Egyre tudatosabban különítik el a cégek az ázsiai munkaerőt a magyar munkavállalóktól, veszélybe kerülhetnek az eddigi szakszervezeti vívmányok

Külön étkezés, szállás, más műszak, buszos utaztatás.

– Az első kapcsolatfelvétel konkrétan az volt, hogy megkérdeztük, miért strandpapucsban járkálnak novemberben. Erre kiderült, hogy mindenféle helyismeret vagy tájékoztatás nélkül jöttek Magyarországra dolgozni a Fülöp-szigetekről. Azt sem tudták, hogy itt már elég hideg tud lenni novemberben. Így a helyi kollégák gyűjtöttek nekik cipőt, ruhát. Azután beszélgetésekben egy idő után előkerültek a munkahelyi, érdekképviseleti kérdések is. Kiderült, hogy a sok különbözőség mellett vannak azért közös érdekeink is, így beléptek a helyi alapszervezetbe – idézi fel a vendégmunkásokkal való kapcsolatépítés kezdeteit László Zoltán, a főleg feldolgozóipari munkásokat tömörítő Vasas Szakszervezet alelnöke.

Ez a kezdet valójában folytatás volt. A vendégmunkásokkal való közös munka a 2000-es évek elején kezdődött, amikor főként Szlovákiából és Romániából érkeztek munkavállalók. Mosonmagyaróvártól Miskolcig végig az északi határ mentén rengeteg külföldi vendégmunkás dolgozott, igaz, többnyire magyar ajkúak. Akadt olyan cég, ahol a munkavállalók 40 százaléka vendégmunkás volt. Az alelnök emlékei szerint sokan beléptek a szakszervezetbe közülük, jó néhányan azóta is tagjai.

„Az elmúlt években egy újabb vendégmunkás-hullám alakult ki.

Jelenleg Zalaegerszegen, Sárváron, Pápán, Jászberényben és Győrben vannak a legtöbben. Többnyire határozott időre - 2, 2+1 évre – veszik fel őket, ami rövid időnek tűnhet szakszervezeti szempontból, de a hazai foglalkoztatási viszonyok között ez tartósnak számít, a feldolgozóiparban nem ritka a 30-35 százalékos fluktuáció. Így az ázsiai munkások néhány éves foglalkoztatása munkaadói és szakszervezeti szempontból is tartósnak számít”– magyarázza az érdekképviseleti vezető, aki Székely Tamással, a VDSZ elnökével szemben nem látja időszerűnek egy külön alapszervezet létrehozását az ázsiai vendégmunkásoknak, de azt fontosnak tartja, hogy bevonják őket a meglévő alapszervezetek munkájába. Mint mondja: sok a közös érdek és már több száz tagot sikerült verbuválni a harmadik-országbeli munkavállalók közül.

– Minden, Magyarországon dolgozóra a magyar Munka törvénykönyvében foglaltak az érvényesek, akár a határon túlról vagy éppen Ázsiából, Afrikából érkeznek, akár itt születtek. Így mindenkinek joga van csatlakozni a hazai érdekképviseletekhez – szögezi le László Zoltán, aki elsősorban az egészséges munkakörnyezet, a munkavédelem és a munkabér kérdését tartja a mindenkit összekovácsoló közös nevezőnek. A munkabér egyébként az ázsiai és a magyar munkások esetében azonos, holott a vendégmunkások alkalmazása szerinte többe kerül, hiszen a toborzás, az utaztatás, az elszállásolás milliós költséget jelent a munkaadónak.

De nem tagadja, hogy bizonyos kérdésekben egészen másként gondolkodnak a magyar és néhány évre szerződő külföldiek. Az ázsiaiak szinte mind család nélkül érkeznek, így a magánélet és a munka egyensúlya egyáltalán nem fontos. Nem kell a gyerekért menni az óvodába, nincsenek családi programok, haveri sörözések, időigényes hobbi, feltöltődést segítő sportolás, a szabadidő inkább nyűg, hiszen nem ismernek senkit, idegen az ország és a kultúra, így nincs mivel értelmesen kitölteni. Többségük számára az egyetlen cél, hogy minél többet keressenek, amelynek javát azután hazaküldik. Így extrém mennyiségű túlórát vállalnak, nem számít a hétvége és az ünnepnap sem. A magyar munkavállaló azonban élni is szeretne a munka mellett. Ez a kettősség kétségtelenül kelt némi feszültséget. Az ázsiai cégek középvezetői között egyre erősödik az a nézet, hogy „a magyar munkavállaló lusta”. Már az is elhangzott, hogy a vendégmunkások jobb munkaerők „mert nincs bajuk a kölykeikkel”. Azt viszont teljesen természetesnek veszik, hogy a muszlim munkavállalók naponta kétszer imaszünetet tartanak – mutat rá a szakszervezeti alelnök.

Egyelőre csak szórványos jelenség, de később mélyülő ellentéthez vezethet az is, hogy a határozatlan időre felvett magyar munkásoktól olcsóbb megszabadulni, mint a határozott időre idehozottaktól, nekik ugyanis ki kell fizetni a szerződés teljes idejére szóló bért, míg a magyaroknak legfeljebb néhány hónapot. Különösen akkor merül ez fel, amikor több munkást „rendelnek” a munkaerő kölcsönzőtől, mint amennyire végül szükség van. Az persze munkaadói dilemma, hogy a gyártási folyamatot már elsajátító munkavállaló helyett megéri-e egy frissen felvettet betanítani.

A szakszervezetek tagtoborzását a munkáltatók látványosan nem akadályozzák. De egyre több helyen gyakorlatilag buborékban tartják a vendégmunkásokat. Különösen igaz ez a minősített kölcsönzőkön keresztül felvett ázsiaiakra, akiknek a munkáltatójuk nem az a cég, ahol éppen dolgoznak. Külön munkásszállásokon helyezik el őket, külön buszokkal szállítják a telephelyre, esetenként külön csarnokban, másik műszakban, más gyártósoron kapnak munkát. Az étkezés is a magyaroktól eltérő időben szerveződik. Egy-egy cégnél a magyar és az ázsiai munkások gyakorlatilag nem is találkoznak egymással. Egyelőre ez a külön buborék a szabadidőben is működik. A Mongóliából, Fülöp-szigetekről hozott vendégmunkások nem vegyülnek szabadidejükben sem a helyiekkel, nem jellemző a külső párkapcsolat sem, így lakossági konfliktusok még nem igen vannak. De persze akadnak történetek a városka vadkacsáit levesbe főző vendégmunkásokról és a munkásszállók is sokakat zavarnak. A kulturális különbségekről a Vasas régóta szervez fórumokat tagoknak, nem tagoknak és munkáltatóknak egyaránt.