A miniszterelnök - sokan emlékezhetnek rá - az oldalra sasszézástól óvta a főpolgármestert, amikor együtt próbálták ki a frissiben átadott Mercedes Citaro buszt. A valaha az Állami Balettintézetnek is otthont adó Andrássy úti épület mellett a főpolgármester felsóhajtott: „Vissza is akarnám szerezni azt.”
Tarlós, aki mérnök, és nem jogász arról panaszkodott, hogy a törvények ezt nem engedik, mire a jogász végzettségű miniszterelnök azt válaszolta: „kezdeményezzétek, hogy legyen törvény (…) csak adjatok egy javaslatot, nem tudom ezt kitalálni helyettetek (…) ne sasszézzál rögtön oldalra (…) adjátok be!”
Orbán nem sasszézik
A polgári demokráciákban a miniszterelnököt a törvény első szolgájának mondják, akár jogvégzett, akár nem; utalva arra, hogy neki kell elsőként és mindenkivel szemben betartania és betartatnia a törvényeket. Ehhez képest a jogvégzett miniszterelnök kijelenti, hogy egy frászt: a törvény csak cifra szolga, hiszen pusztán kezdeményezni kell.
Ez a tíz éve, 2013-ban elhangzott és gyakran idézett beszélgetés a napnál is világosabbá tette, hogy semmi sem jogellenes abban, amit Orbán művel, mert a törvény ő maga. Nincs törvényes akadálya a Balaton-part, a fővárosi értékes épületek, a stadionépítési monopólium vagy a nagy közbeszerzések valamely Orbánhoz közelálló oligarchacsoport általi megszerzésének, hiszen a jogvégzett miniszterelnök rájuk írja, hozzájuk hajlítja a törvényt. Ő aztán nem sasszézik oldalra. Ő törvényt hoz, oszt’ jó napot.
Abban, ami történt, vagy ami majd történik – az akkumulátorgyárak megépítésétől a köz nélküli közmeghallgatásig, a művi versenyben történt koncesszióba adásig - semmi sem jogellenes, hiszen csak kezdeményezni kell. Hiába emleget az ellenzék, a fővárosi értelmiség korrupciót vagy lopást, hiányzik a legfontosabb ismérv: a jogellenesség - hiszen a jog, a törvény Orbán Viktor maga.
Orbán mint jogvégzett miniszterelnök gondoskodik arról, hogy eltakarítsa az útból az őt és csapatát korlátozó törvényeket; gondoskodik arról, hogy a törvények egyetlen lehetséges értelmezését a tőle függő Alkotmánybíróság vagy a tőle függő legfőbb ügyész adja. Orbán sem áll a törvények fölött, nem szegül szembe velük, nem lépi át azokat, csak olyanná alakítja őket, hogy megfelelően szegélyezzék a számára optimális utat.
A modern polgári demokráciák amikor a jogállamiság értékeit hangsúlyozzák, kiemelik a joguralom (Rule of Law) megvalósulásának a szükségességét: azt, hogy senki sem állhat a törvények fölött, és az egyes hatalmi ágak szigorúan el vannak választva egymástól. Ha akár a törvények fölötti, kivételezett helyzet, akár az egyik hatalmi ágnak a másik alá rendelése megvalósul, akkor valójában az uralom jogáról (Law of Rule) beszélünk, ami a jogállamiságot kizárja.
A jogállamiság az Európai Unió Alapszerződésének 2. cikkelye szerint a következő értékeknek megfelelő intézményi berendezkedést feltételezi: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.” Az Unió ezen túlmenően mindössze azt írja elő, hogy a tagállamokban milyen értékeknek kell az intézmények működésében érvényesülniük.
Ahogy egyébként Deák Ferenc a sajtó működését illetően is mindössze annyit mondott: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Ez a lakonikus tömörségű követelmény persze nyilván kellő alapot szolgáltatna manapság a jogász végzettségű miniszterelnöknek, hogy kimondja: a sajtó működésének keretfeltételei nincsenek egységesen meghatározva, tehát ő és csapata azt tehet, amit akar. És ezt is teszi most, amikor az Európai Unió a jogállamiságnak megfelelő működést kéri számon kormányán. Még az Országgyűlés Hivatala is egy védekező, szabadkozó állítással takarózik a 7-es cikk szerinti eljárásról szóló összefoglalójában: „A jogállamiságnak nincs egzakt definíciója, tartalmát és fogalmi elemeit tekintve is eltérő értelmezések vannak a jogirodalomban, holott számtalan nemzetközi dokumentum és nemzeti alkotmány is hivatkozik rá, ld. Magyarország Alaptörvénye szerint »Magyarország független, demokratikus jogállam«.”
Az önkény törvénye
Orbánnak a „kezdeményezésre” való felbujtása nem volt kisiklás. Ő és társai a már magyar polgári demokrácia helyreállításának éveiben sem tétlenkedtek, hogy az éppen kiépülő jogállam törvényeit a maguk személyes - és másodlagosan pártjuk - érdekeihez hajlítsák. A Fideszt alapító kollégisták és családtagjaik 1992-ben cégek sorozatát hozták létre, amelyek aztán - néhány évvel később - köztartozásokkal terhelten Josip Tot és Kaya Ibrahim kezén fantomizálódtak.
Ezek különlegessége, hogy nem a párt, de nem is annak vállalata, a Fico Kft. volt az alapítójuk, hanem olyan magánszemély tulajdonosok, akik valamennyien vagy a Fidesz alapítói vagy azok családtagjai voltak. Az egyik legnagyobb alaptőkével létrehozott cég, a Quality Invest Rt. három tulajdonosa és igazgatóságának tagjai: az Országgyűlés mai elnökének öccse (Kövér Szilárd), a Fidesz akkori pártigazgatója (Simicska Lajos) és a párt – nemzetközi körözés alatt álló - jogi tanácsadója (Varga Tamás). A felügyelőbizottság tagjai is egytől egyig a Fidesz alapítói vagy családtagjaik és barátaik voltak. Így a Családban maradt a cégek alapításához felhasznált pénz eredetéről szóló információ, a Családban maradt a cégek pénzáramlásának és működésének licence, és a Családban maradt a később kiürített cégekből kiszivattyúzott vagyon is. Akár azt is mondhatnánk, hogy a kiszemelt családtagok pártfeladatot teljesítve vagyonosodtak.
Ezt a felfogást mintegy alátámasztja a Fidesz valahai frakcióvezetőjének, a szintén jogász végzettségű későbbi köztársasági elnöknek, Áder Jánosnak a Fidesz tagságához írt, 1993-as levele: „A fő cél az volt, hogy se külső, se belső források ne jelentsenek számunkra olyan függő helyzetet, amikor a pártnak csak korlátozott mértékben van módja arra, hogy saját politikát folytasson. Így tudtuk elkerülni, hogy bármilyen gazdasági vagy más érdekcsoportok zsebébe kerüljünk.”
Áder érvelése szép, csak a valóság egy picit más. Ezeknek a cégeknek nem a párt, hanem a pártvezetők mint magánszemélyek voltak a tulajdonosai, magánszemélyek gazdagodására, vagyonosodására szerveződtek, és nem a párt lett velük gazdagabb. Bár a cégek pénzügyei és a párt működését szolgáló pénzeszközök közötti átjárást már csak azért is feltételeznünk kell, mert az említett Quality Invest Rt. alaptőkéje éppen akkora összeg, mint amennyit a később elhíresült MDF-Fidesz közös székházjuttatás, majd eladás esetében a vételárból – a különböző emlékezők szerint – nem a párt, hanem a Quality Invest kapott. A cég alapításának időpontja (1992. április 4.) is nagyon közel esik ahhoz az időponthoz, amikor a Magyar Köztársaság kormánya (április 16-án) jóváhagyta a székházjuttatást. Csak valószínűsíteni tudjuk, hogy a cégalapításhoz felhasznált pénz megszerzéséhez a későbbi székházeladásból származó vételárrész lehetett a fedezet; az a váromány, amelyre tekintettel e három szépreményű fiatalembernek a cégalapításhoz használt, szükséges összeget folyósították.
A történet második sajátossága, hogy bár a cégek pénzmozgásai rejtve maradtak a párt nyilvánossága, a párt döntéseit meghozó és ellenőrző testületek előtt (utólag némi szóbeli tájékoztatást tartottak ugyan, a jegyzetelés tilalma mellett), mégis képesek voltak a párt életét a magáncsaládok vagyonosodása által befolyásolni. A párt feletti uralmat ettől fogva az volt képes gyakorolni, aki ellenőrizni tudta a – pártérdekből - vagyonosodókat, vagy maga is a vagyonosodók egyike volt. Csak az tudhatja a párt titkait, aki a „családi” vagyon titkait is ismeri.
A harmadik sajátosság, hogy
éppúgy elválaszthatatlanná vált a pártot felhasználó vagyonhalmozók csoportja és a „családi” vagyont ellenőrzők pártja, mint az éppen megdöntött pártállam és állampárt. Összenőtt, ami összetartozik: a pártból szerzett vagyon és a vagyonossá vált családtagoknak a párt feletti ellenőrzése.
Innentől arculatot váltott a Fidesz, Orbán lett de facto az örökös elnök, aki egyedül és egyszemélyben dönt a képviselőjelöltekről. Mint örökös elnök és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt által „örökre választott”, korlátlan hatalmú miniszterelnök egyedül és egyszemélyben dönt az ún. független intézmények (Magyar Nemzeti Bank, Legfőbb Ügyészség, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, médiahatóság, Nemzeti Választási Bizottság, Kúria stb.) tagjairól és vezetőiről. Egyedül és egyszemélyben hagyja jóvá a rendkívüli jogrendben (veszélyhelyzet) lehetséges és szükséges intézkedéseket.
Orbánország
„Én azt az álláspontot képviseltem – mondja Orbán Viktor egy interjúkötetben, amit Kéri László 1994-ben jelentetett meg –, hogy a pártot gazdasági értelemben is a saját lábára kell állítani. A törvényes tulajdonunkkal úgy kell gazdálkodni, ahogy ez a Fidesz számára a legelőnyösebb. Mi csak magunkra számíthatunk. Nekünk csak az van, amit magunk számára megszerzünk. Szemben ellenfeleinkkel, akik az elmúlt negyven évben megszedték magukat, bespájzoltak a nehéz időkre; avagy jelenlegi kormányzati pozíciójukat használják fel gazdasági alapjaik megteremtésére. Ha nem leszünk velük versenyképesek, nem tudjuk eljuttatni elképzeléseinket a választópolgárokhoz. … hiába a miénk akár a legjobb program, alul fogunk maradni.”
A párt – ebben az értelemben – politikai vállalkozás a pártot uraló családok gyarapodására, a gazdagodásra. Ugyanakkor családjaik gyarapodása a biztosíték, hogy képesek annak a politikai-hatalmi koncentrációnak az elérésére és fenntartására, amely a családi vagyonosodás elfogadtatásához, legitimálásához a pártban, a politikában szükséges. Nem véletlen, hogy Orbán édesapjának gánti kő- és dolomitbányája kapcsán borult ki a bili a Quality Invest befektetései és a pártszékházból származó pénzeszközök párttestületek által nem ellenőrzött felhasználása miatt. (Mint ismert, a gánti kőbányára kiírt pályázatot helyi dolgozóként Orbán édesapja úgy nyerhette el, hogy az ajánlathoz szükséges pénzt családi cégében a Quality Invest tőkeemeléssel biztosította, majd az így megvásárolt üzletrészt később alacsony áron eladta Orbán testvérének és édesapjának.)
A tisztátalan kezdetben Orbánék a „baráti cégek” gründolásával legalább három célt igyekeztek megvalósítani. Nemcsak a Fidesz vezetők családi gazdasági alapjainak megteremtése (1) volt a cél, hanem ezen a módon tudtak a Család tagjai bekapcsolódni a privatizációba (2). A harmadik cél persze a vallásháborúk óta ismert: akié a vagyon, azé a párt. De fordítva is igaz, akié a párt, azé a vagyon.
Mostanság, amikor Orbán arról beszél: az a politikai víziója, hogy Magyarország maradjon – kisbetűkkel – magyar ország, akkor önmagáról beszél. Arról, hogy Magyarország maradjon Orbán Viktoré, Orbán Ráhelé, Tiborcz Istváné, Mészáros Lőrincé, Szíjj Lászlóé és az Orbán család oligarcháié. Mert akié a hatalom, azé az ország, és akié az ország, az rendeli a nótát. Ahogyan a diákok jól megtanulták a vallásháborúk korából, akié a föld, az dönt arról, hogy az ott élők kinek a vallását kövessék (cuius regio, eius religio). A jogvégzett miniszterelnök így nem a törvények fölött áll - ő maga a törvény.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.