Ha a rendszert demokratikus választásokon le lehetne váltani, akkor – természetesen – nem kellene leváltani. Ha ugyanis a rendszer garantálná a szabad és tiszta választásokat, akkor nem lenne szükség a lecserélésére, hiszen éppen olyan rendszerre van szükség, amely periodikusan ismételt, rendszeres, szabad és tisztességes választásokon lehetővé – s ha a nép úgy dönt, elkerülhetetlenné – teszi a békés hatalomváltást. Ha a választások szabadok és tiszták lennének, akkor nem rendszerváltásra, hanem legfeljebb kormányváltásra lenne szükség.
Csakhogy 2010 óta Magyarországon a rendszeresen ismételt választásokat sem szabadoknak, sem tisztességeseknek nem lehet tartanunk. Ez a körülmény arra inti az egyes politikai elemzőket és a rendszerellenes megmondóembereket, hogy energiájuk nagy részét a választási rendszerrel szembeni kritikájuk hangoztatására fordítsák. Ám alapvetően nem a választási rendszerrel van baj – noha a magyar választási rendszer önmagában is elfogadhatatlan –, hanem a politikai rendszerrel.
A magyar politikai rendszer logikája nem teszi lehetővé – nem engedheti meg magának –, hogy szabad és tisztességes választásokat tartson. Bármilyen választási rendszert talál ki magának a hatalom – magának a hatalomnak a megtartása érdekében –, az jobb vagy rosszabb megoldásaival egyaránt azt a célt szolgálja, hogy a hatalom ne essék ki a rendszer irányítóinak kezéből, mert a rendszer egyetlen célja és értelme a hatalom megtartása. Ilyen körülmények között a választásoknak más funkciójuk van, mint a demokráciákban.
Alkotmányos demokráciákban a választások arra valók, hogy azokon a nép szabadon kialakított szabad akaratából meghatározza a kormányzás irányát a következő évekre. Amidőn ugyanis a kormányzottak szabad és tiszta választásokon kiválasztják az általuk kompetensnek tartott (érzett) kormányzókat – márpedig ebben a döntésben kizárólagosan kompetensek –, akkor ezzel a politika általános jellegéről, alapjáról, jövőjéről döntenek, és ez a döntés valóban rájuk tartozik.
Autokratikus politikai rendszerekben azonban – azaz mindenfajta nem-demokráciákban, ahol van választás – a választások arra valók, hogy azokon a nép felsorakozzék a hatalom mögött, vagyis a rendszer a választásokon biztosítsa az elfogadottságát, és ezzel a kontinuitását. Ilyen körülmények között a kormányzók arra használják a kormányzottakat, hogy azok kifejezzék elégedettségüket, álljanak a kormány mögé, és szolgáltassák a legitimitást, amelyre hivatkozni lehet. Ennek érdekében az ilyen rendszerek rendszeresen tartanak választásokat, de e választások – bármit hazudjanak róluk – már csak fogalmilag sem lehetnek szabadok és tiszták.
A rendszer nem juthat el addig, hogy megbukjék, márpedig szabad és tiszta választásokon ilyesmi esetlegesen bekövetkezhetnék, ezért az ilyen rendszerekben ilyen választások nem fordulhatnak elő.
Az elemzői és megmondóemberi egyetértéssel szemben a magunk részéről azt kell állítanunk, hogy Magyarországon – az ismert körülmények miatt – már a 2010-es választások sem voltak tisztességesek, de legalább szabadok voltak, azóta pedig sem a 2014-es, sem a 2018-as, sem pedig a 2022-es választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek, és a 2026-ban esedékes következő választások sem lesznek azok – természetesen.
Teljesen világos, hogy ilyen feltételek mellett a rendszer az úgynevezett ellenzékét ugyancsak arra használja, hogy a választásokon biztosított célt megvalósítsa. Ha az ellenzék nem egyszerűen rendes vagy tisztességes emberekből, hanem egyenesen angyalokból állna, a jelen körülmények között – vagyis a jelen magyar autokratikus rendszerben – akkor is azt a funkciót töltené be, amelyre a rendszer az ellenzéket szánja. Azzal az egyszerű cselekedetével, hogy a választásokon részt vesz, majd a választásokat követően biztosítja részvételét a demokratikusnak álcázott intézményekben, az ellenzék éppúgy garantálja a választások funkciójának érvényesülését, mint a kormánypárt – és a rendszer – bármely civil katonája.
Ennek megértése akkor is elvárható, ha a szabadnak nevezett sajtó, és a tisztességesnek mondható ellenzék a legtöbb esetben annak az illúzióját kelti a közvéleményben, mintha a fenti megállapítások nem volnának igazak, vagy legalábbis vitathatók lennének.
A magyar ellenzék jelentős része azonban nemhogy angyalokból nem áll – természetesen –, hanem részben nem is tisztességes, lefizetett vagy megtévesztett, megvett vagy megzsarolt, gyarló emberekből tevődik össze,
akik sajátos okokból jelentős befolyást gyakorolnak azokra a tehetetlen és ártatlan tömegekre, akiknek szívében – hiszen máshogy élni aligha lehet – időről időre felágaskodik a remény, hogy a rendszer egyszer mégiscsak megdönthető.
Számos emberi, morális, etikai és természeti jellegzetesség sorolható itt fel a jobb megértés érdekében, de ha nem lépünk is tovább a fent bemutatott strukturális körülményeken – noha indokolt lenne több szempontot figyelembe venni –, a rendszer legfőbb jellegzetességéből adódó egyenes következtetés a rendszer fizetett ellenzékére nézve akkor is érthető lenne. Talán lesz mód egyszer többet is elárulni a fentiekről, de az elmondottak fényében a jelenlegi törvényes ellenzék aligha tartható másnak, mint a rendszer természetes részének, amelyre a rendszernek szüksége van – éppen a rendszer egyetlen céljának és értelmének beteljesítése érdekében.
Az ilyesfajta ellenzéket sokféleképpen lehet nevezni, de a „fronde" elnevezés biztosan nem lehet jogtalan, ama egykori francia Fronde-párti mozgalomra utalva, amely éppolyan része volt a maga korabeli politikai rendszernek a XVII. század közepén, mint ma a kormány, annak valamennyi szerve és minden alkotmányos intézmény. Márpedig frondőrködésen az olyasfajta magatartás értendő, amely a részleteket illetően bátran ellenzékieskedik, de a fő célkitűzés terén valójában egyetértésben működik a rendszerrel.
Az ilyen ellenzék ugyanúgy a rendszert szolgálja, mint – nagyon sajátosan – minden tisztességes, élhető életet élni akaró polgár, aki hisz, remél és bizakodik,
amikor politikai cselekvést választ, és – mindenekelőtt – leadja szavazatát a periodikusan ismétlődő, rendre bekövetkező, nem szabad és nem tiszta választásokon.
A magyar politikai rendszer ugyanis nem demokratikus. Hogyan is lehetne az, ha nem tart szabad és tisztességes választásokat? Látható tehát, hogy az érvelés fordítva is megáll. Ahol nincsenek szabad és tiszta választások, ott nincs alkotmányos demokrácia. Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Ez azért így nem nagyon bonyolult.