Csecsenföld;

- A csecsen mollah tanácsa

Édesanyám emlékére

Az orosz neuropszichológus szerelmével Moszkva legnagyobb szállodájában, a Rosszijában készült megünnepelni az 1982-es újesztendő eljövetelét. A szilveszter a legnagyobb orosz ünnep, amelyet nemre, korra, nemzeti hovatartozásra, vallási nézetre való tekintet nélkül mindenki megül. A középkorú pár körül zajos csecsen férfiak nyújtottak keleti hangulatot

„A mellettem ülő ötvenes férfi bemutatkozott: Vaha Szaudovics. Megkérdezte a foglalkozásomat. Mire elmesélte, hogy az idősebbik fiának, ahogyan ő fejezte ki magát: gondjai vannak a fejével. Járt vele Leningrádban, hordta Moszkvába is, de nem tudtak rajta segíteni az orvosok. Majd kérlelni kezdett, hogy látogassam meg őket Csecsenföldön és vizsgáljam meg a fiát. Végül megesküdött, hogy bármit tanácsolok is, pontosan azt fogja tenni. Igent mondtam" – emlékezik vissza a doktornő a szokatlan beszélgetésre.

Néhány hét elteltével nekiveselkedtek a kalandos útnak a csecsen hegyekbe, ahol Vaha élt. A kanyargós kaukázusi utakon busszal utaztak; a helyiek levegőnek nézték őket és még azt sem voltak hajlandóak elárulni, hogy mikor érnek a végállomásra. A járási központban az orosz párt nem várta senki. Sok-sok idő elteltével, vörös porfelhőben Vaha Ladája fékezett le előttük hangosan nyikorogva. Kiderült, hogy késésének oka egy nagyobb sziklaomlás volt. A kis hegyi faluban tiszta szesszel és aszalt bárányhússal kínálták a becses vendégeket, amely igen ízletes italkorcsolyának bizonyult, hiszen a hegyekben gyógyfüveken híznak a jószágok, ezért a húsuk nagyon ízletes, nem igényel más fűszert, csak sót.

„Másnap megvizsgáltam a fiút, elbeszélgettem vele, megfigyeltem a viselkedését, reakcióit és megállapítottam, hogy az ifjú oligofrén. Azt is megtudtam, hogy nagyon szereti a háziállatokat és magát a pásztorkodást. Úgy láttam, hogy ez egy teljesen neki való foglalkozás, vagyis egy olyan személynek, aki gyengeelméjű. Minderről beszámoltam az apjának" – teszi hozzá a szakember, aki így elvégezte a feladatát és lassan unalmassá vált az ottlétük. Tudniillik a vendégeket minduntalan etették-itatták, teleszívták magukat a kristálytiszta kaukázusi levegővel, a hegyek látványával – de ők már hazavágytak.

„Ekkor váratlanul új vendéglátó érkezett, Alibek Tamerlanovics, aki azonnal beültetett bennünket az autójába és levitt a völgyben álló házába, ahol megállíthatatlanul folytatódott a trakta. Ráadásul a barátom, mint férfi, szabadon eljárhatott otthonról, míg nekünk asszonyoknak szigorúan tilos volt elhagyni még az udvart is" – panaszkodik a felvilágosult vendég.

Egyszer azonban a nők „fellázadtak”, és az orosz nemzetiségű háziasszonnyal úgy határoztak, hogy felkeresik Groznijt, a csecsen fővárost. De mire összeszedelőzködtek, megjelentek a férfiak és a házigazda megkérdezte, hogy éppen hová készülnek. „Erre én teljes nyugalommal és kedvesen azt mondtam, hogy szeretnénk megnézni a fővárost, benézni a bazárba és néhány boltban vásárolni. Mire Alibek igen határozottan közölte velünk, hogy ma szerda van és ez szerencsétlen nap, ilyenkor nem szabad utazni sehová" – meséli a pszichológus. A hölgyek megértették, hogy „szerencsétlen nap" lesz legközelebb a csütörtök, a péntek, majd így sorban… És tovább követték egymást az unalmasabbnál unalmasabb napok, míg egyszer csak megjelent Vaha, aki arról számolt be, hogy a szövetkezetük párttitkára súlyos beteg, neki is „baj van a fejével”. Arra kérte a doktornőt, hogy vizsgálja meg őt is.

„Ismét elindultunk a hegyekbe. A beteg, Ruszlan Juszopovics udvarában egy idős ember fogadott bennünket. Nehezen járt, ezért két fiatal férfi támogatta. A csecseneknél nagy tisztelet jele, ha a ház ura már a kapuban fogadja a becses vendéget. Egyébként ez a nép igen szigorú társadalmi- és szokásrendben él. Például végtelen az idősek iránti tisztelet és a róluk való gondoskodás" – magyarázza az orosz orvosnő. Az aggastyánnal, akiről később kiderült, hogy mindössze 38 éves, bevonultak egy különálló szobába, ahol elkezdte vizsgálni, sajnos orvosi felszerelés nélkül. Az analízis közben a neuropszichológus váratlanul rájött, hogy mi a páciens baja! A kivizsgálás előtt persze megkapta a teljes zárójelentést és egyéb dokumentumokat, de azokban egészen más eredmény állt. „Az orvosi dokumentumokkal ellentétben teljesen meg voltam győződve arról, hogy mindkét agyféltekére kiterjedő agydaganata van. Ezt elmondtam a családjának is. Ma sem értem, miért voltam ennyire biztos ebben" – gondolkodik el évtizedekkel később is az orvosnő.

Hazafelé megcsodálták a zöldellő hegyvonulatokat, a havas csúcsokat, az ezüst szalagokra hasonlító gyors folyókat és az ezeket megszakító csillámló vízeséseket, de leginkább a csecsen klánok által egykor épített kecses lakótornyokban gyönyörködtek. „Utunkat követően előbb Moszkvába repültünk, majd én hazajöttem Budapestre, ahol a családommal éltem. Nem sokkal később kiderült, hogy a páciensem Moszkvában sikeres agyműtéten esett át, tehát az én diagnózisom helyes volt" – idézi fel a doktornő. Néhány nappal később ismét Moszkvába repült és a kórházban meglátogatta lábadozó betegét.

„Ahogy a folyosón haladtam, szembejött velem néhány ismeretlen férfibeteg. Amikor közelebb értünk egymáshoz, az egyik fiatalember kivált a csoportból és váratlanul a nyakamba ugrott és sűrű hálálkodásba kezdett. Ekkor értettem meg, hogy ő az az egykor idősnek látszó férfi, vagyis Ruszlan, akivel a csecsen hegyekben találkoztam. Akkor alig tudott járni, annyira beteg volt, most pedig egy fiatal, sudár ember ölelgetett és azt hajtogatta, hogy én mentettem meg az életét" – emlékezik vissza a doktornő a megható pillanatra.

Később kiderült, hogy az orvos is lehet beteg, sőt, rákos. A műtétek és a kezelések ellenére a szakemberek három hónapot jósoltak a doktornőnek. Ekkor elhatározta, hogy utoljára meglátogatja Csecsenföldet. „Az ismételt utazásom végén sokan érkeztek értem, hogy elkísérjenek a repülőtérre. Az előttünk haladó autót Ruszlan vezette, mellettem a felesége ült. Megjegyeztem, milyen nagyszerű, hogy meggyógyult a súlyosan beteg ura, mire meglepő választ kaptam: hát persze, ennek így kellett történnie, hiszen az ön érkezése előtt az anyósommal felkerestük a mollahunkat, hogy megtudjuk, túléli-e az uram a betegségét. Mire a mollah közölte, hogy túléli, mert érkezik hozzánk egy orosz gyógyító asszony és tegyük pontosan azt, amit az illető tanácsol nekünk" – meséli döbbenetes élményét az orosz doktornő.

Évekkel később tragikus hír érkezett Budapestre: elhunyt Alibek, mégpedig agydaganat vitte el. Okos és kellemes ember volt, kiváló szervezőképességgel. „A mai napig nem értem, hogy ismervén az összes személyt és utat, Alibek miért nem fordult segítségért senkihez. Például a párttitkárához, a barátomhoz, vagy az orvosokhoz, akiket jól ismert és szeretett. Az egyik ember miért menekül meg a haláltól, a másik pedig miért nem?" – értetlenkedik a szakember. „És miért, kitől kaptam megmagyarázhatatlan segítséget a vizsgálat során, hogy azzal pontos diagnózist állítsak fel? Az életem telis-tele van ilyen megválaszolatlan kérdésekkel" – gondolkodik el fennhangon dr. Erdélyi Alisza.

A kritikai fogékonyság gyakorlati kialakítása számos akadályba ütközik, amelyek közül érdemes kiemelni legalább két markáns veszélyforrást. Az egyik a bulvárosodás világjelenségének uralma, a másik ezzel összefüggésben a politikaműködés nagy fokú torzulása.