Aki ott volt, nem felejti, hogy szólt Beethoven Egmont Nyitánya 2020. október 23-án a Rákóczi úton a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara előadásában. Nem, nem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hivatalos zenekara játszott a Színház- és Filmművészeti Egyetem NERfoglalása elleni tiltakozás idején, amikor a csillogó tekintetű diákok és a lelkesedéstől visszafiatalodó tanárok néhány héten át példát mutattak öntudatból. A Zeneakadémia intézménye nem csatlakozott a társegyetemhez. Vezetői talán úgy gondolták, jobb ha nincsenek reflektorfényben, ki-ki maga vívja meg inkább a saját függetlenségi csatáját. Pedig, ha akkor a többi felső- és közoktatási intézmény is csatlakozott volna az egyetemi autonómiáért küzdőkhöz, talán győztes legkisebb királyfikká válhattak volna a Vas utcai polgárok. És ez nemcsak az ő sikerük, hanem a kulturális életet (is) tönkretevő kettéosztottság feletti diadal is lehetett volna.
Ám a Zeneakadémia rektori pályázatának folyamatát látva kiderült: annak reménye, hogy a muzsikusok kimaradhatnak a politikai csatározásokból, hiábavaló volt.
Pedig lehetett volna másképp.
Egyeztethettek volna a jelöltek a jelenlegi vezetéssel, a hazai zenei élet meghatározó szereplőivel. Olyanokkal, akik szívesen mutatkoznak kormánypolitikusokkal, és azokkal is, akik nem. Köztük a zongoristával – döntése megváltoztatására kérve őt -, aki úgy nyilatkozott, hogy be sem teszi a lábát az országba, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök. Meghallgathattak volna mindenkit óvodától, de legalábbis alapfokú képzéstől egyetemig. Növendékeket, akik hat éves koruk óta órákat gyakoroltak naponta, hogy bejussanak álmaik Liszt Ferenc téri kapuján. Más diákokat, akik inkább az idegen nyelvet és országot, az ismeretlen vagy alig ismerős mestert választották a pesti helyett.
Hallhatnánk a rektoraspiránsok közötti vitákról, szakmai koncepciókról, a finanszírozásról alkotott elképzelésekről és arról, ki mit gondol a modellváltásról. Tudhatnánk a véleményüket a magasabb színvonal érdekében megfogalmazott kritika és a megalázás határairól.
Megismerhetnénk öntudatos, saját alkalmasságukban bízó értelmiségieket, akik közül senki nem fogadja el a személyre szabott pályázati feltételeket, mert az nemcsak a Liszt Ferenc alapította világhírű intézmény, hanem az ő méltóságát is sérti. Láthatnánk, hogy senki nem érzi szükségét külön alkut kötni a hatalommal, mert Zeneakadémia akkor is lesz, amikor a NER – szégyenteljes, egyesek szerint büszkeségre okot adó – korszaka múltbéli fejezet lesz már csupán emlékezetünkben és a történelemkönyvekben.
Három évvel ezelőtt végignézhettük egy patinás művészeti egyetem modellváltásnak becézett felmorzsolását. Most a szemünk előtt zajlik az ellehetetlenítés határára szorított Király utcai polgárok története, amelynek következő fejezeteit tizenhárom év tapasztalata sejteti. Azt azonban tudhatjuk, hogyha a Zeneakadémiát is bedarálja a Fidesz rákényszerítve hamis hangjait, nemhogy a Steinway, de a sarki zongoraszékláb-faragó sem fog szívesen közösséget vállalni vele.