pedofília;állami vezetők;gyermekpornó;

Orbán Viktor volt gimnáziumi osztálytársa lehet az a volt állami vezető, aki gyermekpornót tartott a munkahelyi laptopján

Egyelőre senki nem ismerte el, de egyre több a közvetett bizonyíték.

A Nemzeti Földügyi Központ korábbi vezetője, N. J. lehet az, akinek munkahelyi gépén nemrégiben gyermekpornográf fényképeket találtak – írja a hvg.hu.

Minderre pedig Polt Péter egy írásbeli kérdésre adott válaszából lehet következtetni. Az ügyet Hadházy Ákos kezdte el feszegetni egy írásbeli kérdésben, és noha N. J. érintettségét senki sem erősítette meg közvetlenül, szeptember 15-én már nem N. J. volt a szervezet elnöke, másnap pedig az ügyészség kiadott egy közleményt arról, hogy egy állami szerv egykori vezetőjének a laptopján gyermekpornográfiát mutató felvételeket találtak. Harmadnap már elrendelték letartóztatását. Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a vádhatóság szerint a felvételek kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf tartalma között volt olyan, amely 12. életévét be nem töltött személyt ábrázolt - ez egészen pontosan 7 videofelvételt és 390 képet jelent. Letartóztatását pedig azzal indokolták, hogy akár tíz év börtönt is kaphat, s csak így volt biztosítható, hogy ne szökjön meg vagy ne kövessen el újabb bűncselekményt.

A Fővárosi Főügyészség azt is közölte – szintén név említése nélkül – hogy az illető ellen nem folyik semmilyen más büntetőeljárás. Ezzel pedig kizárták azt, hogy egy névrokona az érintett, aki az agrártárca államtitkára volt, és most hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadásának vádjával ül a vádlottak padján. 

N. J. már hosszú ideje dolgozott az Orbán-kormánynak az agrárium háttérintézményeinél. Több botrány is kísérte ténykedését, ennek ellenére nem lett számkivetett a rendszerben. Ki tudja, ebben talán szerepet játszott az is, amit a NER által kivégzett Népszabadság írt meg még 2012-ben, vagyis hogy osztálytársa volt Orbán Viktornak. a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett 1981-ben.

Hadházy Ákos egyébként késő délután újabb adalékkal szolgált az ügyben. A független országgyűlési képviselő szerint az Agrárminisztérium beismerte, hogy „stikában” leváltották a Nemzeti Földalap vezetőjét. „Mindenesetre a beismerés módja is gyönyörű. A két hete feltett kérdésemre kivárták a legutolsó határidőt. Ott sem válaszoltak, csak arra utaltak, hogy az általam kérdezettek (ki vezeti most az intézményt, történt-e változás és mikor) ott vannak a honlapon.. Nos, a honlapon az eddigi helyettes vezető neve szerepel elnökként, de beszédes, hogy az utolsó változtatás tegnap történt ezen az oldalon. Gyorsan kiírták...Arra kérdésre nem válaszoltak, hogy a vezetőcsere mikor történt, de Süle Krisztián szeptember ötödikén még helyettes vezetőként írt alá egy dokumentumot...” - hívta fel a figyelmet a politikus.