Minden önkényeskedő hatalom álma, hogy egy idő után az alattvalók saját magukat kezdik ellenőrizni, korlátozni vagy akár büntetni a megadott „direktívák” szellemében. Ha a gép forog, az alkotó végre megpihenhet. Mert ha egy törvény bármire ráhúzható, akkor rá is húzzák, és egyáltalán nem lesz meglepő, hogy egy-két szereplő túlbiztosítja magát, élenjár a córeszben. A tiltások és fóliázások után egy pesti könyvesbolt szintet lépett abban, hogy fiatalkorú olvasói és vásárlói még véletlenül se kerüljenek közelebb az LMBTQ-tartalmat akárcsak érintőlegesen is említő könyvekhez. Ebben a boltban „18 év alatti személy csak az ifjúsági részen tartózkodhat”, és ha mégis átmerészkedne a felnőtt részleghez, akkor az eladók udvariasan visszaterelik a biztonságos zónába. Magyarán, ha egy édesanya és egy kamasz együtt tér be ide, akkor utóbbinak az elkülönített könyvek között kell várakoznia, amíg előbbi szabadon szemlélődik a veszélyt is jelenthető világirodalmi, történelmi vagy művészi kiadványok között. Azért, hogy a kamasz ne érezze magát teljesen kitiltva, a gyermekkönyvek közé a bolt néhány felnőtt és tiltott tartalommal nem rendelkező könyvet is kihelyeztek.
Csak azért nem tudok keserűen nevetni mindezen, mert tudom, hogy egyetlen bolt vagy kereskedő sem kockáztathatja meg azt, hogy tizenkét millióra büntessék, ahogy a Lírára szabtak ki nemrég fogyasztóvédelmi bírságot. Márpedig ez bármikor megtörténhet, a NER ugyanis, ha kell, ügyesen veti be az ellehetetlenítés bármilyen eszközét, ha maga alá kíván gyűrni valakit. Még az sem érdekli, hogy könnyen átlátni a szitán, hogy a „gyermekek védelme” enyhén szólva is felületes, hiszen a neten korlátlanul rendelhetnek bármilyen kiadványt, még a „veszélyeseket” is. A látványos felszínen viszont a hívek elégedetten vehetik tudomásul, hogy a nem tetsző eszméket és szerzőket igenis vegzálják, a tartalmakat szűrik és még egy könyvesboltban sem tévelyedhet el az ártatlan lélek, a szemünk fénye.
Így lesznek majd „bátrak”, akik igyekeznek kihasználni a kiskapukat, csak a legszükségesebb korlátozásokat veszik át vagy alkalmazzák, meg „kevésbé bátrak”, akiket nem érdekel, hogy milyen eszme vagy idea sérül, mert túl akarják élni, és ezért nem is nagyon lehet elítélni őket. Ha én lennék Orbán Viktor, akkor derűsen, olykor popcornt majszolva szemlélném mindezt a Karmelita kolostor erkélyéről. Hiszen még azt a bravúrt is sikerült elérnie, hogy a magyarok harminc százaléka szerint „nincs közünk ahhoz, hogy mit csinál a vagyonával Mészáros Lőrinc”, ami már a szellemi önkorlátozás tetőfoka, innen szinte már nincs is hova fejlődni.
A sok és sokféle önkorlátozás teszi a dolgát, nem csupán fenntartja és mozgatja a rendszert, de még a boldogság illúziójával is jár: az okosabbjának garantálja, hogy átvészeli a nehéz időket, a kevésbé okosabbaknak pedig gondtalanságot, a mennyek földi országát ígéri cserébe. A magunk részéről pedig csak annyit fűzhetünk mindehhez támogatás gyanánt, amit a haza strómanja is mondott egykoron: legyetek bátorak!