Jobbik-Konzervatívok;Szabó Gábor;szakítás;ellenzéki összefogás;Gyöngyösi Márton;

Végleg szakít a Jobbik az ellenzéki összefogással

A Jobbik-Konzervatívok önálló politikát és új szövetséget épít, ebbe nem fér bele az együttműködés a baloldali-liberális pártokkal – jelentette ki lapunknak Gyöngyösi Márton pártelnök. A Fideszt legalább annyira elutasítja, mint például a Demokratikus Koalíciót.

A pártszakadásokon átesett Jobbiknak nem sikerült megszabadulni a belső konfliktusoktól. Szabó Gábor hosszú éveken át a Jobbik nagy befolyással bíró szürke eminenciása, pártigazgatója és választmányi elnöke volt. Számos helyi pártszervezet feloszlatásában és újjáépítésében vett részt, több sikeres kampányt vezetett. Szabó a pártigazgatói tisztségről már 2020-ban leköszönt, nemrég a választmányi elnöki tisztségétől is megvált. Ezt nem saját elhatározásából, hanem Gyöngyösi Márton pártelnök felszólítására tette.

„Meglehetősen eltérően ítéljük meg a Jobbik elmúlt egy évben véghez vitt politikáját és annak sikerességét, valamint az előttünk álló önkormányzati választáson történő megmérettetésének módját is” – indokolta sajtóközleményében a pártelnök, miért kérte lemondásra Szabó Gábort. A Magyar Nemzethez eljutott egy belső levél, amelyben Gyöngyösi Márton arról írt, hogy „a politikai közösségünk nem léphet ismét a baloldali pártokkal való összefogás bizonyítottan kudarcos útjára, hanem önálló jobboldali arcéllel és konzervatív küldetéstudattal új szövetségi rendszert kell építenie az általunk meghatározott keretek között”.

Gyöngyösi Márton kérdésünkre hangsúlyozta, hogy a levelében leírt állítások nem tartalmaznak újdonságot. Hiszen azzal a vállalással lett a Jobbik – időközben felvett nevén: Jobbik-Konzervatívok – elnöke, hogy önálló politikát és új jobbközép-konzervatív szövetséget épít. Ebbe nem fér bele az együttműködés a baloldali és liberális pártokkal. Gyöngyösi az általa elképzelt új szövetséget arra a szellemiségre szeretné építeni, amit az elmúlt harminc évben több párt is igyekezett képviselni. Csak éppen ezek a pártok már nem léteznek.

Az ellenzéki összefogás stratégiája Gyöngyösi szerint alapvetően elhibázott volt, amiért a Jobbik nagy árat fizetett: elvesztette szavazói jelentős részét. Szabó Gábor a 2022-es parlamenti választás előtt kampányfőnök és főtárgyaló volt, neki „óriási a szerepe a kudarcban”. Szabó mégsem szeretett volna gyökeresen szakítani a párt eddigi politikájával – mondta Gyöngyösi Márton. A pártelnök a kritikái ellenére tapasztalt szakembernek tartja Szabó Gábort, és biztos abban, hogy találnak számára megfelelő feladatot a Jobbikban.

Gyöngyösi politikai paradoxonként említette, hogy a Jobbik-Konzervatívokhoz ideológiailag közelebb áll a Fidesz, mint a baloldali és liberális pártok, ám a mindent átható korrupció és a jogállamiság lábbal tiprása, a jobboldaliság elárulása miatt a pártelnök a Fideszt legalább annyira elutasítja, mint például a Demokratikus Koalíciót.

Az, hogy a Jobbik-Konzervatívok nem működik együtt az ellenzéki pártokkal, nem jelenti azt, hogy bizonyos ügyek mentén nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Főleg akkor, ha a Fidesz leváltásáról van szó – jegyezte meg Gyöngyösi Márton. A pártelnök tartja magát ahhoz, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon a nagyobb településeken a jobbikos jelöltek pártlogó nélkül indulnak majd. Legalábbis ez lesz az általános szabály, a helyi döntések függvényében akadhatnak majd kivételek – tette hozzá. Gyöngyösi Márton szerint a legfontosabb az, hogy az önkormányzati választásokat ne a pártpolitika és a pártközpontok, hanem a helyi ügyek határozzák meg.

Próbáltuk megszólaltatni Szabó Gábort, aki azonban nem reagált megkeresésünkre. Más jobbikos politikusokat is kerestünk, de névvel senki se nyilatkozott. Találkoztunk olyan véleménnyel is, hogy Gyöngyösi Márton és Szabó Gábor konfliktusában valójában a személyi ellentétek domináltak – Szabó sokkal inkább híve a konszenzusra épülő vezetési stílusnak, mint Gyöngyösi –, a hivatalos kommunikációban ezek a nézeteltérések kaptak ideológiai köntöst.

Felmondott szerződés a Civitas Intézettel

Több forrásból származó értesülésünk szerint Gyöngyösi Márton felbontotta a Civitas Intézettel kötött tanácsadói szerződést. (Az intézet ismert munkatársai közé tartozik Kész Zoltán és Somogyi Zoltán.) A lépést nem a pártelnök, hanem a párt elnöksége kezdeményezte: voltak, akik úgy ítélték meg, hogy a Civitas Intézet tevékenysége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gyöngyösi kérdésünkre megerősítette a szerződésbontás hírét, ahogyan azt is, hogy mindez nem az ő kezdeményezésére történt. Az viszont szerinte nem felel meg a valóságnak, hogy az intézet „tevékenysége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”. A pártelnök ennél bővebbet nem akart mondani a témáról.