Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott „boterizmus” műszót.
Fernando Botero jellegzetes stílusa az 1960-as évek közepére alakult ki, többnyire szokványos témákat - önarcképet, csendéleteket, aktokat, mindennapi férfiakat és nőket - festett egyáltalán nem szokványos módon. Vásznairól sugárzik az életöröm, a buja testek és a kiadós táplálkozás dicsérete.
Szépségeszménye is kissé szokatlan: tömzsi, pufók, de élettel teli alakokat ábrázolt alkotásain, amelyeken a karcsú teltté válik, a kecsesség helyét tömör, súlyos formák, a lassított mozgás érzete veszi át. Testes alakjait - például egy ágyon heverésző meztelen nőt vagy egy túlméretezett lovon ülő köpcös férfit - hétköznapi helyzetekben ábrázolta, ám az eltúlzott méretekkel való képi pajkosság célja az volt, hogy szemlélőjét a mű az általa „szuperlatívusznak” nevezett dimenzióba repítse. Az elnagyolt formák ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy művei nem a testtípusra koncentrálnak. „Nem festek kövér nőket” - jelentette ki.
Botero azonban a hétköznapi témák mellett szülőhazájának véres mindennapjait is megörökítette. Egyik festményén a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar látható, amint a rendőrök végeznek vele egy háztetőkön folyó tűzpárbajban, és 2004-es bogotái kiállításának témája a csaknem fél évszázadon át tartó gerillaháború volt. De festett képet autóba rejtett pokolgép felrobbanását követő pillanatokról és kezükben automata fegyverrel, véres machetével szórakozó embercsoportról is.
Politikai tárgyú festményei 2005-ben a világlapok címlapjára is felkerültek, az ötven tételből álló sorozatot az iraki Abu Graib börtönben amerikai katonák által elkövetett fogolybántalmazások ihlették. Évekkel ezelőtt újságíróknak nyilatkozva Botero a művészek felelősségéről beszélt, és arra emlékeztetett, hogy ma már talán senki sem tudna a Guernicában elkövetett szörnyűségekről, ha Picasso nem alkotja meg híres festményét. Közéleti személyiségekről, köztük a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet alapítójáról, Manuel Marulandáról is készített tréfás portrékat.
Botero mindezek mellett a klasszikus festmények előtt is tisztelgett szellemes átdolgozásaival: egyik ilyen felkapott műve Da Vinci Mona Lisájának egy sajátos változata.
Botero utolsó évtizedei a világ egyik leggazdagabb művészeként messze elmaradtak szerény kezdeti éveitől. Fernando Botero Angulo ugyanis egy utazó kereskedő és egy varrónő fiaként Medellínben látta meg a napvilágot 1932. április 19-én. Ifjúkorában a mexikói freskófestő iskola nagyjai, Diego Rivera és David Alfaro Siqueiros művei igézték meg. Huszonévesen Európába utazott, hogy a firenzei San Marco Akadémián festészetet tanuljon, ekkor szeretett bele az itáliai művészetbe. A nagy olasz mesterek közül sokan hatottak rá: a perspektíva kezelésében elsősorban Paolo Ucello, a minden ízükben külön élő, „szerves” alakok megformálásában pedig Giuseppe Arcimboldo. Az időben közelebb eső előzmények közül mindenképpen megemlítendő Henri Rousseau, a „vámos” és a Magyarországon kevéssé ismert angol Stanley Spencer.
Fernando Botero világszerte kiállított munkái a neves aukciós ház, a Sotheby's tájékoztatása szerint egyenként több mint kétmillió dollárért kelnek el. A művész még nyolcvanéves korában is legalább napi nyolc órát festett.
