Egészen egzotikus élményekben volt részük a szegedieknek 1918–20 folyamán a várost megszálló francia csapatoknak köszönhetően. Szegedre 1918 végén érkeztek meg a Franchet d’Espèrey tábornagy által irányított antant egységek, köztük a francia gyarmati hadsereg arab, fekete-afrikai, sőt, indokínai származású katonái – ahogy a Délmagyarország írta 1924-ben: „afrikai négerek és algíri szpáhik és marokkói benszülőttek”. A lap 1919. január 4-i szám így foglalta össze az első benyomásokat: „Francia katonát sokat lehet már látni az utcákon. Világoskék egyenruhában, félrecsapott puha sapkában csoportosan járnak. Piacon, üzletekben vásárolnak és barátkoznak olyanokkal, akik értenek a nyelvükön. Kávéházban is megfordulnak s láttunk békésen együtt billiárdozó magyar és francia katonákat. Nagyon tisztességtudóan viselkednek a közkatonák s ez a városban nagyon megnyugtató benyomást tett.”
„A francia csapatok érkezését követően a város franciabarát értelmiségének képviselői igyekeztek a megszálló hadsereg közvetítésével tájékoztatni a francia népet az új polgári Magyarország gazdasági, társadalmi, művelődési viszonyairól" – írja Nagy Miklós a Francia megszállás Szegeden (1918-1920) (Szeged, Areión Könyvek, 2019) című munkájában, amely a szegedilap.hu oldalon is elérhető. Ezt a cél szolgálta többek között a „La Hongrie Républicaine” című francia nyelvű lap megindítása, amely 1919. január 8. és március 21. között jelent meg, s amelynek Juhász Gyula volt az egyik főmunkatársa. Ám a Tanácsköztársaság kikiáltása után az itt is megalakuló direktóriumot a francia csapatok elkergették, a várost szinte elszigetelték az ország többi részétől, s ennek is köszönhetően sorra érkeztek Szegedre a Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányához csatlakozók, például Gömbös Gyula, Prónay Pál vagy épp maga Horthy Miklós. De nem lévén „munkájuk”, jobb híján társasági életet éltek. „A társasági élet élénk volt Szegeden: bálokat, hangversenyeket, színházi előadásokat is tartottak, rendszeres volt a bridzsezés a Kass szállóban, illetve egyéb szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek is adódtak a városban. A társaság egyik népszerű alakja volt Horthy (…)” – írja Turbucz Dániel a Horthy Miklós és a szegedi ellenforradalom című tanulmányában.
Ezt az élénk társadalmi életet fűszerezte a francia gyarmati hadsereg jelenléte. A Délmagyarország 1919. június 27-i számában például ez olvasható az előző napi díszszemléről: „A francia, a marokkói, a néger lovas és gyalogos katonák felvonulása ismét színes, mozgalmas, festői kép volt. Franchet D’Esperay tábornok előtt elvonultak a csapatok, majd a főbb útvonalakon harsány zeneszóval tértek vissza a városba. Az utca naiv tetszését most is a marokkói lovasok vívták ki érdekes viseletükkel, pompás lovaikkal.” Nem mindenki örült azonban a francia jelenlétnek: a francia hadbíróság által elítélt magyar kommunistákat francia gyarmati börtönökbe, Algírba, Tuniszba és Cayenne-be (Francia Guyanába) deportálták, de volt olyan, aki a csendes-óceániai Új-Kaledóniába került.