- Tudod te, hol laksz? – tette fel a kérdést megrökönyödve húsz évvel ezelőtt egy kaposvári ismerősöm, amikor Debrecen mellett élő barátnénk invitálta. A kérdésben benne volt Magyarország minden rákfenéje, az autópályák kuszasága, a vasút megbízhatatlansága, a távolsági buszok ritmustalansága, s persze az is: mit láthatok én Debrecenben vagy Nyíregyházán, amit nem látok Kaposváron vagy Pécsen?
A helyzet nem változott az elmúlt két évtizedben, Lázár János miniszter mégis arról vizionál, hogy Debrecen lesz a vidék fővárosa, Magyarország második fővárosa. Mintha lenne bármi értelmük ezeknek a „bélyegeknek” azon kívül, hogy a kormány eltökélt szándéka Budapest jelentőségét kicsinyíteni. Úgy tenni, mintha valójában nem is lenne főváros, ráaggatni ezt a címkét egy olyan településre, amit a helyiek maguk között is inkább csak nagy falunak neveznek. Nem elvitatva Debrecen minden előnyét, nagyvárosias jellegét, jegyezzük meg halkan: nem attól lesz egy város fontos, hogy neve elé odarakják a „fő” melléknevet. Ilyen erővel nyugodtan lehetne a vidék fővárosa Győr, Szeged, de akár Miskolc is, ugyanolyan kevéssé valószínű, hogy az ország másik csücskében élő békéscsabai, zalaegerszegi vagy egri annak tekintené. S attól sem lesz a vidék fővárosa Debrecen, ha erőszakkal megpróbálnak idetelepíteni néhány budapesti múzeumot, közintézményt, bár jellemző, hogy az erre tett halovány kísérletek már az első lépéseknél elbuktak. S persze attól sem érdemli ki ezt a címet, ha buzgó iparosításba kezdenek itt, állami segédlettel, mert így legfeljebb az eddigi egyetemvárosi lét siklik majd át egy sokkal kevésbé fennkölt acélvárosiba.
Az utakat persze javítsák meg, építsenek hidakat, legyen kiszámítható a vasút. Ez lenne a feladat, működtetni az országot, hagymázas álmok nélkül.