Budapest;főváros;OTP;Iványi Gábor;Kiss Ambrus;

Ütik Iványi Gábort, beleremeg az egész magyar ellátórendszer

Könnyen lehet, hogy az év végén több tíz milliárd forintos hitelre lesz szüksége a Budapestnek a csőd elkerüléséhez. A főváros nem válik meg az OTP-től a főpolgármester mozgalma ellen tett feljelentés miatt.

A fővárosi önkormányzat nagyon bízik abban, hogy a kormány és az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület meg tud egyezni. A fővárosi hajléktalanellátó intézményt, illetve a civil partner szervezeteket igen nehéz helyzetbe hozná, ha több száz hajléktalan kerülne egyik napról a másikra az utcára az Orbán-kormány Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület ellen indított támadása miatt – jelentette ki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, miután Iványi Gábor lelkész a Népszavának azt mondta: ha kormány nem hagy fel módszeres kivéreztetésünkkel, megtörténhet, hogy az általuk ellátott hajléktalan emberek visszakerülnek az utcára, vagy meghalnak, mert ellátatlanok maradnak.

Bár csaknem kétmillióan élnek lakhatási szegénységben Magyarországon, a hajléktalanok száma ötödével csökkent az elmúlt két évben.

Becslések szerint 12-14 ezer hajléktalan lehet az országban, felük Budapesten él, ahol összesen 31 szervezet foglalkozik hajléktalanellátással.

A legnagyobb ezek közül a fővárosi önkormányzat által működtetett BMSZKI, amely a szálláshelyek közel felét – 2500 férőhelyet összesen 19 helyszínen – működteti. A Menhely által működtetett diszpécser szolgálat idén februári adatai szerint a budapesti éjjeli menedékhelyek kihasználtsága 80 százalékos volt, így összesen 350-400 szabad férőhely volt.

„Az elmúlt két évben az egyre nehezedő gazdasági helyzetben 250 férőhely szűnt meg a civil szolgáltatók által működtetett szálláshelyeken. Ezt még ki tudta mozogni a rendszer, újabb 300 férőhely megszüntetése azonban komoly kihívást jelentene” – jelentette ki Kiss Ambrus, aki a Népszava kérdésére azt válaszolta, hogy

egyelőre költségbecslés sem készült arra az esetre, ha az Oltalom bezárja az általa működtetett hajléktalanszállókat. 

Az Oltalom által működtetett férőhelyek fenntartási költségeiről nincsenek adataik, ettől függetlenül a főváros nem rendelkezik mozgósítható tartalékokkal. De ha lenne is erre szabad forrásuk, hajléktalanszálló nem nyitható bárhol.

A fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzete az iparűzési adóbevétel-előlegek beérkezése után jelentősen javult, jelenleg csaknem 40 milliárdos pluszban van a város. Így a BKK is vissza tudja fizetni a túlélő program részeként felvett 25 milliárdos átmeneti hitelt. Budapest az első 8 hónapban 203 milliárdot költött, amelynek 36 százalékát a közösségi közlekedés vitte el, míg a második legnagyobb tételt a szolidaritási adó jelentette, ami 19 százalékot tett ki. Ezt az államkincstár minden hónapban leemelte a fővárosi számláról, akkor is, amikor a nemzet fővárosa folyószámlahitelből működött. Ez összesen 12 milliárd forintos inkasszót jelentett. Miközben az idén már összesen 39,3 milliárd forintot fizettek be ezen a címen az államkasszába, ebből két Lánchíd-felújítás kijött volna. A működőképesség fenntartása érdekében felvett hitelek kamata tette ki a kiadás 9 százalékát.

A tartós recesszió miatt a tervezettnél több iparűzési adó bevételre nem számít a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes. Van viszont négy – összesen 55 milliárdot kitevő - tétel, amelynek beérkezésével azonban számol a városvezetés. Így a települési önkormányzatok túlnyomó többségének már megadott állami rezsitámogatás, amely a főváros esetében 10 milliárdot jelentene. A már futó fejlesztésekre benyújtott 16,6 milliárdos hitelkérelemre is lenne hitelező bank, ha jóváhagyná a kabinet.

Továbbra is várják a Lánchíd-felújításra ígért 6 milliárd forintos kormányzati támogatást, valamint bíznak az általuk túlzó mértékűnek tartott szolidaritási adó miatt immáron másodfoknál tartó per főváros számára kedvező lezárásában, amely 22 milliárd forint kifizetése alól mentesítené az önkormányzatot. 

Ha ezek nem érkeznek be a főváros számlájára, akkor a tartozásokat át kell vinni a jövő évre, amihez a fővárosnak újabb több tízmilliárdos hitelre lenne szüksége. Ennek csak a kamata több milliárd forint lenne.

A Népszava azon kérdésére, hogy fizetésképtelenné válhat-e a főváros, ha nem akad pénzintézet, amely ezt a több tízmilliárdos likviditási lyukat betömné, Kiss Ambrus azt válaszolta, hogy nincs C-tervük.

Kérdésre válaszolva a politikus azt is elmondta, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester 99 mozgalmának pénzgyűjtése miatt feljelentést tevő OTP-vel továbbra is jó a szakmai kapcsolatuk, nem kívánják felmondani Budapest ott vezetett folyószámláját.

A jövő heti közgyűlésen a költségvetés módosítása mellett a rendkívüli településtámogatási rendszer felülvizsgálata, egyes segélyek, így például az álláskeresést ösztönző juttatás összege jelentősen nő. Rendeletet alkotnak a Lánchíd díszkivilágításáról is, megakadályozandó, hogy különféle villogó, színváltó fényekbe burkolják a hidat.