Budapest;Karácsony Gergely;önkormányzati választás;főpolgármester-helyettes;2024;

Két helyettesét is elveszítheti Karácsony Gergely, a budapesti maradás helyett már inkább Brüsszelbe mennének

Két helyettese nélkül indulhat újra Karácsony Gergely a főpolgármesteri posztért - tudta meg lapunk. Kerpel-Fronius Gábor polgármester, Tüttő Kata pedig uniós képviselő lenne a következő ciklusban.

Együtt megőrizzük Budapestet szabadnak, sokszínűnek, szolidárisnak, európainak, demokratának és zöldnek. Ezért vállalom újra a megmérettetést a főpolgármester-választáson. Gyertek velem! – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester még nyáron, jelenlegi helyettesei azonban korántsem biztos, hogy vele tartanak a következő öt éves ciklusban.

A főpolgármester már tavaly decemberben egyértelművé tette indulási szándékát, de arról még mindig folyik az egyezkedés, hogy melyik ellenzéki párt sorakozik föl mögötte, és persze arról is, hogy mit kér a támogatásért cserébe.

Az előző önkormányzati választás előtti ellenzéki előválasztáson Karácsonynak a DK-s Kálmán Olgát és a momentumos Kerpel-Fronius Gábort kellett legyőznie az induláshoz. Kálmán Olga most parlamenti képviselő, Kerpel-Fronius viszont a Momentum politikusaként főpolgármester-helyettes. A Népszava értesülései szerint azonban sem a Momentum, se a főpolgármester nem erőltetné a folytatást. Így a főként a közösségi költségvetés szervezéséről ismert társadalmi részvételért felelős főpolgármester-helyettes sokakat meglepő módon polgármester-jelöltként fut neki a jövő évi választásoknak, méghozzá információnk szerint az ellenzék számára meglehetősen nehéz terepnek számító V. kerületben.

Belváros-Lipótváros önkormányzatát 2014 óta a kerület városüzemeltető cégének korábbi első embere, Szentgyörgyvölgyi Péter vezeti az immáron miniszterként ténykedő Rogán Antal utódjaként. 2019-ben Tüttő Kata tett sikertelen kísérletet a kerület ellenzéki hódítására. Azóta erősnek mondható ellenzéki csapat kovácsolódott Kovács Alex Gábor önkormányzati frakcióvezetővel az élen. A 2019-ben összellenzéki kompenzációs listáról bejutott politikus már be is jelentette, hogy a 2024-es önkormányzati választáson a Tiéd a Belváros összellenzéki frakció támogatásával kíván indulni a polgármesteri helyért.

A 17 évnyi kerületi önkormányzati múlttal bíró politikusra indítaná rá a Momentum a belvárosban nem igazán ismert Kerpel-Froniust.

A Népszava információja szerint már voltak erről pártközi egyeztetések, de az indulást csak a jövő héten jelentenék be.

 Az ügyben természetesen kerestük a Momentumot és Kerpel-Froniust is. A párt sajtóosztálya azzal hárított, hogy „csak az eddig bejelentett polgármester-jelöltjekről tudnak információval szolgálni, Kerpel-Fronius Gábor indulásáról hivatalos tájékoztatással nem rendelkeznek”. A főpolgármester-helyettes pedig csak a bejelentés után osztaná meg ezzel kapcsolatos gondolatait.

„Legutóbb azt olvastam, hogy Zuglóban indul, de hallottam már Újbudáról és a Momentum európai parlamenti listáján való szerepléséről is. Kívánom, hogy a Momentum megfelelő helyet találjon számára. A belvárosi szavazók pontosan tudják, hogy ki az, aki két választás között is a kerületért és a képviseletükért dolgozott. Ezért indulok polgármesternek, mert szeretném bebizonyítani a belvárosi szavazóknak, hogy a fideszes kerületvezetés igenis legyőzhető. Mi, az összellenzéki Tiéd a Belváros-frakció helyben dolgozó képviselői és a velünk együttműködő civilek nem hagyjuk, hogy személyes ambíciók miatt máshonnan ideejtőernyőzve bárki elvegye a Fidesz leváltásának esélyét” – jelentette ki lapunknak Kovács Alex Gábor.

Más utat választ a továbblépésre Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes: az MSZP európai parlamenti listavezetőjeként az Európai Unióban folytatná. Egyelőre nincs hivatalos döntés, sőt, még a párton belüli jelölési folyamat se indult el, de a szocialista politikus a Népszavának megerősítette, hogy örömmel vállalná a feladatot, ha a párt bizalmat szavaz neki. Az EU ismerős terep a számára, hiszen már évek óta dolgozik a Régiók Európai Bizottságában. Az „önkormányzatok parlamentjeként” működő testület alelnöke, ő vezeti a Klíma- és Energia Szakbizottságot, továbbá az Európai Szocialisták Pártjának elnökségi tagja is. Munkája kézzel fogható eredményeként Budapest közvetlen uniós forráshoz jutott. Így hiába számítana újoncnak az Európai Parlamentben, várhatóan pozícióhoz juthat a testület második legnagyobb frakcióját adó Európai Szocialista Pártban, ami hozzásegítheti, hogy szélesítse az önkormányzatoknak közvetlenül juttatható forrásokat.

„Az EP képviselőség főállás, így a főpolgármester-helyettességgel együtt nyilvánvalóan nem látható el. Ha az MSZP engem jelöl és mandátumot szerzek, akkor Brüsszelben folytatom” – válaszolta a Népszava kérdésére Tüttő Kata, aki 2002 óta tagja Fővárosi Közgyűlésnek, ebben a ciklusban pedig főpolgármester-helyettes.

A szocialista politikus ezzel együtt úgy véli, hogy az ellenzéki pártoknak közös listát kellene állítaniuk, ami a választói akarat és a választási matematika szempontjából is kedvezőbb lenne a külön-külön indulásnál. Ez 2-3 plusz mandátumot hozhatna, ráadásul az EP felé is azt mutatná, hogy van más politikai erő a Fideszen kívül Magyarországon.

Kettőből egy se

A másik két főpolgármester-helyettes egyik választáson sem méretné meg magát. A tavaly parlamenti képviselővé választott párttársát, Gy. Németh Erzsébetet váltó Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettest még a választások előtt szeretne elindítani egy családokat segítő programot. Az önkormányzati választási kampány legfontosabb feladata számára az, hogy Pest megyei 1. számú választókerületének elnökeként segítse a Demokratikus Koalíció (DK) polgármester és képviselőjelöltjeit, hasonlatosan a fővárosi jelöltjeikhez.

„Én magam nem indulok polgármester-jelöltként sem Budapesten, sem vidéken. A főpolgármester-helyettesi munka folytatásáról pedig még nem tudok semmi biztosat, a posztról ugyanis egyeztetések folynak a pártok között, a végső döntést pedig a Fővárosi Közgyűlés hozza majd meg” – válaszolta a Népszava kérdésére Bősz, aki 2018-ban az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok szövetség tagjaként jutott be a Parlamentbe, majd 2019 decemberében belépett a DK parlamenti frakciójába.

Semmilyen módon nem száll be a jövő évi választási kampányokba a szakpolitikus Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes. „A főváros egyik városvezetőjének lenni hatalmas megtiszteltetés és folyamatos kihívás. Egy ilyen feladat ritkán és keveseket talál meg, ezért büszke vagyok erre a lehetőségre. Ennek folytatása azonban a fentieken túl nem saját döntés, hanem a főpolgármesteré és a Fővárosi Közgyűlésé. Az elkövetkező szűk egy évben arra koncentrálok, hogy mostani megbízatásomnak eleget tegyek és legyen értelme további feladatokról beszélni. Egy ilyen gazdasági és politikai helyzetben nem az a nehéz hogy átmenjünk a hídon, hanem egyáltalán megtaláljuk azt” – válaszolta jövő évi terveit firtató kérdésünkre a 2019-ben a Policy Agenda elemző intézet éléről a városvezetésbe csábított, korábban társadalompolitikai szakállamtitkárként dolgozó politikus.