Jó döntésnek tartaná, amennyiben egy pohár bor elfogyasztása esetén még autóba lehetne ülni?
Mindenképpen, hiszen gondoljon csak bele, előfordul, hogy egy borásznak kóstolni kell, de nem teheti meg, mivel autót vezet. Ez egy olyan probléma, amit nehezen tudunk megoldani. A kérdést mindenki érzelmi szempontból közelíti meg, ahelyett, hogy a realitás talaján maradna. Hiszen kimutatták, hogy egy deciliter bor még nem okoz bódultságot, a szőlőtermelőknek pedig nagyon nem mindegy, hogy mennyire szigorú a szabályozás.
Az sem mindegy, hogy milyen lesz az idei szüret. Az augusztus eleji becslésekből a tavalyihoz hasonló mennyiségű szőlőre lehetett számítani. Ez továbbra is igaz?
Sajnos nem, mert közben több helyen is megjelent a lisztharmat, ami úgy ahogy a peronoszpóra is, komoly károkat okozott az ültetvényeken. Jelentős a terméskiesés, de ennek mértéke csak a szüret után derül ki, hiszen messze van még a vége. Az azonban biztos, hogy számos borvidéken óriási gondok vannak. Idén a növényvédelemre jóval inkább figyelni kellett. Aki ezt későn kezdte el, vagy esetleg korán hagyta abba, az most rosszul járt.
Egy nagyrédei szőlősgazda a hegyközségi megbeszélésen azt vetette fel, hogy nem képes műtrágyázni, mert erre a szőlő kilónkénti 70-80 forintos átvételi árából nem telik neki. Ilyen és ehhez hasonló felvásárlási árak mellett érdemes termelni?
Nem, mert ennyi pénz a megélhetésre sem elég. Az idei esztendő nem kedvez az ágazatnak. A jövedelmezőség igen szerény. A legtöbb helyen elfogytak a tartalékok, és ahol még van, ott is egyre kevesebb. A borászathoz szükséges anyagok ára 30-50, sőt helyenként 100 százalékkal nőtt. Drága a munkaerő is, így ahol lehetőség van rá, ott gépesít a gazda, hogy ezzel pótolja az emberhiányt és csökkentse a számvetésben egyre nagyobb költséget. Ennek ellenére a szőlő és a bor árát nem lehetett annyival emelni, mint amennyivel kellett volna, és ezt főként a kereskedelmi lánc végén lévő termelők érzik meg.
A Mátrai borvidéken olyan elégedetlenkedők is vannak, akik szeretnének kilépni a hegyközségből, mert életre akarják hívni a szőlőtermelők saját érdekképviseleti szervezetét. Úgy gondolják, hogy csak így vívhatnak sikeres csatát a felvásárlóval. Mennyire lepte meg ez az ötlet?
Annyiban igen, hogy a HNT egy alulról építkező szervezet, és a közelmúltban mindenütt helyi képviselőket választottak. Furcsa, hogy akkor megfeleltek a tagoknak, most meg nem. Attól pedig, hogy esetleg lesz egy új szervezet, egyáltalán nem biztos, hogy növekedni fog a szőlő ára. Mert ha a termelő nem fogadja el az árajánlatot, a felvásárló általában máshonnan szerzi be a terményt. Egyébként a termelők azért érzik úgy, hogy a felvásárlók kiszolgáltatottjai, mert nálunk nincsenek szövetkezetek, ami óriási hendikep. Még mindig nem késő a hiányukat pótolni, de egyelőre esély sincs rá, mivel a termelőkben nincs meg az egymás iránti bizalom. Kilátástalan erőfeszítés ezzel próbálkozni, egyelőre nem lehet őket erre rávenni. Holott ezt már 15-20 évvel ezelőtt meg kellett volna csinálni, amikor még eladók voltak a borászatok. Ha akkoriban bizonyos csoportok, egymással összefogva legalább a borászatok egy részét megszerzik, alighanem más lenne a helyzet. Kár, hogy akkoriban ugyancsak nagy volt a kiindulásul szolgáló gondolat elutasítottsága, különösen azok körében, akik emlékeztek a valamikori téeszes időkre.
Kényes téma a szőlőültetvények szerkezetátalakítása is, hiszen mostanában egy-egy fajta gyorsan kimegy a divatból, és aki így jár, az egyhamar nem tud helyette mást telepíteni, mert ha az engedélyben szereplő határidőnél hamarabb próbálkozik más szőlőfajtával, akkor megbüntetik. Várható ebben változás?
Bátran mondhatom, hogy az ősz folyamán szándékunkban áll ezt a rendeletet módosítani. A HNT elnökségének nincs oka arra, hogy ezt a lépést halogassa. Ehhez azt kell tudni, hogy a szőlő a harmadik, vagy esetleg a negyedik évében hoz fürtöket, rendesen viszont csak az ötödik évben terem. Jelenleg 16 évig nincs mód az átállásra, vagyis egy másik szőlőtípus ültetésére. A terv az, hogy a jövőben várhatóan 10 évre szűkítjük le ezt az időtartamot, így a váltani készülő szőlésznek előbb kifizethető a támogatás az új fajtára, és így a piac változásaira is gyorsabban reagálhat.
Az elmúlt harminc évben a szőlő termőterülete megközelítőleg a felére csökkent, jelenleg 56 ezer hektárra tehető. Hogyan alakult a versenyképesség?
A megmaradt ültetvényeken jóval több szőlőt szedtünk le a tőkékről. A korábbi szüreteken elért mennyiségeket túlszárnyaltuk, de a termésátlag még mindig alacsony. Az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy továbbra sem vagyunk versenyképesek a piacon. Csak versenyképesebbek lettünk, az előző időszakhoz képest. Hogy mi ennek az oka, azt még vizsgálni kell. A termés mindenesetre több, az ültetvény sokkal kevesebb, ami elkeserítő, és ez részben azzal magyarázható, hogy a fiatalok többsége nem vállalja a szőlőműveléssel járó nyűgöt és kockázatot.
Már jó ideje átlagosan 4 millió mázsa a szüretelt szőlő mennyisége, a 2018-as év azonban kiugró volt az 5,2 millió mázsával. A szüreti rekord megismételhető még?
Az ültetvényeink máskor is képesek a csúcsteljesítményre, ami csak az időjárástól függ. Azt nehéz megtippelni, hogy ez mikor lehetséges, hiszen mostanában igencsak szélsőségesek az éghajlati viszonyok. A hazai ültetvények hektáronként mintegy 100 mázsa termény betakarítására alkalmasak, de ennyi szőlőt már jó ideje nem sikerült leszedni.
Az európai borászatra jellemző fogyasztáscsökkenés itthon is érezteti hatását, hiszen amíg Magyarországon húsz éve még 30 liter volt az egy főre eső borfogyasztás, addig idén ez a mennyiség már 17 és fél literre esett vissza. Mennyi a felhalmozódott bor mennyisége a pincékben?
Szerencsére nem számottevő a tétel, nincsenek óriási készleteink. Ami van, azt akár tolhatnánk is magunk előtt, de nem ezt tesszük. Ehelyett inkább egy jobb megoldást választottunk, a lepárlást. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a kék szőlőre is legyen felvásárló, mert a vörösbor nem fogy. Ebből van a kelleténél több eladatlan készlet. Sokáig a rozéból sikerült annyival nagyobb mennyiséget eladni, mint amennyi a vörösből megmaradt. Közben ez a trend is változott. Újabban a rozé iránti kereslet sem nő, hanem inkább csökken. A fehérbor-értékesítés szerencsére nem ütközik akadályokba. Exportálni elsősorban az alsó kategóriás nedűkből tudunk, de félreértés ne essék, ezzel nem romboljuk a magyar bor jó hírét, ahogy ezt egyesek állítják. Az olcsó magyar bor külföldi piacon sehol nem jelenik meg, mert a kamionok tartályban szállítják a különböző célországokba, ahol ebből bor készül. A minőségi bor kereslete itthon kevésbé csökkent, külföldön viszont továbbra is nehezebb értékesíteni. Emiatt a prémiumkategóriába tartozó borokat is muszáj olcsóbban adni, különben nem maradna versenyképes a piacon, de még így is ezek a termékek hozzák a legtöbb nyereséget a termelőnek. Sok a gondunk, de bizakodó vagyok. Azt vallom, hogy aki versenyképes ültetvényeken, versenyképes mennyiséget és minőséget produkál, annak semmi oka az aggodalomra.
Hiányzik a kézi munka
Ötven mázsa szőlő leszedéséhez legalább húsz ember kellene, de nincs – panaszkodik Ivancsics Zoltán, egy soproni családi pincészet tulajdonosa, akinek a bora néhány éve a legjobb 100 között a 11. lett. Így kénytelen a rokonokat megkérni, és családi összefogással általában hétvégén szüretelni a Fertő-parti ültetvényeken. Ausztria e területről is elszívja a munkaerőt, hiszen a határ túloldalán az itthoni kétezer forint helyett valamivel többet, óránként többnyire 7 eurót fizetnek. Munkáskéz pedig kell, mert például a nagyon szétterülő, terebélyes lombozatú ültetvényeknél nem szabad kombájnnal dolgozni, ott a muszáj kézzel leszedni a szőlőt, mivel így a nedű jobban megőrzi a cukorfokát, valamint az illat- és zamatanyagait. Emiatt három alkalommal ebben az évben is kézi szüret lesz. A soproni borvidéken az idei sok csapadék, a kellemetlen időjárás kevésbé éreztette káros hatását. Szerencsére nem kellett többet permetezni, mint máskor. Egyébként vesződség enélkül is bőven akad a szőlőben. Ezért sajnálja azt a termelőt, aki tavaly még el tudta adni a termést, most meg bizonytalan ebben, hiszen a korábbi felvásárlók nemet mondtak neki. A poncichter hagyományokat őrző Ivancsics borászat augusztus utolsó hetében az Irsai Olivérrel kezdte a szüretet, a termés a tavalyit tíz százalékkal felülmúlta és a minőség is jónak mondható. A cukorfok majdnem eléri az előző évi tizennyolcat. A napokban a francia eredetű vörös szőlő, a Pinot noir fürtjei kerülnek előbb a zúzóba, aztán a sajtolóba. A szüreti időszak október végén, a legismertebb soproni fajtának, a Kékfrankosnak a szedésével fejeződik be.
Borász-szőlész kibékülés
Az idei és az elmúlt esztendő is kétségbeejtően megmutatta, hogy komoly gazdasági károkat okozó környezeti kihívásokra kell számítani. Erre Molnár Ákos, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökségi tagja, a szőlészeti szekció elnöke hívta fel a tagok figyelmet. Gondolatait a HNT honlapján és a szerző saját Facebook-oldalán olvasható írásban fogalmazta meg, mert aggódik amiatt, hogy amikor az alkalmazkodás elodázhatatlan kényszer, akkor egyre mélyebb szakadék tátong a borászok és a szőlészek között.
A bajok szembetűnő jelei közül megemlíti többek között, hogy nem vonzó a szakma, csökken az alkoholfogyasztás, aminek kétségtelenül a bor a legnagyobb vesztese, a borfogyasztók korfája rohamosan öregszik, a fiatalokat pedig nem tudják megszólítani. A bor évezredes hagyományai, a kőbe vésett szabályrendszere ma már inkább hátrány, mivel gúzsba köti a szakma hazai szereplőit. Ezernyi versenytárs jelent meg szektoron belül és azon kívül is, akik minden szempontból életképesebbek.
Majd azzal folytatta, hogy most kifejezetten rosszak a kilátások, de még nem vesztettünk. Ehhez azonban kooperáció és innováció szükséges. Ez a két dolog a megoldás kulcsa. A kézi munka kiváltásával nő a versenyképesség, az új nemesítési módszerekkel, valamint modern növényvédelemmel az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is meg lehet felelni. Aztán megfelelő termékinnovációval és marketinggel, talán a bort nem ívók is meggyőzhetők a jó bor mértékletes és rendszeres fogyasztásáról.
Ezután azt hangsúlyozta, hogy a szakma szereplőinek összefogása nagyságrendekkel javítana a kis- és közepes termelők versenyképességén. Az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az érintettek megértsék, a szövetkezés nem ördögtől való dolog, hanem az egyetlen túlélési stratégia a nagy hazai és nemzetközi versenytársakkal szemben sok ezer kistermelő számára.
Végül jelezte, hogy talán a legfontosabb cél, megkötni a tartós szakmaközi békét. Tekintettel mindkét fél hosszú távú érdekeire. Kölcsönös engedményekre azonban mind a borászok, mind pedig a szőlőtermelők részéről szükség van.
