befektetés;arany;magyarok;vásárlás;COVID-19;

Rekordmértékben vásároltak aranyat a magyarok, mert féltek a pénzügyi rendszer összeomlásától

Tavaly megközelítőleg 100 milliárd forintos volt a fizikai aranypiac forgalma itthon, ami durva becslés alapján 5-7 tonna arany vásárlását jelenti, amelynek fő vevői hazai magánszemélyek voltak. 

A háborúk és válságok idején  és magas infláció esetén a lakosság előszeretettel fordul az aranyvásárlás felé. Ez idehaza még akkor is igaz, ha Magyarországon a befektetési lehetőségek között még mindig kevesen számolnak az arannyal. Tavaly azonban ez megváltozott, mert a 2022-öt „soha nem volt évnek” nevezte a hazai aranykereskedelemben meghatározó részesedéssel rendelkező Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója, Juhász Gergely. 

A hazai aranypiac utoljára 2011-ben nőtt jelentősen, szoros összefüggésben a magánnyugdíjpénztárak akkori államosításával. Igaz, a tavalyi aranyeladások még az akkori forgalmat is jelentős mértékben meghaladták. Nem véletlen, hogy a fizikai arany iránti hirtelen megnövekedett kereslet miatt kifejezetten nagy mennyiségben kellett 2022-ben a nemesfémet importálni – tette hozzá Juhász Gergely, kiegészítve azzal, hogy mára helyrebillent a piac, mert a hazai aranyeladások és -vásárlások majdnem kiegyenlítik egymást. Az idén a hazai fizikai aranyvásárlások szintje a tavalyi közel felére esett vissza, köszönhető a jegybank jelenetős kamatemeléseinek. A befektetők újra az állampapírok irányba fordultak, noha továbbra is keresett az arany.

Nagy gond, hogy a magyarországi aranyba befektető magánszemélyek többségében pánikvásárlók, aminek lélektani okai nagyon is érthetőek – fogalmazott a szakember. Aranyat leginkább akkor vásárolnak nagy számban és mennyiségben az emberek, ha reálisnak látják a pénzügyi rendszer összeomlását. A 20. században legalább három alkalommal is volt példa erre, ám az eddig „rövid” 21. század is adott ebből kóstolót. Elég a 2008 gazdasági világválságra, a Covid-19-re és az orosz-ukrán háború kitörésére gondolni.

A pánikvásárlás befektetési szempontból azért is problémás, mert a vevő ilyenkor rendre drágán veszi az aranyat, és amennyiben rájön, hogy túlköltekezett, sürgősen pénzre volna szüksége, óriási valószínűséggel csak veszteséggel tud kiszállni az üzletből. Recesszió esetén tipikus ez a befektetői magatartás. Ne nevezzük lusta vagy lassú befektetőnek az ideálisat, hanem inkább stratégiainak, aki tisztában van azzal, hogy türelmesnek kell lennie, mert az arany esetében a befektetési időhorizont 5-6 éves – részletezte a vezérigazgató.

Törökország, ahol mindenki aranyat vásárolt

Az arany iránti magánbefektetői keresletre jó példa Törökország esete, ahol a lakosság a romló gazdasági helyzetre és a vágtató inflációra adott válasza 100 tonnás aranyvásárlás volt az idei parlamenti és elnökválasztás előtti hónapokban. Komoly gazdasággal, rendkívül jelentős külföldi befektetésekkel rendelkező ázsiai középhatalom évek óta képtelen megbirkózni pénzromlás leküzdésével, nem utolsósorban az arra adott rossz kormányzati intézkedések miatt. A török jegybank azért sem állt a nagy arányú lakossági aranyvásárlás útjába, mert így megakadályozhatták, hogy a lakosság kivonja valutatartalékait az országból. 

Menekülő befektetésnek is szokás nevezni az aranyvásárlást, és ennek kapcsán érdemes visszaemlékezni, hogy a Covid-19 előtt itthon a nemesfém grammonkénti ára 15-16 ezer forint volt, ami hirtelen felszökött 22 ezer forintra. A forint gyengülése után még a 23,8 ezer forintos szintre is felkapaszkodott. Nem csekély számú vevő a pénzügyi rendszer összeomlásától való félelmével összefüggésben még 25 ezer forintért is vette grammját ebben az időben az aranynak. Az arany iránti kereslet az elmúlt években világszerte óriási volt. A világ pénzügyi rendszerében olyan precedens nélküli dolgok is megtörténtek, mint Oroszország kizárás a SWIFT-rendszerből, a globális fizetési rendszerből. Ebben a helyzetben a jegybankok világszerte a dollártartalékaikat elkezdték aranytartalékra cserélni.

Az aranyvásárlás alternatív befektetési lehetőség, olyankor is fordulnak ebbe az irányba a magánbefektetők, ha a reálkamatok nyújtotta hozamok alacsonyak vagy éppenséggel veszteséget jelentenek. Ugyancsak ebbe az alternatív irányba indulnak el a befektetők akkor is, ha az állampapírok hozamát értékelik elégtelennek. Mégis fontos hangsúlyozni, hogy nincs nagyon közvetlen összefüggés a reálkamatok szintje és az aranyvásárlás lesz között, legyen szó a külföldi vagy a hazai piacokról – hangsúlyozta Juhász Gergely a jelenleg közel nyolcezer ügyfelet kiszolgáló Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Valóban türelemjáték

Az arany grammonkénti ára 2018-ban 11 ezer forint volt, ami 2022-re felszökött 23 ezer forintra, és tankönyvi példát szolgáltat arra, hogy ennek a befektetési formának az esetén a megtérülés valóban öt-hat év körül mérhető. Az inflációt is beleszámolva így is 30 százalék körüli nyereség realizálható a 2018-ban vásárolt és az idén eladott nemesfém ára között.