Nagy-Britannia;konzervatívok;programbeszéd;Rishi Sunak;

Komoly vitákat váltottak ki a brit miniszterelnök bejelentései

- Magát fényezte Rishi Sunak

Könnyen lehet, hogy ez volt a brit kormányfő első és utolsó programbeszéde. Ebben a Konzervatívok újraválasztása mellett érvelt.

Szerda délben Rishi Sunak pártvezető-kormányfő több mint 40 perces beszédével ért véget a Konzervatívok négynapos konferenciája Manchesterben. A 43 éves politikusra óriási nyomás nehezedett az esemény előtt, hiszen a Munkáspárt tartósan 15-20 ponttal vezet a közvélemény-kutatásokban és Sir Keir Starmer jövő évi választási győzelme szinte elkerülhetetlennek látszik. A szigetország első hindu és nem fehérbőrű kormányfője számára világossá vált, hogy a tavaly október végi hatalomra kerülése óta folytatott politika sehová nem vezet és gyökeres változásokra van szükség. Hiába csökken folyamatosan az infláció és kerüli el az Egyesült Királyság az aggodalmak ellenére a recessziót, a lakosság nem tekinti ezeket a kormány sikerének. Sunak közeli munkatársai az elmúlt napokban elhesegették az esetleg már jövő májusra kitűzött választást, úgy tűnik, a pártvezetés ki akarja bekkelni a politikai kezdeményezések beérését, a megélhetési válság enyhülését. A várható időpont így egy év múlva, a következő pártkonferencia előtt vagy után lehet, amikor eldől, folytatódik- e az addigra 14 éve tartó konzervatív kormányzás.

A Brexit óta aligha fordult elő, hogy szinte egyetlen téma, a High Speed 2 gyorsvasút-fejlesztés jövője határozta meg a konferencia hangulatát. Kezdettől várható volt, hogy Rishi Sunak a szikár számokra, a szigetország legnagyobb infrastrukturális projektjének a valóságtól elrugaszkodott költségnövekedésére hivatkozva bejelenti, hogy az építkezési munkák Birmingham-ben befejeződnek és nem készül el a Manchesterig tervezett elágazás. Különösen szerencsétlennek bizonyult, hogy a beruházás megfojtásáról szóló határozat éppen Manchesterben került nyilvánosságra. Amikor a 2010-ben kormányra került konzervatív-liberális demokrata koalíció a HS2-ről két évvel később döntött, a költségeket 33 milliárd fontra tervezték, míg a jelenlegi hivatalos becslés 71 milliárd font. És valóban, Sunak kisebb, de olvasatában hatékonyabbnak ígérkező regionális modernizációkat, pályafelújításokat helyezett kilátásba. Míg Nyugat-Közép-Anglia tory polgármestere, Andy Street "'hihetetlen politikai bakiként" könyvelte el a tervmódosítást, Manchester befolyásos munkáspárti városvezetője, Andy Burnham úgy értékelte, mint az "északiak másodrangú állampolgárokként kezelésének bizonyítékát". Hozzátette, "mindez csak azt bizonyítja, hogy még mindig olyan sok ember van a politikában, méghozzá sokan közülük a tory pártban, akik úgy gondolják, másképp kezelhetik Észak-Angliát, mint az ország más részeit". Henri Murison, a Northern Powerhouse Partnership vezérigazgatója szerint a döntés "nemzeti tragédia – gazdasági szempontból mindenképpen". Darren Caplan, a Vasúti Ipari Szövetség vezérigazgatója azt mondta, hogy a dolgozók "rendkívül csalódottak" a döntés miatt, amelyet egyúttal szükségtelen "nukleáris opciónak" nevezett.

Rishi Sunak mindeközben magának sajátította ki az összes fontos aktuális bejelentést, az előző napokban felszólalt miniszterei érdektelen általánosságok említésére korlátozódtak. Ha konkrét lépéseket nem is említett, múlt heti washingtoni beszédéhez hasonlóan most is nagy vihart kavartak a tory vezetői becsvágyokat tápláló Suella Braverman lázító megjegyzései a bevándorlással kapcsolatban. A belügyminiszter komoly intervenciók híján tömeges migráció "hurrikánját", milliós nagyságrendű bevándorló érkezését vázolta fel.

Marina Ovszjannyikova közölte, egy szót sem von vissza korábbi tiltakozásából.