hazugságvizsgáló;

A brüsszeli bál hete

Hazugságvizsgáló

Azt állította Orbán Viktor (a granadai európai csúcstalálkozóról hazaküldött üzenetében), hogy „Brüsszelben áll a bál. (…) A szomszédunkban háború dúl, és Brüsszel most azzal rukkolt elő, hogy adjunk négy évre feltétel nélkül háborús pénzt Ukrajnának. (…) Közben megbukott a három hónappal ezelőtt rajtunk áterőltetett migrációs csodafegyver, a migrációs paktum”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem bukott meg, mert éppen ezen a héten fogadták el a tagállamok a migrációs politika utolsó elemét arról, hogyan reagáljanak egy válsághelyzetre. Ezt ugyan a magyar kormány nem támogatta, de a minősített többség igen, vagyis nem a paktum bukott, hanem Magyarország. Továbbá: Brüsszel nem most rukkolt elő az ukránoknak szánt támogatás tervével, hanem már hónapokkal ezelőtt, Brüsszelben pedig nem áll a bál, legfeljebb Orbán próbál cirkuszt csinálni azzal, hogy ő ezt nem támogatja. További vidám bálozást kívánunk.

Azt állította a miniszterelnök az X (korábban Twitter) közösségi médiafórumon, hogy „újabb szabadságellenes brüsszeli javaslat született, megteremtve a média feletti totális kontrollt. Mi, közép-európaiak láttunk már ilyesmit a múltban. Kominformnak és Reichspressekammernek hívták. Soha többet.”

Ezzel szemben a tény az, hogy a totális médiakontrollt nem a szovjet Kominform és nem is a hitleri sajtókamara gyakorolta, hanem a terrorra épített totális diktatúra. Az Európai Unió pedig egyrészt nem diktatúra, másrészt éppenséggel a média szabadságának feltételeit szeretné garantálni azokban az országokban, ahol hatalmával visszaélve a kormány korlátozza a sajtó szabad működését. Lásd Magyarországot, ha véletlenül Orbán nem tudná. De ő persze tudja, csak azt nem szeretné, ha az ő minden korláttól mentes működését fogná vissza valaki.

Azt állította Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (Kecskeméten, a Magyarország Mária országa elnevezésű, már tízedik alkalommal megrendezett konferencián), hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység, és jelenleg is 340 millió keresztény van kitéve üldözésnek.

Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen felmérések ugyan valóban léteznek, de például a leggyakrabban idézett Open Doors nevű keresztény jótékonysági szervezet összeállítása az egyik legveszélyeztetettebb országnak a nagyon is vallásos Mexikót tartja, ahol természetesen nem üldözik a keresztényeket, inkább arról van szó, hogy a drogbandák papokat és hívőket is gyilkolnak. Ezen az alapon tehát nehéz meghatározni, mi a keresztényüldözés, azt viszont talán Soltész államtitkár is észrevette, hogy Azerbajdzsán egy katonai akcióval átvette az örmények lakta Hegyi Karabah ellenőrzését, és emiatt onnan százezer keresztény menekült Örményországba. Tetszettek szólni Mária országából?

Azt is állította Soltész, hogy „Nyugat-Európában, a demokrácia bölcsőjében, a liberalizmus fellegvárában, ha valaki felvállalja a kereszténységét, akkor kirúgják az állásából és börtönbe is viszik”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem viszik. A demokrácia bölcsője egyébként az ókori Görögország.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.