MÁV;utazás;fogyatékkal élők;értesítés;

A MÁV azt várja a fogyatékkal élőktől, hogy utazás előtt másfél nappal szóljanak, egy kerekesszékes nőt már büntetni akartak

A cég elismerte, hogy értesítést akar látni, de azt állítja, ilyen esetekben hivatalosan nem szankcionál.

„Tisztelt MÁV, mit kell tennem, ha nem tudom előre megtervezni nyaralásom minden napját, de nem szeretném felmérgesíteni a kalauzokat?" Ezt a kérdést tette fel egy kerekesszékes utas, miután a jegykezelő meg akarta büntetni. Állítása szerint az ellenőr azt kifogásolta, hogy utazását nem jelentette be 48 órával korábban.

A történet előzményét az érintett utas mesélte el lapunknak: – Nyaraláson eszünkbe jutott átvonatozni Balatonföldvárra. Megnéztük a menetrendet, kiválasztottuk a vonatot, amely mellett ott volt a kerekesszékes embléma, és meggyőződtünk róla, hogy ez valóban egy alacsony padlós szerelvény. Kimentünk az állomásra, megvettük a jegyeket. Ajtónyitás gombbal, majd a kis kerekek enyhe megemelésével már a vagonban is voltam. Békésen ücsörögtem a behúzott fékjeimmel, amikor megjelent a kalauz. Határozott nyugalommal és nemmel válaszoltam arra a kérdésére, hogy bejelentettem-e az utazásomat. Mondtam, hogy nem, ma délelőtt döntöttem el a barátaimmal, hogy vonatozni szeretnénk. Ezen ő felháborodott, meg akart büntetni, mert – szerinte – ha nem jelentem be az utazást időben, nem tisztázott, hogy kinek a felelőssége, ha velem történik valami. Visszafelé ismét menetjegyet vásároltam, és megkérdeztem a pénztárost, azzal, hogy megvettem a jegyet, bejelentettnek tekinti-e az utazásomat, mint kerekesszékes. Nem – válaszolta –, és ő is azt mondta, azt 48 órával az utazás megkezdése előtt kell megtennem.

A témában megkerestük a MÁV kommunikációs igazgatóságát, többek között arról érdeklődtünk, hogy valóban csak előre jelentkezéssel utazhat-e egy kerekesszékes a vonaton, és mi történik, ha ezt elmulasztja? Milyen képzést kapnak a vasút dolgozói arról, hogyan kell szakszerűen segíteni, ha erre szükség van? A cég azt közölte: nem felel meg a valóságnak az állítás, ezért határozottan cáfolja azt az információt, hogy megbünteti a járataira előzetes bejelentés nélkül felszálló mozgáskorlátozott utasokat.

Ugyanakkor azt elismerték, hogy

a mozgáskorlátozott utasoknak az utazás előtt legalább 36 órával (ők nem 48 órát írtak – a szerk.) azért kell értesíteniük a MÁV-START-ot „a segítségnyújtás iránti igényükről, hogy a vasúttársaság felkészülhessen, és minden szükséges intézkedést megtehessen a szolgáltatás biztosítása érdekében”.

Amennyiben a mozgáskorlátozott utas nem jelenti be előre utazási szándékát – folytatta a cég –, előfordulhat, hogy nem tudja elérni úti célját a tervezett időben a választott járattal.

Mint a MÁV írja, egy igénybejelentő lapot kell leadni, hogy „az utazást szervező kolléga megvizsgálja, a szolgáltatáshoz szükséges feltételek adottak-e az időpont, vonat, állomás tekintetében.” Ha szükséges, kezelőszemélyzetet biztosít, és azt is ellenőrzi, hogy az utazásban érintett állomásokon van-e emelő-berendezés, valamint azt kezelni tudó szakember. „A megfelelő vonat és utazás kiválasztása az utassal egyeztetés alapján történik, az utazásról a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók telefonos alkalmazás útján értesítést kapnak”. Megjegyezték azt is: ha az adott vonat alkalmas kerekesszékes utas szállítására, a célállomás pedig akadálymentes, akkor a vasúttársaság bejelentés nélkül is biztosítja a szolgáltatást.

A fogyatékkal élők és mozgásukban korlátozottak utazásáról a társaság szabályzata rendelkezik, amit egy uniós rendelet ír elő - zárta válaszát a MÁV.

Az uniós szabályozás egyébként úgy szól: a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyeknek ugyanolyan jogaik vannak a szabad mozgáshoz, mint a többi állampolgárnak. Ha igény van segítségre, akkor a vasúttársaság, az állomásüzemeltető, a jegyértékesítő vagy az utazásszervező előzetes értesítése szükséges.

Lapunkban nemrég írtunk arról, mennyire nem teljesül Magyarországon az esélyegyenlőség, és milyen kiszolgáltattak a közlekedésben is a mozgáskorlátozottak. Akkor Kis Adrienn és Bovier György, a Budapest–Bamako-ralit is megjárt két kerekesszékes fogalmazott úgy: Afrikáig előbb elmennek, minthogy felszálljak itthon egy buszra.

Most Daniela Ivanova magyar újságíró-szerkesztő, aki kerekesszékkel a tömegközlekedés minden formáját igénybe veszi, lapunknak azt mondta, hogy Magyarországon talán a vonatozás a legkörülményesebb. Elsősorban azért, mert a többi közlekedési eszközzel utazás rövid távú, így kevesebb szervezést igényel. Talán érhető a vasúttársaság óvatossága, viszont Európa fejlettebb országaihoz képest nagyon le vagyunk maradva – fogalmazott.

– Amikor vonattal szeretnék utazni, 48 órával előtte ezt jeleznem kell egy központi számon. Ilyenkor felveszik a rendelésemet, és az utazás napján hoznak egy mechanikus emelőszerkezetet. Ennek segítségével fel tudok szállni a vonatra, illetve ha szükséges, külön vagont biztosítanak, hogy elférjek a kerekesszékkel, használhassam a mosdót. Régebben ez sokkal nehézkesebb volt.

A megrendelés nem mindig jutott el az illetékes személyekhez, ilyenkor meghiúsult az utazásom, ami a helyszínen derült ki. 

A külön vagont pedig akkoriban nem, vagy csak ritka esetekben biztosították, ezért rendszerint a biciklitárolóban kellett utaznom. Ez méltatlan helyzet volt, és sokszor elvette a kedvem attól, hogy vonattal utazzak. Az utóbbi időben pozitív irányba változott a helyzet, és látom a törekvéseket, az igyekezetet. Ettől függetlenül, ha váratlan helyzet adódik, és azonnal utaznom kell, azt nem tehetem meg. Mindenképpen 48 órával előtte kell jeleznem a szándékot – fejtette ki.

Hozzátette: – Külföldön ez egyszerűen úgy működik, hogy felszállok az alacsony padlós vonatok egyikére, és elutazom oda, ahova szeretnék, és akkor, amikor akarok. Mindig teljes árú jegyet kell vennem, ami teljesen érthető, hiszen maximális esélyegyenlőség van. Itthon a nehézségeket úgy kompenzálják, hogy fillérekért, 90 százalékos jeggyel utazhatok.