diplomácia;augusztus 20.;köszöntők;Hoppál Péter;Novák Katalin;

Novák Katalin mondott ellent a fideszes hergelésnek

Maga a köztársasági elnök cáfolta kedden délután a fideszes Hoppál Pétert, aki azon háborgott, hogy szerinte a nyugati országok nem köszöntötték fel Magyarországot augusztus 20-a alkalmából. 

Az államfő a Twitterről X-re átnevezett mikroblogon mondott köszönetet hazánk szövetségeseinek és a külföldi vezetőknek, amiért elküldték jókívánságaikat a legfontosabb magyar nemzeti ünnepre.

A bejegyzéshez mellékelt fotómontázson többek között Joe Biden amerikai elnök, Ferenc Pápa és Andrzej Duda lengyel államfő üzenete látható. A köztársasági elnök megnyilvánulása azért is figyelemre méltó, mert az ilyen üzenetváltások általában nem publikusak. “Biden elnök a magánjellegű közleményként küldte el levelét Novák Katalinnak. Az Egyesült Államok nem hozta azt nyilvánosságra - mindig a fogadó ország múlik, hogy azt valamilyen módon közzé akarja-e tenni azt” - tudta meg lapunk egy diplomáciai protokollban jártas forrásból. Mivel Novák Katalin most először tárta ország-világ elé a nemzeti ünnepre kapott leveleket, ez arra enged következtetni, hogy kifejezetten Hoppál Péter üzenetére reagált. A fideszes honatya tegnap reggel a Facebookon tíz országot sorolt fel, amelyek szerinte gratuláltak hazánknak az államalapítás ünnepén: Törökországot, Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát, Azerbajdzsánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Kirgizisztánt és Katart, amelynek vezetői a hétvégén tárgyaltak Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve Oroszországot és Kínát. Hoppál arra utalt “a Nyugattól nem meglepő”, hogy elmaradtak a jókívánságok, “de a lengyel kormány, más európiak” részéről viszont igen.

A Népszava kutatása szerint a EU- és NATO-tagállamok jelentős része nagykövetségén keresztül valójában a nyilvánosság előtt is gratulált Magyarországnak, köztük az Egyesült Államok, Franciaország és Németország is. Az amerikai nagykövetség szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy bevett szokás a szövetséges és partnerországok felköszöntése. Ennek megfelelően idén ”Antony Blinken külügyminiszter és David Pressman nagykövet is hivatalos nyilatkozatot adott ki augusztus 20-án, amelyben boldog Szent István-napot kívánnak Magyarország népének."

Hoppál Hortyht is éltette

102 éve, 1921. augusztus 21-én szabadította fel Baranyát Horthy Nemzeti Hadserege a hazaáruló szocialisták alól – írta hétfő esti Facebook-posztjában Hoppál Péter. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint ezzel „Pécs és Baranya visszatért Magyarországhoz.” A kormánypárti politikus posztja annyiban nem újdonság, hogy a Fidesz az utóbbi években előszeretettel nyilatkozik pozitív kormányzóról. Orbán Viktor kormányfő például pár éve azt mondta, „kivételes államférfi volt.”