava szombati számában megjelent, Gyulai Miklóssal, a hazai atlétikai szövetség elnökével készült interjúban elhangzott, hogy az esemény előtti fogadáson egy külföldi vendég odament hozzá, és úgy fogalmazott „annyi rosszat hallott az országról, hogy félve érkezett ide, de most azt gondolja, szerinte ezzel valami nem stimmel.” Kamaszkorom egyik kedvencének, Paul Géraldynak egy idevágó mondata jut erről eszembe: „sok szerelmes összetéveszti a szeremet és a gyönyört, és hasonlít az olyan utashoz, aki azt hiszi, hogy szeret egy várost, mert egy jót ebédelt benne.”