Az egyszeri náci, a Führer elvakult rajongója büszke volt rá, hogy árja, noha mit sem tudott az árjákról. A fajelméletnek nevezett zagyvaságból annyit fogott föl, hogy különbnek született másoknál, ami hízelgett neki, megfelelt értelmi képességeinek és a diktatúra sanda szándékainak. Ugyanakkor lenézte az ősi árják kortárs indiai utódnépeit is, nekik ugyanis – így szólt a tudományosnak csúfolt magyarázat – azért sötét a bőrük, mert a süllyedő Atlantiszról menekülve keveredtek „alacsonyabb rendű fajokkal”.
Heinrich Himmler (1900–45), aki politikusi és tömeggyilkosi karrierje előtt laboránsként szorgoskodott egy müncheni műtrágyagyárban, megszállottja lett a hagymázas őskutatásnak. Pártjának hatalomra jutása után speciális SS-egységet alapított Ahnenerbe („az elődök öröksége”) néven, és megparancsolta, kutassák fel Tibetben a „tisztavérű ős-árják” leszármazottait. Egy ifjú zoológust választott a méregdrága expedíció vezetőjének, aki már kétszer is megjárta a Himaláját.
A nagypolgári családba született Ernst Schäfer (1910–92) megvetette a nácikat, de felülkerekedett a becsvágya, és megkötötte a maga fausti alkuját.
A bőkezű anyagi támogatásért kiszolgálta a birodalmi vezető mániáját, a divatos árjakutatást.
Az sem tántorította el, hogy az indulás előtt drámai körülmények között elveszítette a feleségét; egy társasági kacsavadászaton a csónakban megcsúszván véletlenül halálosan megsebesítette.
Társaival 1938 tavaszán érkezett Indiába. A brit gyarmati hatóságok kezdettől fogva gyanakodtak rá. Gestapo-ügynöknek nevezték a The Times of India címlapján; azt írták, valójában kém. Mint kiderült, beletrafáltak. Később, már a hadifogságban ugyanis elismerte kihallgatóinak, hogy az SS „mellesleg” bennfentes híreket várt tőlük a helyi viszonyokról, hátha zavart kelthetnek, lázadást szíthatnak a brit uralom ellen.
Ügyködésük amúgy kész röhej volt. Hiába méricskélték a hegylakók koponyáját és testarányait, ős-árja egy sem akadt. A következő nyáron apjának üzenetére, hogy küszöbön áll a háború, a kutató csapatával sietve hazatért. A propagandagépezet sztárként ünnepelte, ő pedig hajbókolt Hitlernek. Sturmbannführeri előléptetéssel kaukázusi felfedezőutat tervezett, ám a sztálingrádi vereség hatására be kellett érnie azzal, hogy Auschwitzban válogatott „ázsiai típusú” foglyokat tanulmányozott.
A háború után négy évet töltött őrizetben, Nürnbergben tanúskodott is, de megúszta vádemelés nélkül. Szerencsés volt, második esélyt kapott a sorstól. Szorgalmas munkával bebizonyíthatta, hogy eredeti szakterületén nem kókler. Ötszáz dél-amerikai madárfajt rendszerező ornitológiai alapművet írt, Belga-Kongóban gorillákról forgatott természetfilmeket. Múzeumi kurátorként újra eljutott Indiába is, és tovább gyarapította természetrajzi gyűjteményét.
Hanem az a 85 évvel ezelőtti tibeti árjaexpedíció minden abszurditásával együtt is tanulságos lecke az utókornak. Azóta ha a hatalom önös érdekből megerőszakolja a tudományt, legalább nyilvánvaló, hogy ez miféle elődök öröksége.