Kormányunknak egyetlen hibája van. Hibácskája. Túl szerény. Mint az ibolya, amelyet azért a sötétben is elárul illata. Szerencsére a kormányt is. Ez-az megint bűzlik körülöttük. Zsenánt diktátor-vendégek ünnepi díszszemléje, nem gyógyuló gazdasági bajok, az erkölcsi és politikai normáknak tüntetően fittyet hányó, provokatív kitüntetések.
Viszont szerények. Ez onnan látszik, hogy a miniszterelnök pénteken a Kossuthon közölte: „Mi semmit nem csináltunk. Mi nem okoztunk semmit.” Ez persze csak az inflációra és a gazdasági bajokra vonatkozott, amelyben a kormány ártatlan, mint a ma született bárány. Jó, nem éppen ma született, túl van a hamvas barika-koron -13 év egy báránynál is tisztes kor-, de azért ártatlan.
És még ebben a dögmelegben is fáradozik. Ahogy a rádióban elhangzott, Varga Mihály „izzad” (vért, a rezsicsökkentésért), Szíjjártó éjt nappá téve „ragyog” (az energiadiplomáciában csodát téve), a kormányfő pedig „rángat”. A béreket felfelé, az inflációt lefelé. Kár, hogy egyelőre egyik sem nagyon mozdul - Orbán kénytelen volt elismerni a reálbérek csökkenését.
De augusztusban tutira fordulat áll be. Megmondta. Ugyan már 26-a van, de a gazdaságban valahogy nem érzem. Viszont az augusztus 20-i kitüntetéseknél tényleg forgott velem egy kicsit a világ. Megint megpörgették a kormányzati ringispilt. Nyugisabb időszakban a kitüntettek névsorát olvasva az ember elismerően bólogat: ez igen! Erre a folttalan teljesítményre tényleg büszkék lehetünk. Hát most voltak díjak, amelyek inkább voltak tüntetőek, mint kitüntetőek. Tüntetően álltak ki valami mellett, ami vitatható, ami vihart kavart, minimum egyelőre tisztázatlan. Vagy egyenesen szembemegy az eddig közösnek látszó értékekkel. Akár a kormánypolitikáéval is. Afféle dafke érdemrendek, „meghosszabbítjuk Bicskéig” jeligével. Inkább a pukkasztást, a megosztást szolgálják, mint a közös főhajtást. Ha a kitüntetettnek van is elismerésre méltó produktuma, a kitüntetés és általános indoklása most aranyfénybe vonja a kétséges eseményeket is. Amelyek nem a múlt ködébe vésznek, nincsenek elfeledve, jóvátéve, megbocsátva, hanem nagyon is frissek.
Beszéljünk magyarul: Böjte atya tüntetőleg mostanra időzített Magyar Becsületrendje bizony okoz feszengést. Ismerem és tisztelem szociális érdemeit. Egyáltalán nem az a bajom a kitüntetésével, hogy más világnézeten vagyok, mint ő. Azt is elhiszem, hogy mit sem tudott a két gyemekotthonában 10 éven át sorozatban elkövetett pedofil rémtettekről, kínzásokról, megalázásokról, amelyekért most egy nevelőjét 28 évre ítéltek.
De amíg nem derül teljes fény az általa vezérelt intézményrendszer működésére, a kellő figyelem és ellenőrzés meglétére vagy hiányára, a benne maximálisan megbízóknak is várniuk kellett volna a kitüntetésével. Addig, amíg a köztársasági elnök is nyugodtabb szívvel mondhatta volna el a most elhangzott méltatást „a magyar nemzet lelki megerősödésének” szolgálatáról.
A történtek ilyen körülmények között éppen nem a nemzet lelki megerősítését szolgálják, hanem a kételyeket az elfogulatlan mérlegelés, az egyenlő mérce hiánya kapcsán. Böjte atya természetesen nem pedofil. De az ügy mégiscsak többekben keltheti azt az érzést, hogy mindenkinek a másik pedofilja, jobban mondva pedofília-gyanús intézménye büdös.
Vagy eszébe juttathatja a politikai antiszemitizmusban elhíresült mondást: hogy ki a pedofil, vagy ki bűnrészes pedofília eltussolására alkalmas figyelmetlenségben, azt én mondom meg.
Eszem ágában sincs Böjte atyát eleve bűnrészességgel vádolni. Nem akarom, hogy árnyék vetüljön általában a gyermekmentő, karitatív, szociális tevékenységekre. Úgysem elegen támogatjuk őket. Azt szeretném, ha tisztázódna szerepe, és nyugodtak lehetnénk az intézményeiben nevelt többezer gyerek sorsa felől. De emlékszem, amikor ez a rezsim a törvény erejével kevert minden meleget a pedofília gyanújába. Amikor a pedofília elleni (természetesen szükséges) szigorú fellépés mögé bújva bélyegezte „pedofilsimogatónak” összes kritikusát. Amikor a „gyermekvédelem” jelszavával verte szét az iskolai szexuális nevelést, hitelesítette másoknak nem ártó szexuális kisebbségek, köztük vívódó kamaszok kirekesztését, meggyűlöltetését.
És ha már kinek-kinek az intézményekben dolgozókért viselt felelősségéről van szó. Emlékszünk a „zaklatószínháznak” bélyegzett Katona József színház és vezetőinek esetére? A belső vizsgálatot azonnal elindító, a zaklató rendezőt eltávolító színházvezetők ennek ellenére történő meghurcolására? Amelynek ürügyén támadás indult a „rossz szellemű” színművészeti egyetem és a színházak a mainál függetlenebb finanszírozása ellen is?
A provokatív, tüntető kitüntetések között ennél is vérlázítóbb a kitörésnapi neonáci túrákat szervező egyesület vezetőinek díjazása. Igen, csináltak jó honismereti filmeket is. De egyikük - fontos ember veje - olyan filmet is készített, melyben Hitlert a német kulturális és erkölcsi fellendülés elindítójának nevezi.
Sebaj. A miniszterelnök szerint a VB alatt „a külföldiek a szép arcunkat látják”.
Csak meg ne nézzenek jobban.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.