bezárás;Nógrád vármegye;Bátonyterenye;kormányhivatal;akkumulátor;akkumulátorgyár;

Felfüggesztette a hírhedt bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó működését a kormányhivatal

Volt már itt robbanás  és mérgezés is, a kormányhivatalnál most telt be a pohár. 

Határozatlan időre felfüggesztette egy akkumulátor-feldolgozó működését a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal kedden - közölte a szervezet szerdai tájékoztatásában.

Ugyan nem nevezik meg a konkrét céget, de mivel egy bátonyterenyei üzemről írnak, így minden kétséget kizárólag a SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátor-újrahasznosító létesítményéről van szó. 

Hangsúlyozzák, hogy a gyár ugyan nem szennyezte a környezetet, azonban így is jócskán akadtak vele problémák: sorozatosan megszegte a működéssel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szigorú előírásokat. Igyekeztek a fokozatosság elvét is érvényesíteni: hat alkalommal összesen közel százmilliós bírságot szabtak ki, azonban minden hatástalan volt. Emlékeztetnek, hogy az üzemet mind a kormányhivatal, mind más hatóságok ellenőrizték. Utóbbi során arra jutottak, hogy a vállalkozás rendszeresen megsértette a hulladék telephelyen belüli elhelyezésére vonatkozó előírásokat, nem megfelelően vezette a dokumentációt, de előfordult az is, hogy az engedélyezettnél több hulladékot dolgozott fel. Mindez veszélyeztette a biztonságos működést. 

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal most elrendelte az üzem tevékenységének felfüggesztését, amely határozatlan időre szól. A munkavégzés az üzemben akkor indulhat újra, ha a cég megteremti a jogszerű működés feltételeit, amelyhez a jogszabályoknak megfelelő módon szükséges rendeznie a túltárolt hulladék helyzetét is. Utóbbi okán a helyi lakosok a működés felfüggesztése idején is érzékelhetnek áruforgalmat az üzem környékén - zárul a közlemény.

Az utóbbi időkben egyre inkább megszaporodtak azok az esetek, amelyek egy laikus számára is nyilvánvalóvá tették, hogy valami nem stimmel a gyár körül. Mint korábban mi is hírt adtunk róla, történt már itt robbanás, de többen mérgezést kaptak a hulladékok nem megfelelő tárolása miatt. A létesítményben elsősorban a gödi Samsung SDI és a komáromi SK Battery gyárainak selejtes akkumulátorait dolgozzák fel, évente közel 28 ezer tonnányit.