oktatás;Józsefváros;általános iskola;megszűnés;hátrányos helyzetű gyerekek;köznevelési törvény;

2023-09-15 06:00:00

Egyik nap még a tanévnyitóra készültek, ám másnap már nem indult el az oktatás a józsefvárosi iskolában, ahova főként hátrányos helyzetű gyerekek jártak

Tanévkezdés előtt, egyetlen nap alatt szűnt meg a nappali tagozatos általános iskolai oktatás a Budapest VIII. kerületi Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium Bauer Sándor Utcai Tagintézményében. A döntés és annak gyorsasága hidegzuhanykényt érte a pedagógusokat, a diákokat és a szülőket is - értesült a Népszava.

Információink szerint az intézmény tanárai egy augusztus 31-én tartott értekezleten értesültek arról, hogy másnaptól, vagyis szeptember elsejétől már nem lesz nappali általános iskolai feladatellátás, csak a gimnáziumi és a leginkább felnőttoktatás keretében megvalósuló esti általános iskolai oktatás marad meg.

A helyzetre rálátó forrásunk - aki sem a nevét, sem azt nem akarta nyilvánosságra hozni, milyen érintettségben áll az intézménnyel - szerint a pedagógusok már összeállították a tantárgyfelosztást, szervezték a programokat a következő tanévre,

Annak ellenére sem számítottak erre, hogy voltak problémák, például a diáklétszám folyamatosan csökkent (első, második és harmadik évfolyamok már korábban sem indultak), s mivel a tanulók többsége hátrányos helyzetű, roma gyermek volt, sokan szegregált iskolaként tartották számon a Bauer utcai tagintézményt, ami korábban önálló intézményként működött Lakatos Menyhért Általános Iskola néven, s már ekkor is leginkább nehéz sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek jártak oda. A Lakatos végül 2021-ben lett a Deák Diák tagintézménye.

Forrásunk szerint a felső tagozatosok többségét egy IX. kerületi iskola vette át, de a hetedik évfolyamosoknak ott már nem volt hely,

– Sajnálom, hogy így lett vége, bár voltak nehézségek, ez így akkor sem szép dolog. Az iskolában családias volt a légkör, a szülők és a tanárok is jól ismerték egymást – fogalmazott.

Érdeklődtünk az iskolát fenntartó Belső-pesti Tankerületi Központnál, pontosan mi volt oka az alapfokú oktatás megszüntetésének a Bauer utcai iskolában, és miért tanévkezdés előtt egy nappal döntöttek erről. Válaszukban azt írták,

Mint írták, az intézkedésre a köznevelési törvény azon előírása miatt volt szükség, mely szerint az általános iskolai osztályok minimális létszáma 14 fő, összevont osztályok működése pedig csak alsó tagozaton engedélyezett.

– Mivel a tagintézményben az alsó tagozat első 3 évfolyama már az előző tanévben megszűnt, felmenő rendszerben már csak 4. osztálytól voltak tanulók, a felső tagozaton pedig osztályonként 14 fő alatti volt a tanulólétszám, így tanulói érdeklődés hiányában a jogszabályi előírásoknak megfelelő oktatás már nem volt szervezhető, az érintett tanulók érdekét is az szolgálta, hogy nagyobb osztályokban, másik épületben folytassák a tanulmányaikat - közölték. Hozzátették, gondoskodtak az érintett tanulók elhelyezéséről a szabad iskolaválasztás jogának biztosítása mellett. Az, hogy minderre miért tanévkezdés előtt egy nappal került sor, nem derült ki.

Forrásunk szerint a szülők többségét felháborította, hogy egy másik kerületben lévő, messzebbi iskolába kell beíratni a gyerekeket,

Arra pedig sem idejük, sem energiájuk nincsen, hogy önállóan kezdjenek olyan iskolát keresni, ahol szívesen fogadják gyermekeiket.